A megértés mágikus tere
Idén a „Tavasz a Dunán” című kétnapos nemzetközi költészeti fesztivál folytatásaként rendezték meg a „Bábel csendje” elnevezésű eseménysorozatot, amely már ismerős lehet a magyar közönségnek: a közép-európia költők találkozása és kerekasztal-beszélgetése, ahogy az eddigi években, idén is több helyszínen zajlott. A Csisztay Gizella és Mandics György saját kezdeményezésére és önerejéből szerveződő irodalmi program számos ország alkotóját látta már vendégül idehaza, és gondoskodott olyan őszinte, bensőséges és tartalmas kultúra- és eszmecseréről, amilyenre a nagyobb fesztiválokon nem nyílhat esély.
Idén Budapesten Csepelen, az MMA Hild-villájában, valamint az Országos Idegennyelvű Könyvtárban tartották meg az estet, a „turné” zárásaként pedig Hévízen, a Városi Könyvtárban léptek fel a meghívottak. Mi az Országos Idegennyelvű Könyvtár estjén jártunk, ahol a román és magyar költők álltak a fókuszban. A bábeli „zűrzavar” valóban elcsendesedett, hiszen a nyelvi átjárásoknak hála, semmi nem akadályozta a megértést. Ezt köszönhettünk részben Vigdorovics György és Mandics György tolmácsolásának, akik fordították az előadókat és saját szavaikat is, de a kitűnő versfordításoknak is, amelyek már vagy megjelentek nyomtatott formában, vagy az esten, élőben hallgathattuk meg magyar fordításukat.
A meghívott alkotókat és a közönséget Csisztay Gizella köszöntötte, aki elmondta: e rendezvények hagyományát Alexander Nawrocki lengyel költőtől és kultúraszervezőtől vették, aki számos költőtalálkozót szervezett, és a legnagyobb Petőfi-fordító is volt.
A felolvasókat Vigdorovics György mutatta be, elsőként Valeria Bilțet, aki Máramaroson él, és rendkívül sokoldalú alkotó: költő, irodalomtörténész, kritikus. Valeria egy szép beszéddel üdvözölte a közönséget, amelyben hangsúlyozta, hogy e találkozó a Duna-menti harmónia jegyében született, és hogy – utalva Bábel csendjére – e zajos világban a csend a legjobb kommunikációs eszköz. A költőnő ebben a megértés e „mágikus terében” Beteg világ című versét olvasta fel románul, amelyet Mandics György fordításában magyarul is meghallgathattunk.
Szintén Máramarosról érkezett Mirela Duma költőnő, aki, mint Vigdorovics György bemutatta, rendkívül érzékeny, vallásos lélek, a találkozóra pedig egyenesen Párizsból érkezett, ahol „a frankofon kultúráért” díjat kapott. Legkedvesebb műfaja a haiku – a költőnő saját elmondása szerint e műforma olyan sűrítmény, amely a legtömörebben beszél a világunkról, és nem használható benne semmilyen durva szó, kifejezés. Gyermekjáték című versét és még néhány további haikuját meghallgatva világossá vált, milyen magas szinten beszélnek ezek az esszenciális, végletekig letisztult költemények.
Az utánuk következő Sorin Grecuról megtudhattuk, hogy igazi forradalmár alkat: tekintélyes antikommunista harcos (ahogy Vigdorovics György fogalmazott), akit a Securitate is üldözött egykor. A mai napig ellenáll a globalizmusnak és minden, napjainkban népszerűvé lett ideológiának, miközben kitartóan hű a saját elveihez. A költő nagyszerű orgánumán Az új idők, íme, betörtek és az Árukihelyezés című költeményeit adta elő – ezek is megjelentek Mandics György fordításában abban a kiadványban, amelyet a „Tavasz a Dunán” fesztiválra adtak közre.
A román alkotók után a magyar közönség számára kedves ismerős, Lőrincz P. Gabriella következett, akit Csisztay Gizella a kedvenc költőjeként mutatott be. A József Attila-díjas költő Beregszászon élt, öt éve költözött át Budapestre, és egyre elismertebb-sikeresebb alkotó. A Kossuth Rádió sorozatában nemrég hallhattuk Történetek az árnyékból című kötete novelláit, melyekért díjat is kapott. Mint Gabriella elmondta, sokat utazik vonattal Kárpátalja és Budapest között, ebből az élményanyagból született Jegyeket, bérleteket című szívszorító verse, majd a Parancs című megrázó költeményt olvasta fel, melyet Vigdorovics György soronként fordított románra a nem magyar ajkú hallgatóságnak.
A felolvasók sorában Mandics György következett, akit igazán nem kellett bemutatni sem a magyar, sem a román résztvevőknek. Mandics Temesvárról költözött át Budapestre bő húsz esztendeje, és hatalmas munkát végez a közép-európai nyelvek és irodalmak közvetítésében, fordításában. A két mostani költészeti találkozó verseinek java részét is ő ültette át magyar nyelvre. Az elsőként felolvasott Sztochasztikus lánc című verse a költő matematikus énjéhez engedte közelebb a közönséget – mint Mandics elmondta, e műnek már rengeteg változata született, és az első verse, amit a matematikáról írt. A következő elhangzott műve, a Betűjáték sem nélkülözte a mandicsi szellemességet, találékonyságot és mély tartalmat: itt egyes betűkhöz kapcsolta elgondolkodtató költői üzenetét.
A magyar alkotók sorában a Svájcban élő B. Szabó Péter következett, akit Csisztay Gizella méltatott: a ’68-ban Felvidékről távozó költő rendkívül munkát végzett a svájci emigráció élén, motorja volt a kulturális kezdeményezéseknek, kiadó- és folyóirat-alapításnak. B. Szabó Péter hangsúlyozta a különbséget a politikai emigráció és a napjainkban zajló migráció között. Mint elmondta, saját alkotásainak gondozása eddig végzett munkája – a közösségi munka – végére maradt. Nemrég jelent meg Meditációk című kötete, amelynek mindössze öt verséhez kísérőzenék is születtek. E gyűjteményből mondta most el az Elmélyülés című költeményt.
Végül a mindvégig tolmácsoló Vigdorovics Györgyről is megtudhattunk többet: a költő-író huszonöt éve jött át Budapestre Kolozsvárról. Mint fogalmazott, nehéz örökséget hordoz a vállán: a magyar, a román és a zsidó hármas identitást. Ám e kulturális kötelezettségnek csodálatos hozadékai is vannak: jól ismerhette többek között Szőcs Gézát, Tamás Gáspár Miklóst, számos kiváló román írót-költőt, ahogy Martin Bubertől Rejtő Jenői számos író inspirálta. A transzilvanizmus művészetének szellemében alkot és dolgozik, ahogy hisz az univerzális kultúrában is. Mint az est végi kötetlenebb beszélgetésben Vigdorovics György elmondta: magyar közegben született, de felnőtt élete során váltakozott, hogy mely identitása lett hangsúlyosabb, aszerint, hogy éppen hol élt és alkotott. Az est méltó zárásaként hangzott el felolvasásában a költő Abszolút mankóm című verse.
A felolvasások után a közönség és a fellépő alkotók egymást faggaták azokról a kulturális kérdésekről, amelyek megvitatására általában nem sok lehetőség adódik a hétköznapok forgatagába.
Szöveg és fotók: Laik Eszter
