Sövény

A harmadik házban lakó szomszéd, Juli, már többször szólt, hogy tud ajánlani valakit, aki rendbe teszi a kertet, a magas élősövényt és egyebeket is a ház körül. Már sokan kipróbálták. A férfit Jónásnak hívják, több helyen dolgozott a környéken, és annak ellenére, hogy alkalmi munkákból él, az látszik, hogy nem is rosszul. Suzukival jár, nyomtatott szórólapot is bedobott a postaládákba, mindenki dicséri.

Szofi sokáig ellenállt, mióta özvegy, senkit nem enged be a házba, barátnőjén kívül, még az udvarra se nagyon, igyekszik mindent maga megoldani. Férje halála után sok mindenre fény derült, főleg arra, hogy úgy igazán nem is ismerte őt, hiába éltek együtt harminc évig.

Jónás megállt a kapuban, várta, hogy beljebb tessékeljék, kék kockás favágó inget viselt, korát nem lehetett megállapítani. Rövidre nyírt vörösesszőke haj, állán kis gödör, mély hangon mutatkozott be. Pár percig a házat pásztázta tekintete, mintha keresne valamit. Szofi fejében az is megfordult, csak nem betörést tervez az idegen, de azonnal elszégyellte magát, igyekezett minél kedvesebb hangon szólni, a kis fészerben talál sövénynyírót, most az a legsürgősebb munka. Jónás megrázta a fejét, én a saját szerszámaimmal dolgozom. Pár perc múlva már zúgott a gép, a férfi komótosan haladt a munkával, minden egyenetlenséget kijavított, a levágott gallyakat egy ládába dobta.

Jöjjön, üljön le a verandán, pihenjen, kávét, üdítőt? Levehetné a hosszúujjú ingét, ne izzadjon, a nap nagyon erős. Nem jött válasz.

Délben a férfi leült a verandán és elővette a szendvicseit. Szofi hozott egy kancsó vizet, leült, és kérdezgette, hol nőtt fel, tanult-e mesterséget, van-e családja, gyereke? Szűkszavú feleleteket kapott: egyedül él, állami gondozottként nőtt fel. A további kérdésekre kitérő válaszokat adott a férfi. Mielőtt aztán újból dolgozni kezdett, váratlanul visszafordult, és nekiszegezte a kérdést Szofinak: magának van gyereke? A nő ingatta a fejét, kis ideig nem jött ki szó a száján. Sajnos nincs gyerekem, pedig szerettem volna, nyögte ki végül. Szúrós tekintet nézett a szemébe, mintha nem hinnének neki.

Jónás sarkon fordult, nekilátott a munkának. Miután a sövényt rendbe tette, kigyomlálta az ágyásokat. Legyen rend a kertben, látom, nincs segítsége, és egyelőre nem jövök vissza, dünnyögte. Esetleg ősszel, ha akarja. Szofi bólintott, és bement a szobába, hogy pénzt hozzon.

A férfi összeszedte a szerszámait, de valamiért visszament a málnabokrokhoz, hátra hőkölt, egy béka ugrott ki onnan, és tovább ugrándozott, Jónás irányt változtatott. A szerszámaihoz szaladt, majd kiszaladt az udvarról, becsapta a kertkaput. Szofi utána kiáltott, álljon meg, itt a pénze. Jónás megállt a kerítésen kívül, lehajtotta a fejét. Jónás, köszönöm az alaposságát, lenne még a házban asztalos dolog, úgy hallottam, ahhoz is ért. Igen, de most el vagyok nagyon foglalva, majd később esetleg. Akkor várom, hogy jelentkezzen, itt a pénze és ne szégyellje, ami történt, a családunkban volt gyerek, aki szintén ennyire félt a békától, egyébként bátor kisfiú volt. Jónás arca kipirosodott, nem mozdult egy ideig, na, azért eljönnék holnap, miről van szó. Az antik íróasztal kisebbik fiókját kellene megjavítani, ott sok papírt néztem át a férjem halála után, aztán úgy becsaptam, hogy se bírom kihúzni, szeretném újra használhatóvá tenni, kidobni onnan a sok kacatot. Meg van egyéb javítani való. Reggel nyolckor itt leszek. De jöhetek hétre is, a többi munkát lemondom.

Reggel Jónás halkan kopogott a bejárati ajtón. Az asztalon reggeli, két főre terítve. Fél fenékkel ült le a székre és csak a kávét itta meg. Szofi némán nézte, tanulmányozta a férfi vonásait. A gödröcske az állán, nem szimmetrikusan középen. Többször önkéntelenül Jónás háta mögé nézett. A konyhaszekrényen, képkeretben két fiatal nő és egy kisfiú, egy fa alatt állnak, a háttér elmosódik. A férfi követte a nő tekintetét, megfordult, majd hirtelen felugrott, kézbe vette a bekeretezett fotót. Benyúlt a mellényzsebébe, előhúzott egy gyűrött képet: ugyanaz a felvétel. Te vagy az anyám? Kereslek évek óta, miért bujkálsz? Nem én vagyok. A húgom kisfia vagy, a képen ő fogja a kezed. Akkor fogta utoljára. Apámék kényszerítették arra, hogy még hároméves korod előtt lemondjon rólad, mert mit szólnak a faluban, hogy a lányának nincs és nem is volt férje?! Én hetekig sírtam, miután elvittek. A húgom még nekem se mesélt apádról. Akkor se, később se. Azt sem tudtam kinyomozni, hova vittek. Feladtam.

Jónás rekedt hangon szólalt meg, ha találkozhatnánk, együtt megtudhatnánk mindent, sose késő.

De igen. Édesanyád már nem él.