Van a kortárs japán irodalmi szövegekben valami számunkra elképesztően hidegvérű magabiztosság. Nehéz figyelmen kívül hagyni ilyenkor a tényszerű állítások és az impressziók forgatagának összefésülésének meddő kísérlete közben bizonyos nemzetkarakterisztikai sejtéseket. Pedig ilyen veszedelmes vidékre csak akkor tévednék, ha tudnám, hogy egy olyan mesterdetektív vigyázza lépteim, amilyen eddig leginkább a viktoriánus korabeli angolszász irodalomból nőtt ki.

Illatorgia,
tavaszi mező szólít,
​elnémulok hát.