A háborút gyerekként, fiatal katonaként – nem ritkán gyerekkatonaként – átélő, földig rombolt városokban vegetáló vagy oda a frontról, fogolytáborból hazatérő fiatalok nem tudnak és nem is akarnak úgy írni, ahogyan a háború előtt és alatt lehetett, illetve kellett.
Elutasítanak minden pátoszt, agitációt és spekulációt, s a puszta tények, a tárgyi valóság szinte dokumentarista leírása lép náluk a fennkölt eszmék és esztétikai műfogások helyébe.
Beckernél, bár fokozatosan finomodva és átszűrve, lényegében mindvégig megmarad ez az antipoetikus költői látás- és szerkesztésmód, szikár, szenvtelen nyelvezet.