Amikor a publicista felülírja a szépírót
Jezsó Ákos trilógiája családi ihletésű regényfolyam. Bár ő már Budapesten született, felmenői a mai Szlovákia területén éltek, onnan kerültek a történelem viharainak köszönhetően Magyarországra. Már a gyökerek miatt is fontosnak érezte, hogy családja történetét, mint tipikus magyar sorsot a nyilvánosság elé tárja. Hiszen alig akad olyan magyar család, amelyet így vagy úgy ne érintett volna meg Trianon tragédiája, s amelynek ne élnének a határon túl közelebbi vagy távolabbi rokonai.
A Délvidék tragédiáját többen is megénekelték, Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznyéjétől Cseres Tibor Hideg napokján át Gion Nándor tetralógiájáig: Virágos katona, Rózsaméz, Ez a nap a mienk, Aranyat talált. A felvidéki magyar sors ilyen szintű feldolgozása eddig még váratott magára. Bár a szlovákiai magyar próza a Dobos Lászlóék (Rácz Olivér, Mács Ferenc) hagyományaihoz kapcsolódóan Grendel Lajos életművében teljesedett ki a kisebbségi sors tragikusan valóságos mégis abszurd ábrázolásával, mint azt az író korai trilógiájában: Éleslövészet, Galeri, Áttételek vagy a kései szintén laza trilógiának számító: Tömegsír, Nálunk, New Hontban és Mátyás király New Hontban tette. De beleilleszthető ebbe a gondolatkörbe Závada Pálnak a szülőfaluja, a szlovákok lakta Tótkomlós krónikája (Jadviga párnája, Milota, Fényképész utókora), amely egy másik irányból, a magyarországi szlovákság sorsa felől, az érem másik oldalaként mutatja be, mit is jelent a kisebbségi lét.
„Mert mit tudsz te a múltadról? És mit tudsz a történelemről? Múlt helyett múltpótlékot, történelem helyett történelempótlékot kaptál otthon csakúgy, mint az iskolákban, amelyeket tisztességgel kijártál” – teszi fel Grendel Lajos Áttételek című regényének a hőse a kérdést, és tehetjük fel azt Jezsó Ákos trilógiáját olvasva: mennyire sikerült múltunkat, történelmünket hitelesen feldolgozni, mennyiben olvashatóak családtörténetként a kötetek, mennyiben a felvidéki magyarság hiteles történelmi látleletei.
Előre bocsáthatjuk Jezsó Ákosnak nehéz dolga volt, ugyanis három nemzedéknyire van Trianon tragédiájától, ráadásul ő már magyar közegben, Budapesten nőtt fel. Mindaz, amiről a Megyek túlra című első kötetben ír – Csehszlovákia 1938-as feldarabolása, a nagyapa, Janda Kálmán 1944-es katonai pokoljárása Erdélytől Belgiumig, majd az amerikai hadifogságból való hazatérése után a megalkuvást elutasító magatartása miatti kitelepítés, a szlovákiai és magyarországi kálvária – Jezsó számára már csak családi legendákból és történelmi dokumentumokból ismerős. Pont ezért a tényekhez való ragaszkodás miatt az emberi sorsok csak a történelmi folyamatok illusztrációi lehetnek, mintha a történelem irányítaná az életüket, szabná meg lehetőségeiket. Pedig a regény érdekesen indul, mikor a kiskamasz Janda Kálmán eszmélésén keresztül látjuk, miként fordult visszájára a megszokott világ rendje azáltal, hogy a trianoni döntés értelmében mostantól a szlovákok az urak. De sajnos túl gyorsan, pár oldal után jutunk el 1938-ig, Csehszlovákia feldarabolásáig. Itt is egy izgalmas krimi, kémregény lehetősége marad kiaknázatlanul Kunffy Zsiga történetével, azzal, hogy a tartalékos alhadnagy Janda Kálmán kötelező katonai szolgálatának kanyarokkal teli útját állítja fókuszba. Az első kötet két kiaknázatlan lehetősége részben abból fakad, hogy Jezsó túlságosan sok mindent kíván egyetlen történetbe sűríteni. A túl nagy időtáv és a sietős elbeszélés ritmusa nem engedi, hogy az egyes korszakok eseményei, illetve a szereplők lelki folyamatai kellő mélységben kibontakozzanak. A regény így inkább vázlatos történelmi tablók sorozataként hat, mintsem lélekrajzra is képes családregényként. Az ígért családtörténet helyét fokozatosan a nagypapa két katonai kálváriája veszi át – ezek közül az 1944-es történet már nem is a Felvidéken játszódik. Az otthon maradt család sorsa, tragédiája csupán felvillan, mintha a szerző csak jelezni akarná azt a háttérben maradó fájdalmat, amelyből a mű egészének drámai súlya születhetett volna.
A második kötet, a Mécses a ködben az ötvenes évek Szlovákiájában és Magyarországán játszódik, és sikerültebb is írói szempontból az elsőnél. Jezsó Ákos itt két történetet játszat össze. Az első a nagyapja Szlovákiában maradt sógorának internálását beszéli el: a férfit előbb a Szudéta-vidékre deportálják, majd a pozsonyligeti gyűjtőtáborba kerül. A másik történet az ávós Kútor Máté karriertörténete, aki még szerelmét, Bözsit is feláldozza a ranglétrán való felkapaszkodása érdekében. A dokumentarista hűségre törekvő írói stílus miatt az emberi dráma lelki folyamataiban rejlő lehetőségek kiaknázatlanul maradnak. Máté és Bözsi tragikus sorsa így megreked a rendszer embertelenségét illusztráló példázat szintjén.
A trilógia befejező része, az Éjfélre kialszanak a lángok a 60-as évektől kíséri nyomon napjainkig a felvidéki magyarok történetét, a Túlon maradt családtagok sorsán keresztül. Ez a kötet a legbonyolultabb szerkesztésű, többszörös fénytörése, posztmodern narratívája miatt. A novellafűzérből egységessé szerkesztett mű egyszerre olvasható a regény főhőse, az irodalmár oknyomozásaként, akinek hivatali feladata egy ismeretlenül elhunyt vidéki író életének feltárása, monográfiájának megírása. Másrészt a történet olvasható az irodalmár fejlődésregényeként is, ahogy az író múltján keresztül saját múltja is feltárul. Ebben a regényben kap a legkevesebb szerepet a szlovákiai magyarság története, ami abból is fakad, hogy bár Jezsó Ákos szorosan tartja a családi kapcsolatot, ismeri az ottani világot, mégis magyarországi magyarként nem élte át, nem tapasztalta meg a mindennapokban, mit is jelent a kisebbségi élethelyzet. A felsorolt sérelmek – az utcai kioktatások a magyar beszédért, a kocsmai fenyegetések a magyar zene hallgatása miatt, a panaszok a magyar oktatás lassú haláláról, a többségi nyomás hatására elszlovákosodó magyarokról – inkább politikai tárcába vagy szociográfiába illő társadalmi látleletet alkotnak. Ezek korhű lenyomatok, tárgyilagos megállapítások, amelyek igazságát jól ismerheti bárki, akinek éltek vagy élnek rokonai a Felvidéken. Ami azonban hiányzik belőlük, az a személyes, húsba vágó érzelmi érintettség.
Összegezve elmondhatjuk, hogy Jezsó Ákos trilógiája inkább dokumentarista politikatörténet, mint klasszikus családregény. A szerző publicista énje – a tárgyszerűségre és hitelességre törekvés, valamint az érzelmi távolságtartás – folyamatosan felülkerekedik szépírói énjén.
Jezsó Ákos: Megyek túlra. Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2017.
Jezsó Ákos: Mécses a ködben. Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2021.
Jezsó Ákos: Éjfélre kialszanak a lángok. Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2025.
Mindannyiunk ősei nevében – Bene Zoltán beszélgetése Jezsó Ákossal
