Aligha nyerő szöveg a hidegháború idején. De maradjunk ennyiben. Ha olvasni akarunk, ha a gyerekek vagy az unokák kezébe akarunk nyomni Fekete Istvánt, tegyük meg, felejtsük el a politikus agyatlanságokat.

Megszüntette a gyakorlatot, hogy irodalomkedvelő járási párttitkárfeleségek zöngeményeit közölje a lapban vers címén, amivel komoly érdeksérelmeket okozott. Nem úgy van az, hogy eddig egy járási párttitkár úgy mutathatta be az asszonyt, hogy költőnő, eztán pedig nem.

​​​​​​​Az alkotó ember mérlegre teszi a szavakat, mert azt tanulta, súlyuk van, akár a jó helyen elsütött közhelynek. Az alkotó ember örül, ha írása kiveri a biztosítékot, ha meg akarják ölni érte. Januártól a rémhírek szerint körmönfontabban megy a játék, a szavaknak értékük lesz, akár huszonöt millióig emelhető a tét. – Sultanus Beatus tárcája

Az oktatás felől mégsem közelíthettem, hogy szabadságharc, többszörös bukás, hogy drámasorozat Madách életében, pedig többnyire a könnyebbik vége onnan indulni. Negyven környékén, túl néhány borzasztó színházi előadáson, néhány személyes buktán, csalódáson, mocsárszinten, Az ember tragédiája maga keresett fel, olvastatta, értelmezte magát. És ami a helyére kerülhetett, helyére került.

​​​​​​​Aki esetleg megzavarodik a politika (bármilyen politika) verbális önelégültségétől, tombolásától, kerítse elő A toronyőr visszapillant című gyűjteményét, hogy értse, mi van. Mindig mi van. "Szépen élni mostanában nagyon nehéz, szinte lehetetlen. Szépen meghalni néha még lehet" – mondja. Azután: "Legyetek igazságosak: ne mérjetek egyenlő mértékkel."

A program irodalmi és politikai pletykák. Nem tudom, mi még. Próbálom kötni a történeteket, de mert a kisebb, de pillanatnyilag meghatározó hatalmú kultpolitkusok nevét sem ismerem, az írókét sem – Erdélytől Londonig – alig, hallgatok, mint a sült hal. De jó ott lenni.

​​​​​​​– Mondj egy sort!
Elég hülyén nézhetek ki, mert a belső zsebébe kotor, kivesz egy újságot. Óvatosan széthajtogatja.
– Perjés – Bárczi – Kotanek... Látod? – valami régi sportrovat villan meg az orrom előtt. Világos!
– Varga – Albert – Fenyvesi!
– Jobbat!
– Zámbó – Dunai II – Bene.
– Piti. És nem sor.
– Oké. Szenczi – Molnár – Albert.

Ám Dénes Zsófiában nem csak Ady küszöbét átlépve „habosan fölverve a szerelem ágya”, hogy ilyen költőien fejezzem ki magam. Később is. Habosan.
Betölti a hatvanat, amikor férjül vesz egy harminc éves, tehát nála harminccal fiatalabb férfit, és kilencven éves koráig él vele boldog szerelemben. A világ tele csodával. Bámulunk. Így is lehet.

A "régi" Mozgó azután Kulinnal gyászos véget ér. A teljes szerkesztőség feláll, amikor őt is menesztik. Példátlan cselekedet, elborzadnak az elvtársak a fiatalok hálátlanságán. Aztán az országos tiltakozás, köpködés, aláírás ellenére összeállt egy új csapat, az élet megy tovább. Azóta is megy. És a Mozgó kaphatóvá válik mindenütt az országban. 

Maja a Szovjetunióban töltötte gyerekkorát, apját komcsiként kivégezték, anyja egyedül nevelte őt és nővérét. Részleteket nem tudok, de a lényeget igen: az éhínségben és nincstelenségben eljött az idő, hogy Maja anyja eldöntse: egy lányt tud megtartani, a másik éhenhal. Ha nem, akkor mindkettő. Tehát választania kellett, melyiket ítéli halálra és kit ment meg. Maja a kiválasztott, ő túlélte, a testvére éhenhalt, később a mama öngyilkos lett. A túlélő kislány, Maja, Szili első felesége.

Hasonlítani a hajnali piacra ballagó öregasszony stílusához lehet, aki az egész délelőttöt arra szánja (illetve amíg a piac ki nem ürül), hogy elmesélje, cifrázza, ragozza, a disznó vő miképpen csalta meg a lányát, hogyan torkollott a csalás erőszakba, hogyan oldotta meg végül is a helyzetet ő, az anyós, a maga meditatív zsenialitásával.

És dől a lé. Ez a legmeghökkentőbb az ötvenes-hatvanas évek irodalmában. Valaki nekiáll vadbalosnak lenni, vagy eleve lelkéből az, és hallatlanul primitív, hatodikos általános iskolás technikával lepötyögi, hogy a téesz-paraszt élete vidám, szinte paradicsomi, és milyen jó neki, mert termelőszövetkezeti csoportban (tszcs) üzemelhet munkaegységért, de ám a kulák segge szőrös, patája és szarva van, mert ő maga ördög, s ezekért JA-díjat kap.

Tiszta szándékkal írni tiszta dolgokat. Mindig tudni a választ, hogy mit és miért tesz az ember. Ha leírsz valamit – bármilyen műfajban –, mindig el lehessen mondani néhány mondatban is, hogy az pontosan miről szól, miért fontos, miért érdemes másnak elolvasni. És a haza fényre derül – Weiner Sennyey Tibor vasárnapi levele.

Az ember, aki végigélte, azt gondolná, kétszer nem lépünk ugyanabba a folyóba, kétszer nem robbantjuk ugyanazt a gránátot. Amit egyszer végigjátszottunk, ne játsszuk újra. Kényszerű, fárasztó ismétlődései nélkül is elég rövid az élet.
Pedig a mellékelt ábra azt mutatja, ugyanaz a nő jött vissza (mindig ugyanaz a nő készül vissza, minthogy örökké őt vágyjuk), akitől egyszer, ha nehezen is, de megszabadultunk. – Onagy Zoltán tárcája

​​​​​​​De a társadalom nem fogadja vissza. Nincs más, mint megtalálni a régi cimborákat a kocsmákban és azok környékén. 1461 végétől írja a Testamentumot. 1462 novemberében Villont kétszer tartóztatják le. Második alkalommal, mert éppen elegük lesz a visszaeső bűnözőből – akasztófára ítélik. De ismét megússza, 1463. január 5-én a büntetést megváltoztatják, tíz évre száműzik Párizsból. Különös technológia, halálbüntetést tíz év száműzetésre.

​​​​​​​Közlegény, azután sokáig altiszt, hétévi szolgálat után hadnagy, azután főhadnagy. Végigcsatázza a Habsburgok háborúit, egyik ujját elveszti csatározások közepette. Az első években lelkesedik a kalandos életért, formás csatadalokat ír. Csatadal nélkül a huszár nem huszár. De mennél magasabb a rangja, annál inkább elege van a katonáskodásból. Szinte békepártivá válik (ami nem kimondottan jó belépő egy katonatiszt számára), hogy még később sztoikus legyen.

Faludi jó prózaíró. Érzi, tudja, ismeri, megjeleníti a természetet. Nevezhetném életnek, ha nem volna benne sok a pátosz.  Remélhetőleg megmássza. Vagy nem. Meghalunk, és semmi nincs megmászva.

De megjelenik Veres Péter Három nemzedék trilógiájának harmadik regénye is, a János és Julcsa, pedig Veres Péter ott totyog a felvonulók közt, talán mégis, minden ellenkező híreszteléssel együtt bűntudata lehet a Rákosi-féle hadügyminiszteri stallum miatt. Tehát annak ellenére, hogy kivette a részét a forradalomból, a legvadabb megtorlások idején megjelenik kötete. Lehet, Kádár és a Csapat más mércével méri a volt hadügyért, mint a mezei írót, újságírót.

Az élet közben robog megállíthatatlanul. Aztán panaszként fogalmazza meg: „Négy évvel ezelőtt saját költségen kiadtam a válogatott verseskötetemet. Erről a pályát összegző kötetről egyetlen, öt soros nyegle cikk jelent meg. Mindenki kitalálhatja, költőként milyen a közérzetem.”

A kötetből a fiatal baloldali költőnemzedék dugja be ormányát abban a hitben, hogy nem csak a szocializmus építését, de a kommunizmusét is lírai salakblokkokkal erősítik. Tervük szerint eltörlik a bolsevizmus moszkvai hibáit, Rákosit, Rajkot, Recsket, hogy csak az r-betűs vezérmotívumokat említsem, de ugyanakkor eltörlik a bűnös, véres ellenforradalmi ötvenhatot is. Mindezt abban a hitben, hogy a megújuló szocialista költészet megreformálja az általánosan mocskos közállapotokat.