A mű első változatát, gondolom, sokan ismerik. Mikor először (2008-ban) az Ulpius-ház gondozásában megjelent, sokat beszéltek róla kritikusok és olvasók egyaránt, s azóta – a szerző közlése szerint – több mint 9000 példányt adtak el belőle itthon (értem alatta Erdélyt és az anyaországot). Népszerű külföldön is, lefordították németre, románra, oroszra, franciára, angolra, a legnagyobb sikere ez utóbbi nyelven volt, megjelenésekor a hónap könyve lett.

„…és egyszercsak azon kapni magunk, hogy adatokból építkező életrajzokba merültünk bele, amit, valljuk be, nem feltétlenül választanánk esti olvasmánynak egy regény helyett, de mégis előáll valami kis csoda, és beszippant. A magyarázat talán abban rejlik, amitől több ez a könyv, mint lexikon: a 19–20. századi magyar történelem hátsó színpadán lezajlott drámai jelenetek tára.” – Laik Eszter recenziója Csiffáry Gabriella Szétrajzás – Híres magyar emigránsok kézikönyve című kötetéről.

Ezt nem úgy kell érteni, mintha az ötvenhatos emigránsok nyomorogtak volna, sőt!  Állítom, hogy egyetlen korábbi magyar emigráció sem élt olyan jól, mint a mi kor- és sorstársaink és azok, akik szüleikkel együtt gyerekkorukban hagyták el az országot. Nem, itt inkább arról volt szó, hogy a sok esetben elkerülhetetlen asszimilációt a befogadó országok nyelvéhez és szokásaihoz kicsit ellensúlyozzuk a sajátos magyar szellemi értékek megtartásával és felmutatásával. Mert igenis, mi az ötvenhatosok hoztuk létre a Kodály-kórust Oxfordban, írtunk magyar történelemkönyvet franciául és norvégül Genfben és Oslóban, rendeztünk évről-évre olyan tanulmányi napokat Hollandiában, amelyekhez hasonlót Magyarországon a rendszerváltás előtt még a legsúlyosabb kompromisszumok árán sem lehetett (volna) rendezni.