Barát a bajban

HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS

A Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárában Czaga Viktória ny. főlevéltáros, helytörténész mutatta be a második világháborús pesthidegkúti lengyel katonai internálótábor és a lengyel menekültek történetét.

Barát a bajban

Czaga Viktória évek hosszú kutatómunkája során régi képeket, tábori leveleket, levelezőlapokat gyűjtött össze, ezeket az előadás alatt kivetítőn mutatta be. A pesthidegkúti lengyelek története a második világháború kirobbanásával kezdődik.  A német támadás után számtalan polgári és katonai menekült érkezett Lengyelországból a Magyarországgal és Romániával közös határszakaszokra.

Miután 1939. szeptember közepén a Szovjetunió is megtámadta Lengyelországot, megindult a lengyel lakosság tömeges exodusa hazánkba. A visszavonuló katonák nyomában rengeteg civil menekült érkezett. Körülbelül ötven-hatvanezer lengyel került így Magyarországra. A lengyel katonák internálása és ellátása a Honvédelmi Minisztérium 21. osztályának, míg a civilek felügyelete a Belügyminisztérium IX. osztályának hatáskörébe tartozott.

Czaga Viktória kutatómunkája során kiderítette, hogy sok lengyel tisztet először a pesti Pannónia Hotelben szállásoltak el. A lengyel katonákat rossz szemmel néző németek ellen tüntetett a magyar lakosság, míg a lengyeleket üdvözölték, bátorították.  Pesthidegkútra a Honvédelmi Minisztérium által a Pannónia Hotelből áthelyezett lengyel katonák költöztek be, ők voltak a hidegkúti tábor első lakói.

A lengyel katonák egészségügyi ellátását több magyarországi városban is biztosították, így Győrben, Letkésen, Szentesen, Egerben, Mátraházán és Pesthidegkúton. A tisztek, magasabb beosztású katonák főként panziókban, magánházakban kaptak szállást. Hivatalosan nem tekintették hadifogolynak a lengyel hadsereg tagjait, és a magyarok ezt ki is fejezték a velük való bánásmódban, bár egyes visszaemlékezések alapján, sajnos, történtek visszaélések, mégis mind a magyar lakosság, mind a magyar katonák baráti szívvel, különös gonddal fogadták a lengyel menekülteket.

A nemzetközi jognak megfelelően viszont kötelesek voltak fegyveresen őrzött internálótáborokba helyezni őket. A lengyel tisztek nagyobb szabadságot élveztek, szabad lakhatást kaptak és polgári ruhában szabadon mozoghattak „internálási” körzetükben, a legénység mozgását azonban több feltételhez kötötték. A beteg katonákat a legteljesebb egészségügyi ellátásban részesítették, Budán sok tiszt járt például fürdőkbe, fizikoterápiás gyógykezelésekre. Az internálótáborok belső életét hatóságilag szabályozták.

A katonai menekülteket a táborokon belül is egységeikben hagyták meg. A belső rend fenntartását, a mindennapi élet irányítását rangidős tisztekre bízták. A magasabb rangú tiszteknek pedig a mai Kultúrkúriában, a Forgách-kastélyban biztosítottak helyet, de a hidegkúti tábor is tiszti tábor volt, ha elég kis létszámmal, hetvenhét fővel működött is. 1941-től a tisztek már a faluban is bérelhettek lakást, különösen a családosak. Mivel a beteg tiszteket is a hidegkúti táborba helyezték át az ország különböző lengyel internálótáboraiból, a létszám állandóan ingadozott. Később körülbelül harminc beteg, idősebb közlegényt is Hidegkútra helyeztek. 1944-ben, amikor a front közeledett hazánkhoz, szétszórták a hidegúti internálótábor lakóit vidékre, hogy biztonságban legyenek.

Szóba került a híres balatonboglári lengyel iskola is, ahol a hidegkúti tábor tisztjeinek gyermekei tanultak. Fennmaradtak írásos emlékek arról, hogyan kértek időről időre engedélyt az apák, hogy meglátogathassák Balatonbogláron a gyerekeiket. A magyar hatóságoknak a lengyelek iránti rokonszenve lehetővé tette, hogy Budapesten felállítsák az 1. sz. Hírszerzési-Összekötő Bázist, mely Romek fedőnév alatt vált ismertté. A Fegyveres Harci Szövetség Főparancsnoka is közreműködött ebben, s az volt a szervezet feladata, hogy összeköttetést hozzon létre a megszállt ország és a katonai szervek, illetve a Franciaországban, majd Nagy-Britanniában székelő emigráns lengyel kormány között. Az internálótáborokban folyó katonai konspiráció kiépülését jelentős mértékben felgyorsították a tervezett általános felkelés jó ideje tartó előkészületei, amelyekben részt vett a budapesti 1. számú Bázis is. A Honi Hadsereg viszont elégedetlenül szemlélte a Romek Bázis tevékenységét, így a Bázis és a Kirendeltség 1943 áprilisában a Honi Hadsereg parancsnoksága alá került.

A felhatalmazást kiterjesztették a Titkos Katonai Vezérkar szerveződő hálózatára is, amely ezt követően a honi Fegyveres Erők, vagyis a Honi Hadsereg integráns része lett.

1943 októberében a Honi Hadsereg új vezetője, Komorowski tábornok parancsára a Titkos Katonai Vezérkar teljes mértékben a Honi Hadsereg vezérének fennhatósága alá került, és felvette a Honi Hadsereg Magyarországi Egységei nevet. Két feladat hárult rá: a Magyarországra internált katonák felkészítése az előrelátható honi fegyveres felkelésre, illetve a tisztikar sorozása a HH vezérkarának kiegészítésére.

Felgyorsult a tisztek Lengyelországba juttatása, lehetővé vált a kiképzett vezetői állomány konspirációs feltételekhez képest hatalmas hátterének felhasználása a Lengyelország területén újjáalakult fegyveres egységek segítségére. Az internálótáborok „gondozásba vétele” nagymértékben hozzájárult az internáltak közt gyakran felbukkanó kedvetlenség és beletörődés érzésének megelőzéséhez.A konspiratív hálózat szervezését tovább erősítette a Matuszczak ezredes által megindított egyesítő akció, amely az összes Magyarországon működő konspiratív lengyel csoportot és katonai szervezetet felölelte.

A hidegkúti tábor tisztjeinek óriási felelősségük és részük volt a konspirációban. A bázis nemsokára a magyarországi szervezkedés fő központja lett. Rendkívül jó szervezőkészségre és együttműködésre vall, hogy a német megszállók nem tudták meg a hidegkúti tábor jelentőségét, nem tudták, hogy milyen jól működő kapcsolatrendszere és hírhálózata volt a lengyel tiszteknek, s azt sem, hogy a magyarok mennyi mindenben segítettek nekik e téren.

Ennek köszönhető, hogy a tábor szerencsésen megmenekült, mivel nem hajtották végre a kiürítési parancsot 1944-ben, amikor a szovjet sereg bevonult Hidegkútra és Nagykovácsiba. Az 1945-ös népszámlálás adatai tanúsítják, hogy a lengyelek túlélték a viszontagságokat, a magyar katonák és civilek együttműködésének köszönhetően a jól szervezett lengyel egységek, a pesthidegkúti lengyel internálótábor lakói nem estek sem a német, sem a szovjet hadsereg áldozatául.

A második világháború abszurditásai közé tartozik, hogy míg szövetségeseik, a franciák és az angolok lényegében nem mozdultak meg a lengyelek érdekében, az elvileg „ellenséges” Magyarország befogadta és mindvégig kitartóan segítette őket.

A leadben található kép forrása: http://www.mult-kor.hu

Csepcsányi Éva