„A rágógumis Vénusz” és más dalok
Március hetedikének estéjén a Magyar PEN Club legújabb PENDRIVE-estje a nőket ünnepelte a költészet, az egymásra figyelés, és a zene jegyében az S4 Háló nagytermében. A maratoni esemény négy órán keresztül zajlott, természetesen zenei betétekkel és szünetekkel színesítve.
Turczi István költő, a PENDRIVE-estek létrehozója, és a PEN Club főtitkára a tőle megszokott energikussággal és humorral vezette a műsort. Köszöntőjéből kiderült, hogy a nők mindig fontos szerepet töltöttek be életében, és felidézte a 94 éves korában elhunyt nagymamáját. Mint mondta, „a nők viszik hátukon a világot”. Ezután arra tért ki, hogy fontosnak tartja, hogy a különböző világnézetű emberek és alkotók figyeljenek egymás műveire, és a PENDRIVE-estek e jegyben zajlanak. Külön köszöntötte a Felvidékről érkezett kollégákat. Fellinger Károlynak megköszönte a finom borokat is, melyekkel hozzájárult az esthez. Ezután a zenészeket mutatta be: Török Flórát és Rácz M. Fatimét, akik elmondták, hogy a mai alkalomra a nőiségről szóló dalokkal készültek.
A felolvasósest a legidősebb résztvevő, Ladik Katalin rövid versével kezdődött. Művét a tágabb értelemben vett béranyaság inspirálta, az az alkotáslélektani tény, hogy az író sokszor csak „kihordja” a megkapott élményeket. A legidősebb alkotót a legfiatalabb követte, a 2005-ös születésű Bauman Beatrix Bianka, akinek művei Bari Károlyt is idézhetik. (Csak a pontosság kedvéért mondom el, hogy ezután én következtem a legújabb versemmel, melyet feleségemnek dedikáltam.) A Szolnokról érkezett színész-költő, Polgár Kristóf a felolvasása előtt elmondta, hogy ő csak szerelmes verset szokott írni, most is egy ilyet hallhattunk. Jánoki-Kis Viktória a műfajköziséget választva prózaverset hozott a benne élő nőkről. Kürti László a lányos apákat és a fiús apákat állította szembe remek versében. A költő a lányos apákhoz tartozik, de Turczi István megjegyezte, hogy „vigyázzon”, mert ő viszont a fiús apákhoz. Hajós Eszter a felolvasását egy különös, grúz hangszerrel, a pandurival színesítette, amely jól illet a szürreális, mesei elemekkel élő szöveghez. Száraz Pál felvidéki ízességgel elmondta, hogy ő „palóc gyerekként” kicsit megilletődve érzi magát az „irodalmi nagyvadak között”. A blokkot Gulisio Tímea meglepő versei zárták. Majd Flóra ezúttal egy hintázásról dalolt. Szép dal volt, jó szöveggel.
A szünetet követően Zsávolya Zoltán nyitott. Versében megidézte annak a cinkotai bádogosnak szörnyű történetét, akinek műhelyében az első világháború után lezárt hordókat, és abban női maradványokat találtak. Hekl Krisztina rövidprózája egy szakításról szólt. Nyilas Attila elmondta, hogy új verset olvas fel, vagyis ez lesz a Magyar nők himnusza című versének „ősbemutatója”. Mirtse Zsuzsa humoros verse arról regélt, hogy „az igazi nő természete érték”. Cselenyák Imre prózaíró gitárt ragadva előbb József Attila sorait énekelte el, és ebbe a közönség számos tagja is bekapcsolódott spontán vokálozással, majd Turczi István 17 éves korában írt, korai versét szólalta meg, a Rágógumis Vénusz címűt, melynek az volt a csattanója, hogy „a gumit használni kell, nem rágni”. Persányi Norina, Turczi költőtanítványa egy igazán atmoszférikus, gyermekkort idéző művet hozott, míg Tomaji Attila egy szépen kizengő, refrénes verset Szerelem címmel. A fiatal Filotás Karináról kiderült, hogy 2026-ban könyve jelenik meg, és Fellinger Károlyról pedig, hogy nagyon szépen tud verset szavalni. A Sárgarózsa című költeményét szólaltatta meg nagy átéléssel: „Minden születés egy karácsony…” A zenét szünet követte, majd jöhetett a következő kör.
Turczi István is bekapcsolódott a felolvasásba egy magáról nem tudó sorról és „egy szeretni képtelen anyáról”. „Önerőből küzdötted le magad idáig” ‒ hallatszottak az ironikusan kesernyés sorok. ‒ „Bár páran azért segítettek…” Borbély László prózájában az édesanya sírja bukkant fel, Bukovenszki-Nagy Eszter művében arról hallhattunk, hogy annyira szereti a gyermekeit, hogy meg sem szüli őket. Payer Imre a női szent, Hildegard von Bingen alakját idézte meg. Bánkövi Dorottya versében zenélt a Bóbita… ritmusa, a tátiti-tátiti-tátá. Az ifjú Seres Rebeka a nagymamáról írt, Bán Bence prózát hozott, Novák Valentin novellát Liza címmel. Nagy Olivér azzal kezdte művét, hogy a „magyartanárok most fogják be a fülüket”. Kákonyi Lucia egy édesanya megható párbeszédét olvasta fel egy szeretni akaró, aspergeres gyermekkel. Marton Réka Zsófia verse sem a vidámak közé tartozott, és kiderült belőle, hogy „megtanult félni”. Székelyhidi Zsolt vörös rózsával a gomblyukában a Szívvajról verselt. A Győrből érkezett Simon Ilona egy panelház mindennapjaiba avatott be bennünket. Hegedűs Katalin gyerekverset olvasott fel, Bak Rita a Kelemen kört idézte meg, Kránitz Laura Sándor György humorista stílusában humoros gondolatokat közölt. Végezetül Lesitóth Csaba, a színdarabokat is alkotó Veres Tamás, a gyermekíró Nyolczas Marcsi, a prózista Abafáy-Deák Csillag és Budai Gabriella zárták a PEN club monstre nőnapi felolvasását. Remélem, senkit nem hagytam ki…
A zenészek egy olyan dallal koronázták meg az estet, melyben női felmenőikről emlékeztek meg sámándob segítségével. Mivel a sámándob leeresztett, előtte fel kellett pumpálni. Ekkor már tíz óra volt, de nem éreztünk fáradtságot, mert miként a dob levegővel, mi nőnapi művekkel töltekezhettünk fel.
Fotók a lapozható képgalériában: Acsai Roland
