Néhanapi versek

Mondják, akit a múzsa pártfogásába vesz, arról nem feledkezik meg, ha látja, hogy kegyeltje megérdemli a törődést. Így történt Sánduly Lajos esetében is: első verseskönyve után viszonylag rövid időn belül megírhatta a következőt. A Versszemek a Szentület emelt szintű folytatása, továbbgondolása. Jellemző rá a transzcendens világkép, a lét tudatos szemlélésének igénye, a költészet lényegének firtatása, hit és kételkedés egymásnak feszülése, a székely-magyar identitástudat, de a komolyság, a bölcseleti tartalmak mellett a játékosság, a könnyedség és az (ön)irónia hangsúlyos jelenléte is. Szövegében a transzilván líra sajátos motívumrendszere ötvöződik a 21. századi ember mesterséges világáéval.

A cím – a Versszem c. ars poétika többes számú alakja – mondókába foglalt költői hitvallásra utal: „szita szita versszem / fennakad a versem / a szavak csak hullanak / meggyűlnek mint nagy havak / tavaszra elolvadnak / de a versszem fennakad / szita szita versem / fennakad a versszem / ültesd ki a kertedbe / takargasd a földedbe / kicsírázik menten.” Míg a kisbetűs, központozási jelek nélküli, ponttal lezárt, ritmikus szöveg az alkotás gyermeki mivoltunkban gyökerező játék-jellegét, irracionális-racionális teremtési folyamatát tárja elénk, addig a párbeszéd formájában megírt A Megváltó című művészi hitvallás a költészet gyógyító, szépségteremtő mivoltának fontosságát hangsúlyozza. Egy másik – szentencia tömörségű – ars poetica pedig arra figyelmeztet, hogy „Minden szó ragyog. / Nincs olyan, hogy / elkopott.”, s a folytatásban követendő tippet is ad az írással kokettálók számára: „A közhely is, bár / untatott, / tedd új helyre, / s újat mond.” A Néhanapi vers – szintén dialogikus formában – már konkrétan utal a szerző munkamódszerére, alkotói habitusára, az olvasóval való társszerzői viszonyára: „…nem vagyok muszáj / költő. De, ha néha, néhanapi versem / lelked mindennapjaiban megfogan, / talán még belőlem is költőt faraghatsz.”

A humor, az irónia, a játékosság emeli a kötet esztétikai értékét. Az elmagányosodást (Visszanéző), a háborús pusztítást (szomorú tavasz), az elmúlást (Elégia), az emberi gyarlóságot (Hitszegőknek, álnokoknak), a civilizáció alkonyát (Keresztmetszet) megidéző sötét oldallal szemben a játékos, dallamos lírai futamok (Mondóka, április, csudaszép, téli hidegben, hó ha hull, A csiga) a Versszemek napos oldalát idézik elénk.

A kötetzáró Rombuszversek ciklus jelenti a verseskönyv igazi újdonságát. Ezekben a cím nélküli, mértani képversekben a rend, a pontosan kimért forma a gondolat szabadságát szavatolja. Természetélmény és életbölcsesség, natúr valóság és transzcendencia, játék és filozófia váltakozik bennük. Idézni nem idézek belőlük – bocsássa meg nekem a formát ihlető Múzsa! –, mert csak vízszintes sorokban tudnék, s így elillanna az egymásra épült rombuszokból a végtelenség káprázata.

Sánduly Lajos: Versszemek. Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, 2024. Székelyudvarhely.