Nem gyakran lehet verseket hangosításban megismerni, és ez külön élményt jelent a szerző előadásában.
Elgondolkodtam azon, hogy a szavaknak önmagukban is van jelentésük, de önmagukban állva közömbösek, mintha nem is léteznének. A használó kelti őket életre. Olvasott szövegnél maga az olvasó tölti fel a szavakat jelentéssel. Hallgatni viszont azért különleges, mert a szavak alakulnak, idomulnak a használójukhoz. Kétszeresen is (szövegben, hangosításban) kifejezik őt, a gondolatait, az érzéseit. Őt szolgálják, s ez nagyon szépen átjött most.

Tetszett a versek felolvasása.
Arról győzött meg, hogy egy adott műalkotás legjobb tolmácsolója maga a szerző. Ő ismeri legjobban a szöveg minden szegmensét, ő tudja leginkább átadni a szavak jelentését és a mögötte meghúzódó többlettartalmat. A hangszín, arcjáték, hangsúlyozás, szünettartás..., ezek mind nagyon hatásosan hozzá voltak rendelve a művekhez.

Élményt jelentett ennek a felvételnek a meghallgatása. Bensőségesebb volt, mintha papírról ismertem volna meg a műveket.

A művészi alkotás és befogadás kettősségéről, mint egy jelenség kétféle oldaláról is szólnak a darabok. A "jó író igazi úr", mert "meglátja saját gyengeségeit". "A tökéleteshez méri önmagát". A néző/befogadó "feladata eldönteni, mi az igaz, és mi a hamis a "játékban".
A gondolati (filozófiai) alkotásokat nem tudtam első hallásra teljes mértékben befogadni. Nem bántam meg, hogy kétszer is végighallgattam. Egyébként is nagyon miniatűr alkotásokról van szó, alig párperces a felvétel. Tehát volt lehetőségem az át- és továbbgondolásra. Hozzáteszem: gondolati lírát könnyebb olvasva megismerni, vissza-visszatérhet szavakra, mondatokra az ember.

A Majorana-vers (ez cím lehet) van egy idegen szó, melyet nem értettem. De lehet, hogy az idegen szó is a cím része. Mindenesetre e nélkül is élveztem a verset, egy ismerős, ősrégi trópus újszerű megjelenítését tartalmazza az alkotás. Leginkább a kettősség fogott meg. Nagyon tetszett, ahogy a költő ismertette a műalkotásokat. Jól bánik a mondatfonetikai eszközökkel.

Szinte csak magvas gondolatokból állnak a művek. Például:"Annyit lehet elhódítani a valóságból, amennyi igaz van benne."
A nagy aranyigazság valóban az, hogy ami hamis, ami álságos, azt nem akarjuk elhódítani.
Nagyon hatásosan olvasta fel a szerző a verseit. Plusz többletet kaptak a szövegek, élettel, lelkiséggel ruházódtak fel. A kültér (szobabelső) viszont meglepően dísztelen, a polcokról hiányoznak a könyvek.

Nekem az írói lélek metaforikus képmegfelelőjeként bemutatott lelki laboratórium tetszett, ahol az írói személyiség feldolgozza a külvilág impulzusait. "Belelát, átlát" dolgokat, s meg sem fordul a fejében, hogy tévedhet". A művészi megismerési tevékenységről szól a látni és észrevenni közötti különbségtétel. Gondolkodtatóak a művek.

Kétszer hallgattam meg a műveket. Tettem azért, mert elsőre
a felszíni rétegek jutottak el hozzám a művekből, noha első hallásra is nyilvánvalóak voltak a mélyebb rétegek. Létkérdéseket feszegetnek ugyanis a művek.
Kettős jelentésréteget (a felszíni mögött meghúzódó többletjelentést) a bohóc-metafora vezeti be, ha jól emlékszem, ez az első felolvasott alkotás. A bohóc kettős életet él. A kifelé mutatott arca és a benti nem biztos, hogy egymás megfelelései. "A tragikus élet színpadán is nő a jókedv" - hangzik. A színpad, a színlelés, a színészkedés ennek a műnek a témája. A tragikus életben is nő mosoly, jókedv. Ez lehet tettetett, vagy valódi mosoly, mit a bohócé. Nem nehéz a bohóc-képben önmagunkat is felfedezni. "Átélt vagy színlelt" a játék, ez a fő kérdés. A választ a felolvasott műben megadja Böszörményi Z.: a szomorú-vidám játék-tudatot az teszi elviselhetővé, hogy elölről lehet kezdeni. Mint bármilyen más játékot. (nem szó szerinti az idézet)