Ugrás a tartalomra

Égig érő paszuly

Kint keményen fújt a szél, az ablakot a hideg esőcseppek verdesték, míg a szobában kellemes meleg volt. Emese lágy, meleg hangján éppen dúdolt a fiának, majd nyomott a kis szőke homlokára egy puszit, aztán belekezdett az esti mesébe.

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, ott, ahol a kurta farkú malac sem túr, az Óperenciás tengeren is túl, élt egyszer egy nagyon szegény asszony. Ennek a nagyon szegény asszonynak volt egy nagyon kicsi fiacskája. Az istállójukban pedig egy nagyon kicsike tehenük. De egyszer elfogyott mindenük. Dönteni kellett.

– Eredj, fiam, reggel hajtsd el Mariskát. Amit kapunk érte, azt nagyon jól becsüld meg, ne valami ócskaságra cseréld el, szerezz érte valami nagyon értékeset!

A fiú szót is fogadott, és elindult a tehénnel a vásárra. Akadt is egy vevője. Elcserélte egy paszulyra. Amikor a fiú hazaért, boldogan elújságolta, hogy mi történt, az anyja jó alaposan elverte, amiért egy nyomorult, semmire sem jó paszulyért eladta azt a drága tehenet.

A fiú próbált mentegetőzni, hogy édesanyám, de az öregember azt mondta, hogy ez a paszuly varázserővel bír. Ültessem el. És másnap reggelre ki fog kelni, és egy hatalmas fa nő ki belőle.

Az anya levert neki még egyet. A fiú azért csak bízott az öregben, és elültette a paszulyt.

A paszuly kikelt. Égig érő fa lett belőle. A többit majd holnap mesélem el.

Emese leoltotta a lámpát, és befeküdt a fia mellé az ágyba. Szorosan magához ölelte. Már nem hallották, amikor Botond este tízkor hazaért.

A férfi lerúgta a cipőt, és körbenézett a lakásban. Az edények szanaszét hevertek a mosogatóban, a nappaliban a játékok is szerteszét. Kibontott egy sört, megitta. Miután gyorsan rendet rakott, ledőlt a kanapéra, bekapcsolta a tévét, és elaludt.

Mióta megszületett a fiúgyermekük, aminek már három éve, öt hónapja, két hete, három napja, tíz órája, azóta külön alszanak. Emese többször próbálkozott, és lerakta a kiságyba aludni a fiát, de Benedek nem tudott elaludni. Folyton sírt. Emese pedig rögtön ott termett. Botond többször is szóvá tette, hogy ez így nincs rendjén. Egy háromévessel ne aludjon az anyja. Meg az lenne a legjobb, hogyha a szoptatást is abbahagyná. Őt féléves koráig szoptatták. Utána már evett mindent. De Emese ellenkezett. Ő addig fog szoptatni, ameddig a fia szeretné.

Pedig az jó kérdés, hogy Balázsy Benedek Bálint mikor fogja azt mondani, hogy rendben van anya, nem kell több cici, nem kell több tejcsi, szeretnék már rendes kaját enni, mint apa, csinálj nekem is egy nagy adag rántott húst sült krumplival.

Másnap reggel, amikor Emese felkelt, a férje már elment dolgozni. Megszoptatta a fiát, és azon gondolkozott, hogyan tovább. Beadja-e a válópert vagy sem. Vagy csak pakoljon össze és menjen. El. Messze. Mindegy, hogy hova. Elege van abból, hogy szinte egyedül neveli a fiát. A férje semmiből sem veszi ki a részét. A háztartást ugyan vezeti, takarít, mos, főz, de az, hogy kettesben legyen a fiával, az nem, az már igazán sok lenne neki. Emesét múltkor elhívta a barátnője, hogy menjenek, nézzék meg a Barbie című filmet, ha már a férje nem volt erre kapható, mert szerinte azt a filmet pasik nem nézik meg, szóval megkérte, hogy hadd menjen már el a Barbie-ra, de Botond kijelentette, hogy ő nem fog vigyázni a fiára.

Emese első kapcsolata öt év után ért véget. Az első szerelem. Vele vesztette el a szüzességét. Majd a férfi egyik napról a másikra szakított vele. Pedig Emese már tervezte a házasságot. A gyerekeket. Akkor végzett volna az egyetemen, közös lakás, közös otthon, közös álom. De a férfi másképpen gondolta. És ekkor lépett be az életébe Botond. A diploma utáni záróbuliban odament hozzá. Nem is értette, mit akar tőle az a férfi. Nála öt centivel alacsonyabb volt, piros keretes szemüveget viselt, fehér ingjén egyetlen gyűrődést sem láthatott. Amikor vékony hangján megszólította, és bemutatkozott, hogy Balázsy Botond Bálint, elnevette magát. De a kezét nyújtotta, és ő is bemutatkozott.

A férfi, sorra hozta a gin-tonikokat, fogalma sem volt, hogy hányat ivott meg, de reggel Botond mellett ébredt fel.

Egy hét múlva már náluk volt családi ebedén. A híres Balázsy-rezidencián, ahol még Esterházy Péter is megfordult vendégségben. Az apa jó kapcsolatot ápolt az írófejedelemmel, ahogyan ő nevezte, de Emese kifejtette, hogy neki nem tartozik a kedvencei közé. Soha nem értette, hogy mi ez a nagy hype körülötte. A stílusa túlzottan bonyolult, azt nem merte mondani, hogy rossz, mert félt, hogy a leendő apósa hozzávágja a Harmonia caelestist, és milyen utálatos halál lenne, ha így halna meg: a leendő apósa megöli őt egy Esterházy-kötettel.

Édesapám kétszer futott neki ennek a könyvnek. Először talán 2002-ben. Beletört a bicskája, száz oldal után feladta. Valahányszor ezt olvasta lefekvés előtt, állandóan hatalmas hülyeségeket álmodott.

Így ismerte meg Édesapám Édesanyámat. A második próbálkozás 2011 decemberében történt. Ekkor fogott hozzá Édesapám ismét a könyvhöz. Most eldöntötte. Meglesz. Letudja. A kétszázadik oldalon jött rá, hogy zavaros az egész, semmit nem ért belőle.

Így ismerkedett meg Édesapám Édesanyámmal.

Nem érti a könyv sikerét. Nem érti az író kitüntetéseit. Nem érti az egész hypeot körülötte. Édesapám úgy érzi magát, mint aki felnéz az égre, látja, hogy mindjárt egy hatalmas vihar csap le, amely romba döntheti az egész világot, kipusztul az emberiség, már villámlik is, közben az emberek énekelnek, táncolnak, és áldják az Úristent, amiért ilyen csodásan süt a nap.

Édesapám úgy dönt, hogy vesz egy kötelet, és felakassza magát.

Egy fél év után már hozzájuk is költözött, Budára, a XII. kerületbe. Botond mérnökként diplomát szerzett a BME-n, majd kapott egy jól fizető állást a Sonynál.

Emese egy I. kerületi katolikus gimnáziumba került, a leendő apósa szerezte neki ezt az állást, ő is odajárt, ismeri az igazgatót is. A lány úgy gondolta, szerez azzal egy jó pontot a családnak, ha egy katolikus gimnáziumban tanít. Bár ő nem hitt istenben, hülyeségnek gondolta a test feltámadását, meg milyen perverz dolog már megenni Jézus testét, merthogy az ostya a teste, a bor meg a vére, azt mondják, brrr.

Minden vasárnap ugyanaz volt a protokoll. Reggel mise, utána közös családi ebéd, amire mindenki kiöltözött. Még Botond bátyja is, Béla, igaz, az inge valamelyik része mindig foltos volt.

Béla otthon élt, de a háromszintes ház alsó emeletén. Emese csak a vasárnapi ebédek alkalmával látta. Mióta az apósa meghalt, felköltözött a második szintre, és az anyjával lakik, de még többet iszik. Munkája nincs, egész nap otthon henyél, és vedel.

Egy év udvarlás után, a Londoni Eye egyik fülkéjében kérte meg Botond a kezét. Ezt szánta születésnapi ajándéknak. Bár Emese sejtette, mire készül a barátja, meglepte, hogy pont a születésnapján teszi. Tessék, drágám, itt egy több millió forintos gyűrű, ez a te ajándékod, meg elhoztalak Londonba, itt vagyunk ezen a bűn nagy óriáskereken, feljöttem veled, pedig borzasztó tériszonyom van, szóval fogadd ezt el, nehogy nemet merj mondani, mert esküszöm, hogy kiugrom innen a Temzébe!

És Emese persze nem mondott nemet. Az esküvőt két hónap múlva megtartották, több száz vendég előtt, hatalmas bulival. Az apósa, amikor már kellő mennyiségű sört megivott, félre hívta, és közölte vele, reméli, hogy hálás. Mert őt mint árvát, akinek nincs senkije, egy kis falusi csitri, kivakarták a szarból. Legyen hálás, hogy eldobhatta azt a semmitmondó Tóth vezetéknevet, és felvehette a Balázsyt. Még azt is elnézik neki, hogy tanár, és hogy a fia, Botond tartja el, és hogy közös számlán vannak, holott a fia vagy ötször annyit keres. Egy feladatod van kislányom, közölte vele immáron nem a leendő, hanem a tényleges apósa, hogy szüljél. Méghozzá fiút. Ha ezt megteszed, kislányom, minden rendben lesz. Ügyesen, sok boldogságot! És megpaskolta a fenekét.

Emese azt is elfogadta, hogy mivel Botonddal a harmadik szinten laknak, és ha szexelnek, annak kell legyen valami jele, egy nagyobb sikoly, egy kis ágydöngetés, hogy alattuk a család tudja, hogy dolgoznak az örökösön.

Eltelt nyolc év, mire Emese először teherbe esett. Az első években nem igazán erőltették a dolgot, főképpen utaztak. Bejárták a fél világot. Amerikától kezdve Japánig. Úgy voltak vele, hogy amíg lehet, ki kell ezt használni, ha lesz gyerek, vele nem lehet ennyi helyre elmenni. De később már próbálkoztak is, de csak nem jött össze a dolog. Emese felvetette, hogy el kellene menni kivizsgálásra, de a férje nem ment bele. Mondván, nem kell aggódni, összejön, csak idő kell hozzá. Nem szabad sietni, meg különben is, a természet rendje ellen nem lehet mit tenni. Emese már felvetette azt is, hogy akkor esetleg lombik, vagy örökbefogadás, vagy egyéb alternatív módon próbálkozzanak, de Botond ezeket mindig élesen kritizálta. Azt mondta, hogy vagy hagyományos úton lesz gyerekük, vagy sehogy. Ha ki kell halni a nemesi vérnek, a Balázsy famíliának, akkor az isteni döntés lesz. Végül összejött a csoda. Emese terhes lett, méghozzá fiúval.

A leendő fiút már el is nevezte: Marcinak. Előre eltervezte az egész életét. Már kinézte az óvodát, ami persze fizetős volt, hiszen arról szó sem lehetett, hogy államiba menjen, aztán jöhetett az óbudai Waldorf, nem érdekelte, hogy a férje mit szól hozzá, mennyire fog ellenkezni, ő akkor is odaíratja, mert ő szülte, javarészt neki köszönhető az egész, ő azon a pár másodpercen kívül semmit sem tett hozzá. Majd az egyetem, orvosi kar, mert híres orvos lesz belőle, ő lesz a következő Karikó Katalin, persze csak férfiban, feltalálja a rák ellenszerét, megmenti az emberiségét, és ő ott áll majd az első sorban, amikor átveszi a Nobelt, és a fia majd köszönő beszédében megemlíteni azt a sok gondoskodást, szeretetet, amit tőle kapott. Fontos, hogy legyen unoka, menjen tovább a nemesi vér, majd elválik a férjétől, és a közelébe költözik, hogy az unokájával foglalkozhasson.

Vett számos könyvet, hogyan neveljünk gyermeket, mi a teendő a terhesség első öt hónapjában, mi a teendő az utolsó három hónapban, mi a teendő a szülés utáni első pár hónapjában, mi a teendő az első egy évben, meddig kell szoptatni.

A terhesség harmadik hónapjában egyik reggel azzal ébresztette a férje, hogy az egész ágy csupa vér. Emese el is ájult. Már csak arra emlékszik, ahogyan felébred, a férje ott ül mellette falfehéren a kórházi szobában, érzi a vegyszerszagot, hányingere lesz, a férje ad egy vödröt, belehány, majd ránéz. Az arcából mindent kiolvasott.

Ezt követően már nem akart próbálkozni. Megmondta a férjének, hogy legalább egy évig semmi szex. Análban esetleg benne van, de azt is csak misszionáriusban. Végül néha volt egy kis handjob, blowjob, de más semmi.

Egy év múlva, április 20-án, este tíz óra öt perckor érkezett haza a férje a kórházból – az apját látogatta meg, aki koronavírusossal került be a kórházba. Emese már nyolc órakor lefeküdt, az esszék olvasása közben elaludt. A diákoknak egy Pilinszky-verset adott fel, méghozzá a kedvencét.

Életfogytiglan

Az ágy közös.
A párna nem

A feladat az volt, hogy írjanak róla fogalmazást, bármit, ami eszükbe jut. De az elsőt sem tudta rendesen elolvasni.

Arra kelt fel, hogy Botond levette az övét, és ledobta a sarokba, az öv hangosan csattant a falon.

Horkolni, mormogni kezdett álmában. Megérezte a Kőbányai és a vodka egyvelegét, ahogyan a férje közel hajolt hozzá, és a fülébe súgta azt a mondatot, amire már napok óta számítani lehetett.

Meghalt apa. Majd azt érezte, hogy a férfi már benne van. Lökött kettőt, és vége is volt.

Szeretett játszani a diákjaival. Találós kérdéseket feltenni nekik, gondolkodásra ösztönözni őket.

Jó reggelt, ma a drága, a zseniális, a nagy, a hatalmas, az ország költőjéről lesz szó, Petőfi Sándorról, de mielőtt rákanyarodnánk, kíváncsi vagyok, hogy fog így hétfő reggel az agyatok, no, ugye Petőfi felesége Szendrey Júlia volt, ezt tudjátok, de azt vajon tudjátok, mikor született az egyetlen fiuk, Zoltán?

A dátum nem más, mint december 15. Itt egy kicsit most megállnék.

Érezte, hogy kattognak, pörögnek a fogaskerekek a diákoknál. Nézte a tekintetet, ahogyan küzdenek, hogy mégis mit akar ez jelenti, miért fontos ez a dátum? Karácsony előtt tíz nap, köze lenne Jézushoz? Vagy mi? Pár perc után végül az egyik diák, Papp Csabi, aki mindig is kiválóan tudta szórakoztatni az egész osztályt, bekiabálta, hogy látom én tanárnő, mire megy ki a játék, huncut fiú volt ez a Petőfi ám, belógatta a lompost a nemzeti ünnepen, nemcsak a forradalomban volt nagyfiú aznap, hanem másban is, tetszik érteni, tanci néni.

*

Amikor kiment az konyhába, az asztalon egy levél várta.

Kedves Emese, tudod, nem vagyok a szavak embere, de most mégis megpróbálom összefoglalni, mit érzek. Itt a vége. Elhagylak. Győztél. Tiéd a ház, a gyerek, minden. Az egész életem a tiéd. A kezdetektől fogva erre vágytál. Amikor hallottad a közös barátunktól, Ákostól, hogy most vagyok túl egy komoly szakításon, te rögtön megkörnyékeztél. Leitattál, felszedtél. Apósodat nagyon hamar sikerült az ujjad köré csavarnod. Hamarosan az egész családom úgy fütyült, ahogyan táncoltál. Mindenkit sikerült átverned, csak anyámat nem. Ő végig átlátott a szitán. Apám, hagyjuk is, olyan buta, olyan naiv volt szegény. Ez is vitte el. Neked sikerült meggyőzni, hogy ne oltassa be magát. Hogy kamu az egész, nincs is olyan, hogy COVID. A vírus nem létezik. A vakcinával meg chipet ültetnek belénk, és így figyelnek meg minket. Szegény öreg, buta apám meg elhitte. És elvitte a COVID. Ami ugye nem is létezik. Az utolsó órákban sem hitt nekem. Azt mondta, hogy ő rájött az igazságra, és így akarják elhallgattatni. Rád, Emese, pedig szép kis vagyont hagyott. Aztán aznap este, amikor hazajöttem a kórházból, és mondtam, hogy meghalt az apám, te rám ültél, szinte megerőszakoltál. Igaz, részeg is voltam, de te kihasználtál. Kihasználtad az alkalmat. A fiunk pedig mióta megszületett, nos, igen, felém sem néztél. Nem aludtunk együtt azóta. Hiába szerettem volna kivenni a részem a gyereknevelésből, te nem, nem hagytad. Most untam meg. Eltelt három év. Légy boldog. Többet soha nem fogsz látni.

Balázsy Botond Bálint

 

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.