László Noémi három verse
"mennyire könnyű, elviselhetetlen, / egymásban élni, mint erdőn a köd, / ahogy az ágakon előre lebben / és megpihen az odvas fák között" - László Noémi versei.
LÁSZLÓ NOÉMI
Falevél
Zöld, sárga,
barna, szürke,
nincs.
Elmúlt idõk
borzolta drága
tincs.
Élet, erõ,
selyem, tollpihe,
bársony.
Smaragd, topáz,
achát függõ
az ágon.
Vonalak
szövetsége,
rend.
A teremtés
követe
idelent.
Szomorúság
Mindig azt hiszem: más miatt
ereszkedik a felhő,
púpos az aszfalt,
görcsösek a fák.
Mindig azt hiszem: messziről
érkezik lassan,
költözik belém
a szomorúság.
Mindig azt hiszem: várni kell,
elfogy vagy felszáll,
mint a tengerrõl
éjjeli pára,
ő pedig szelíden lakik
hitem alatt, és
biztonsággal
teríti azt magára.
A könnyűség
Mennyire könnyű egymásról mesélni
az ezeregy levelű fa alatt
vivő ösvényen, amiről letérni
gyengénél is gyengébb az akarat;
mennyire könnyű, elviselhetetlen,
egymásban élni, mint erdőn a köd,
ahogy az ágakon előre lebben
és megpihen az odvas fák között,
oly egyszerű a húsz utáni áram
zsúfolt vizében egymást érteni,
és tudni pontosan: a ’rádtaláltam’
ezeregy száraz jelentése mi;
tudni miért, mi űz el, mi marasztal,
az ég alatt alig néhány arasszal.
