Mohács

Mohács erejével támad ez a nyár.
Hol vannak a mondatok, melyek elvesztek bennünk,
s nem találják helyét reményünknek?
Látom az utcát, az utca nem lát engem.

A monacói járdán állok, 
elárvultan tekintenek rám 
a gyümölcstelen narancsfák.
Látom, ami elveszett,
látom benne azt, amit látni nem lehet.

Mohácsnál nem voltunk gyávák! 
Tobzódott a harci kedvre ébredt sereg, 
türelmetlen lázban kémlelte az eget,
mint akit a sors győzelemre teremtett.
Úgy álltak ott a fegyverbe gyűltek, 
úgy vártak ott, mint akik nem messzire, 
csak a jövőbe látnak.

De milyen jövőt hozott nekünk Mohács?
A magyar haza, hol az elszegényedett,
igába hajlott, 
röghöz kötött pórnép szenvedett,
Dózsa utóhada volt-e? 
Vívta nemzetmentő viadalát, 
s hullatta vérét, 
hogy túlélje a vészt,
újra és újra megteremtse önmagát?

Látom a monacói utcát, 
látom a mohácsi harcmezőt.
A láthatár alján sorakozik a török
fegyelmezett hadrendbe állva, 
arra vár, hogy visszaverje a magyarok hadát.

Tomori Pál csapata támad, 
csapást vág magának az ellenség sorában,
s amíg szíve eltelik reménnyel,
belefut a tűzérek hevébe, 
janicsárok kardja élébe,
már semmi sem tudja megmenteni,  
rajta csak az isteni kegyelem segít.
Az elesettek vére lobog a harcmező felett,
nincs, ami a szívüket életre keltheti,
a Csele patak medrében 
elapadt a szó, mely bátorít.
Elesik Tomori Pál,
a magyar lovasokat bekerítik,
a vezérkarból többen is holtan hevernek,
nincs már, ki a harcnak irányt adna, 
összeomlik a lélek, összeomlik a magyar sereg.

Ez már nem csata, csak menekülés,
szívet próbáló vágta.
Menekül II. Lajos király is, 
páncélvértje oly nehéz,
az idő, az a fránya idő sem segít neki.

Talán a ló…
A ló lába megbotlik a végzet cövekébe,
a pillanat hozza, amit az óra el nem végez.
Fuldoklik királyunk, 
nem szalad hadapród a segítségére.
Peregnek a percek, hullnak a vitézek,
ki látja már, az ellenség hová ér, 
mit végez.

Szapolyai seregei még messze. 
Várnak, vajon mire várnak?
miért nem jönnek, 
miért nem osztják meg 
erejüket a magyar ármádiával?

Ez a kép, most tovaűzi belőlem 
a fájdalom énekét.
Ötszáz év múltán – jól látom? 
büszke hazám 
a szertefoszlott győzelem árnyékában kuporog.

Illusztráció: Székely Bertalan: II. Lajos holttestének megtalálása (1860) / Forrás: wikipedia