Elszenvedett veszteségeink irodalmi rangra emelése

Hogyan adott lendületet egy Serfőző-vers ahhoz, hogy zarándokút szerveződjön a Don-kanyarba, a 2. magyar hadsereg hősi halottainak emlékére? A magyarság sorskérdéseit, a parasztság hányattatásait és elszenvedett veszteségeit hitelesen ábrázoló Serfőző Simon-életmű bemutatása során ez a téma is szóba került a Berekfürdői Körmendi Lajos Írótáborban, melynek vendége volt a Kossuth- és József Attila-díjas költő.

Irodalomtörténetileg meghatározó információk, szerzői felolvasások és jóízű anekdotázások gazdagították az immár 26. alkalommal megrendezett szakmai tábort, mely az anyaországon túl felvidéki és kárpátaljai írók, költők, újságírók, irodalomtörténészek hazai találkozási pontja.

,,Múlt nélkül nincs jövő, s mennél gazdagabb a múltad, annál több fonálon kapaszkodhatsz a jövőbe” – írja Babits 1939-ben Esszék, tanulmányok című kötetében. Amennyiben Serfőző Simon korszakos jelentőségű életművét egyetlen mondatban kellene bemutatnom, minden bizonnyal ezt a gondolatot választanám, hiszen megannyi műnemre és műfajra kiterjedő munkássága a múlt megőrzésére, dokumentarista hitelességű és szociografikus pontosságú bemutatására irányul. Az idén nyolcvankét esztendős Kossuth- és József Attila-díjas szerző életműve szülőfalujáról, az észak-alföldi Zagyvarékas vidékéről, s a lokális közösség, a paraszti társadalom mindennapjairól tudósít. Verseiben, regényeiben, drámáiban, szociográfiáiban és irodalmi riportjaiban egyaránt az 50-es, 60-as évek tanyavilága, s ezzel együtt egy anomáliákkal teli társadalmi rendszer jelenik meg, mely a mezőgazdaság kollektivizálását, a paraszti réteg életfeltételeinek ellehetetlenítését, szenvedéstörténetük stációit ábrázolja primer élményein, empirikus tudásán át” – kezdte a szerző bemutatását Kégl Ildikó író, költő, a Magyar Írószövetség Észak-Magyarországi Írócsoportja titkára.

Kégl Ildikó, Serfőző Simon, Oláh András 

,,Én életre szóló élményt és tapasztalatot szereztem Zagyvarékason. 1942-ben születtem, magam is megtapasztaltam a parasztság mindennapjainak nehézségeit, a fizikai munka keménységét, később pedig az erőszakos beszolgáltatások, a téeszesítések következményeit. A saját családunk és a falubeli emberek sorsát, hányattatásait írtam meg, mert hát mi mást tudtam volna elbeszélni hitelesen, mint amit magam is megéltem, aminek én is részese voltam” – mesélt Serfőző Simon a berekfürdői közönségnek. Kégl Ildikó erre reagálva a Gyerekidő című regénytrilógiából olvasott fel részletet, majd arról beszélt, hogy ,,ez az önreflexív regény egy Matyi nevű kisfiú élményein keresztül ábrázolja az 50-es, 60-as évek nyomasztó légkörét, s láttató erővel mutatja be a gyermek szemszögéből a paraszti világot, amely munkásságának alapjává válik, s máig reflexióra készteti. Egy olyan világba enged betekintést, ahol a háztáji gazdagság működése érdekében egy négyéves gyereknek is kijelölt feladata van – a tehén legelőre kihajtása –, s ahol később, az iskolás évek idején is a lehető legtermészetesebb dolog, hogy minden reggel, mielőtt még iskolapadba ülne, segít édesanyjának a megrendelt tej széthordásában.” A regény értékét tovább növeli, hogy bemutatja azt a heroikus munkát, amelyet a megélhetés, a csöppnyi gyarapodás érdekében végeztek a közösség tagjai, ennek köszönhetően értheti meg a maga teljességében az olvasó, hogy az anyagi nehézségek mellett, micsoda lelki traumát élt át a beszolgáltatások miatt a paraszti társadalom. ,,Már kisgyerekként megtudtam, milyen kemény világ a paraszti világ, ha esett, ha fújt, a feladatokat el kellett látni” – reagált Serfőző Simon. ,,Megírtam azt is, hogy egyik alkalommal úgy ébredtem, rettentően fáj a lábam, valami megszúrhatta előző nap a talpamat, az kigyűlt, hát én járni alig bírtam. Kérleltem apámat, legalább aznap ne kelljen kimennem a tehenekkel, de az volt a válasza, hogy te is eszel minden nap. És hogy ennyit csak el lehet várni egy gyerektől” – emlékezett vissza a Kossuth-díjas szerző, akinek történetét a táborban résztvevő pályatársak és a helyi közönség egyaránt nagy érdeklődéssel hallgatta. A személyes emlékek egyetemessé szerveződnek a Serfőző-életműben, s egy-egy történeten keresztül egy egész társadalmi réteg értékrendje, erkölcsi mércéje, mentalitása, adott esetben kálváriája bontakozik ki előttünk – hangzott el a berekfürdői Kanta Gyula Könyvtárban.

A Berekfürdői Körmendi Lajos Írótábor résztvevői: Dr. Jánosi Zoltán és Vári Fábián László 

A Gyerekidő szociografikus hűséggel ábrázolja a magyar mezőgazdaság kollektivizálásának, a paraszti társadalom szétzilálásának, a falusi lakosság totális kifosztásának időszakát, s azt a traumát, amely a korábbi életfeltételek megsemmisülésének felismeréséből ered. Az életmű egyik legmeghatározóbb prózai darabjának zárlata elemi erővel világot rá arra, hogy a parasztság egy része nemcsak a földterületét, megélhetésének zálogát, hanem az otthonát, a gyökereit veszítette el” – hívta fel a figyelmet Kégl Ildikó. A trilógia zárlatában a főhős elindul otthonról egy új világ felé, amely számára idegen és ismeretlen, s amelyben nem nehéz észrevenni az önéletrajzi utalásokat, hiszen a szerző maga is elhagyta a szülőfaluját, s a fővárosba, egy újpesti gyárba került. Serfőző Simon felidézte, hogy édesanyja kérésére egy ismerős segítségével kapott munkát Újpesten, ahol először segédmunkásként, később betanított munkásként dolgozhatott. ,,Engem az égvilágon mindenki arra ösztökélt, hogy meneküljek innen, mert azt hallják mindenfelől, hogy rövidesen jönnek a traktorok, felszántják a tanyát, nincs itt jövő.”

Kégl Ildikó és Serfőző Simon

A prózai művek után Serfőző Simon drámái (Otthontalanok, Rémhírvivők, Mindenáron) kerültek szóba, melyek úgyszintén a sorsfelmutatás igényével tematizálják a parasztság hányattatásait, megtöretését, s a folyamatot, amely e társadalmi réteg széthullásához vezetett. A Kossuth-díjas szerző Rémhírvivők című drámai alkotása, melyet a Miskolci Nemzeti Színház is bemutatott, azt az időszakot ábrázolja, amikor az egyéni gazdaságok felszámolása érdekében ,,kampányoló” agitálók járták a falvakat, hogy különféle módszerekkel – nem ritkán erőszakkal – rávegyék a parasztságot a termelőszövetkezetbe való belépésre. A Zagyvarékasról elszármazott, de folyamatosan hazajáró, s az otthoniakkal aktív kapcsolatot ápoló költő szülőfalujához való kötődése mai napig igen erős, a Körmendi Lajos Írótáborba is innen érkezett a nyolcvankét éves szerző, aki így reagált az elhangzottakra. ,,Én mind a mai napig pontosan emlékszem arra a napra, amikor megjött az értesítés, hogy a mi kanálison túli, egyholdnyi területünket is betagosítják a téeszcsébe. Itt van a fejemben a kép, ahogy anyám egy fa tövébe rogyva átkozódik, azt kiabálva, hogy száradna le mindkét keze annak, aki ezt tette velünk. A szüleim évekig vándoroltak az ország nagyobb városaiban, hogy kőművesek mellett segédkezzenek. Gyűjtögették a nehezen megkeresett pénzt, lemondtak mindenről, hogy Zagyvarékas határában egy kis földet vehessenek. Sokszor, amikor még nem volt olyan hideg – azért, hogy a szállás árát megspórolják – ott aludtak az építkezéseken, az egymásra rakott cementes zsákokon. El lehet képzelni, hogy foggal-körömmel ragaszkodtak ahhoz a kis földhöz, amit összegürcöltek. De hiába ragaszkodtak… Apám végül mindenéből kifosztva, ötvenévesen újra kubikosnak állt Szolnokon” – emlékezett vissza a szerző, aki műveiben a kallódásról, a reményvesztettségről, s a paraszti kultúra elsorvasztásának stációiról hitelesen, saját élményein keresztül vall. A múlt feltárása, informatív és realisztikus megörökítése történik irodalmi riportjaiban is, az est során az Amíg élünk riportkötet anyagairól is beszélgettek a résztvevők.

A meghatározó gyermekkori élmények után a fiatal felnőttkor mérföldköveiről esett szó. Oláh András költő, író, a Partium folyóirat főszerkesztője, az est másik moderátoraként irodalmi indulásáról kérdezte Serfőző Simont. ,,Az 196-ben alapított Új Írásban Váci Mihály és Farkas László több versemet is közölte. Ennek örültem, de aztán bajom lett belőle. Egyik itt megjelent versemet ugyanis beolvasták a Szabad Európa Rádióban, s azt a Karhatalmi Forradalmi Ezred elhárítási osztálya lehallgatta.  Az újságírói pálya – amit akkoriban kezdtem volna el a Szolnok Megyei Néplapnál – azonnal be is záródott előttem” – mesélte a költő, aki mindezek után Miskolcra került népművelési felügyelőként, ahol hosszú évtizedekig élt, s idővel meghatározó alakja lett az irodalmi közéletnek. Alkotómunkája mellett a Napjaink és a Holnap folyóirat szerkesztői teendőit látta el, s elévülhetetlen érdemei közé tartozik a Felsőmagyarország Kiadó működtetése, mely első kötetük világra segítésével tehetséges fiatal költőket állított pályára. Az érdekfeszítő és tartalmas diskurzus során a Hetek költői csoport szellemiségét is megidézték a résztvevők, mint a vidékhez megannyi szállal kötődő, a szegényparasztság és a városi munkásréteg helyzetét hitelesen az irodalomba ágyazó szerzők közösségét.

Az est vége felé közeledve a nyolcvankét éves költő felolvasta néhány költeményét az Arcunk az ég című versgyűjteményből, mely hatvan esztendő – az 1959 és 2019 közötti – összegyűjtött poéziseit fogja át. Emlékezetes és igen lélekemelő pillanatnak lehettek részesei a táborlakók, amikor is a Feledésből az emlékmű című, a 2. magyar hadsereg Don-kanyarban odaveszett hősi halottainak emléket állító költeményéről kérdezte Kégl Ildikó a költőt. Elhangzott, hogy az adott vers közvetlen hozzájárult a pákozdi Don-kanyar kápolna felépítéséhez, s egy, a Donhoz tervezett zarándokút megvalósításához. Minderről örömmel mesélt Bobory Zoltán író, költő, szerkesztő, a székesfehérvári Vörösmarty Társaság elnöke, a kezdeményezés elindítója, aki maga is hosszú évek óta a tábor résztvevője, s fel is olvasta a szóban forgó opust.

,,S hogyne sajogna,
hisz naponta szívünkig nyilall,
az irdatlan kerülővel
szérűink, kertjeink aljáig
elérő Don-kanyar!
Minden ott világgá dörrenő lövedék
itt csapódott be a sáros Alföldön,
Dunántúl ablaka alatt
amikor apáinkért, édesbátyáinkért
lámpák virrasztottak
könyörögve Istenhez,
magas éghez álltak a kijáratnál
kint a kapuk,
hogy a háború lövészárkaibólűjönnének haza.”

(Részlet Serfőző Simon Feledésből az emlékmű című verséből)

Bobory Zoltán felolvassa a Feledésből az emlékmű című Serfőző-költeményt

Bobory Zoltán felelevenítette azt a pillanatot, amikor először olvasta a cselekvésre indító költeményt, s részletesen mesélt az ötlettől a megvalósításig terjedő rögös, ugyanakkor nemes útról, amelynek első lépéseként kérelemmel fordult a Szovjetunió akkor hivatalban levő elnökéhez, Mihail Szergejevics Gorbacsovhoz. ,,A 2. magyar hadsereg hősi halottainak emlékére tervezett zarándokutat végül engedélyezték, s elindulhattunk leróni kegyeletünket a Don-kanyarba, többek között Voronyezsbe” – emlékezett vissza a székesfehervári irodalmár, aki ezzel összefüggésben a nemzeti összefogással épült pákozdi emlékkápolnáról is beszélt, mely 1993-ban, Szabó Tamás tervei alapján készült, s mára nemzeti zarándokhellyé vált.

Sajátos atmoszféra jellemezte a történelmi és közéleti témákra is reflektáló irodalmi estet, melynek során Kégl Ildikó és Oláh András a szerző jelenlétében bemutatta a magyarság sorskérdéseit, a parasztság hányattatásait és elszenvedett veszteségeit hitelesen ábrázoló Serfőző-életmű fontosabb darabjait, s ezzel párhuzamosan az életút főbb állomásait.  

A tábor résztvevői

Az idén augusztus huszonnyolcadika és szeptember elseje között, immár 26. alkalommal megrendezett Berekfürdői Körmendi Lajos Írótáborban az anyaországi Serfőző Simon életműve mellett bemutatták az erdélyi Gálfalvi György, valamint a kárpátaljai Vári Fábián László pályaívét. Előbbi beszélgetést Fekete Vince és Korpa Tamás, utóbbit dr. Jánosi Zoltán vezette, míg Kocsis Csaba író, költő, énekmondó, a tábor vezetője – az írótábor hagyományaihoz hűen – a szerzők megzenésített verseit adta elő. Kocsis Csaba, aki huszadik éve vezeti a Körmendi Lajos szellemiségében szerveződő, nemzeti értékeinket, irodalmi hagyományainkat ápoló berekfürdői összejövetelt, Vass Tibor – József Attila-díjas költő, 2002 óta a program állandó résztvevője – kezdeményezésére táborvezető munkájának elismeréseként emléklapot kapott.

Serfőző Simon, Fecske Csaba, Gálfalvi György, Horváth Júlia, Kégl Ildikó, Finta Éva