A macskakaját szatyrába gyömöszölő öregember riadt arcát nézve már minden olyan öregre haragudott, aki korán reggel a boltokban, villamosokon randevúzik, siet egy soha ki nem deríthető cél felé, korán kezdi a napját, mintha attól tartana, ez lesz számára az utolsó. És gyűlölte a lakótelepet is, amit csak egy sugárút választ el a kertvárostól.

Tibinek, a karbantartók főnökének szerelmi bánata lett. A modern ember ilyenkor hittérítőnek áll, elmegy a szentinelézek szigetére, aztán ott hever a parti homokon, mint a legfrissebb Darwin-díjas, nyílvesszőkkel a hasában. Vagy keres magának egy új hobbit, és arra költi minden pénzét – magyarázza, ahogy kicsomagolja mellettem a meggyes pitét az alufóliából.

Két könyvnek készítem elő itt a szigeten a második kiadását. Az egyik: saját könyvem a páneurópai piknikről. Nézegetem saját fotóimat, amelyek a Securitate archívumából kerültek elő. Ez a karcsú fiatalember én voltam? S ezek a fiatal lányok...
A másik könyv: Tófalvi Zoltán munkája Szoboszlay Aladár peréről. A Magyar PEN Club jelentette meg. Ezt is megkapta a pápa Csíksomlyón Semjén Zsolttól, miként Vekov Károly könyvét is, ugyancsak Szoboszlayról. Azt is a PEN adta ki.
Hadd lássa Őszentsége, miféle tartományba érkezett. Ahol hatvan éve még papokat végeztek ki, 33 éves korukban. Mint Jézus Krisztust.

A késő délután napsugarai olyan precízen ragyogták be a Kincses Város járdáit, mintha maguk is igyekeztek volna a Kolozsvár Társaság székhelye felé irányítani az irodalom iránt érdeklődőket. 2019. augusztus 19-én este hat órától Fodor Sándor íróé volt a főszerep.

A szervezők változatos programokkal várták az érdeklődőket: író-olvasó találkozó, zenés előadás, bábszínház, versszínházi előadás váltotta egymást a színpadon.

2019-ben olyan Hunyadi-szobrot készíteni, amely mindenkinek – magyarnak, szerbnek, románnak, idősnek, fiatalnak, hozzáértőnek, laikusnak – tetszésére legyen, lehetetlen vállalkozás. Mégis, elszomorító a fanyalgás és hangulatkeltés, amely a szobrot fogadja a magyar nyilvánosságban. Szinte nem is esik szó arról, hogy végre, bár több mint fél évezrednek kellett eltelnie, de eljutottunk oda, hogy a nagy magyar várvédők közt is óriásnak számító Hunyadi Jánosnak szobra állhasson – ha nem is a várban, oda még nem jutottunk el, de – legalább a Duna-parton.

Pataki Tamás hírei szerint ugyanis 2050-ben Magyarország lett a világ legboldogabb országa, ahol a kényszerwellness mellett fontos jellemző, hogy a déli határt gyulai kolbászból font kerítéssel védik, gasztronómiai elrettentés céljából is. Azt mondják, jóból is megárt a sok.
Pataki Tamás bejelentette még többek között, hogy medvére támad egy család a szelfibottal, mert az állat beleállt a fényképükbe.

Fiktív napló a FISZ-táborról.

A Hámos személyiségét és politikai életművét felidéző előadások sorában hangzott el a magam szerény méltatása is. Ehhez kerestem elő azt a naplóbejegyzést, amely a Bécsi Napló 1987. évi 3. számának 5. oldalán jelent meg, immár – mintha csak tegnap lett volna – harminckét éve...

"Nem fogtok el, puccsisták!... Hátba lőni, micsoda aljas banda!... a fejem a földhöz csapódik... szabad vagyok... szabad."

Berecz András most nem magyar népmesékkel szólt hozzánk a színpadról.
Mese, az biztosan volt abban, amit előadott.
Meg ógörög mítosz is, meg modern betyárballada, egyszóval: történetek és zene.

Bár még csak nemrég kezdett el lantórákat venni, Szaddám szerzett egy saját dalt, amit el is tudott játszani pár nappal később.  Szaddám rendkívül boldog volt; alkotott valamit, aminek semmi köze nem volt a háborúhoz.

Ha Shakespeare járt volna Veronában, bizonyára bekerül néhány drámájába helyszín-, illetve díszletelemként az Amfiteátrum impozáns épülete, amely akkoriban talán még jobb állapotban is volt, mint napjainkban.

Mármint százéves. Nemrég töltötte be a századik életévét. Lawrence Ferlinghetti.

Márton László április 23-án ünnepli 60. születésnapját. Lapunk szerzőjét Abafáy-Deák Csillag írásával köszöntjük, aki hallgatója volt az Íróakadémián. Az azóta íróvá érett tanítvány köszöntésében benne rejtőzik (majdnem) minden, ami Márton László…

Az elmúlt évek, de különösen az elmúlt néhány hónap alatt ismét sok-sok barátunkat kellett eltemetnünk. Arra jutottam: ha mindeniküket elbúcsúztatom e hasábokon, rám fog ragadni, hogy én vagyok a nekrológos ember. 

Beszélgetéssorozat Bodor Ádámmal – éves megszakításokkal. Nyolcadik alkalom.

– Nem szereted az irodalmat?
– De, szeretem. A tanár hülye. Annyira szeretem, hogy regényt írok.

Dobsa Dorina, Ilyés Krisztinka, Izer Janka és Kertész Dávid ezúttal azt járták körül, mennyire vagyunk előítéletesek a versmegosztó Facebook profilokkal, hitelesek-e a közösségi oldalak szépirodalmi tartalmai, és miért gyanítunk minden rózsaszín betűs Instagram megosztás mögött dilettantizmust – bár a poet.hu portál szemléjét olvasva kiderül, a gyanakvás nem volt alaptalan.

Ahhoz, hogy valóban megismerjük a nőket, talán minden nőt ismernünk kellene, az előzőket is, a később születendőket is. Ahogyan minden ember egyedi és különleges, minden nő is az, hogyan is lehetne igazat írni, vagy csak valósat? Minden igazság igazság valakinek, az is, ha jót írunk a nőről, az is, ha rosszat.