Irodalmi Jelen

AUTOGEDDON – Lawrence Ferlinghetti versei

2012. október. 03. - 16:35

FŰALATT

Egy idegen bolygó
újságírója vagyok
tudósítója egy földhözragadt történetnek arról
hogy Mit Mikor Hol Hogyan és Miért
ebben a képtelen életben itt lenn
(A költészet haszna)

Ferlinghetti a Café Triestben – San-Francisco, 1975 (balra az első)

AUTOGEDDON

Lawrence Ferlinghetti versei

Cro-magnoniak

A cro-magnoniak könyveknek való
köveket cipeltek
egy lapos kőről leolvastam
a kúszó-mászó ember kopir-kópiás
történeteit
préselt fossziliák finom nyomatában
a feljegyzett idő első szótagjai
lángoló üzenetek
a fajok első hanyatlását bukását
és szétszóródását ragyogtatók

Így hát
felnyitva a követ megleptem
egy gyík árnyát az alexandriai
körzeti könyvtár lépcsőfokán
izzott a tört kövön
a napfény tündöklő kábulatában
És e gyík nyelvének fürge rezzenése
kihűlt pillanata az elszenesült időnek
megfejtette rejtjeleid öröklét

Eufória

Miközben a tiszta eufória állapotához közeledem
   szükségét érzem egy nagyobb irógép-toknak
   melyben elférnek alsóneműim
   és önvádam hegei
   sebek bőröm csorba
   radírján mely mindig
   önmagát radírozza
Miközben a tiszta eufória állapotához
   közeledem a hold tüzes arcát kínai
   festmény hűs rizsesőjébe rejti s nem alhatok
   a dörgés miatt e nyári délutánon
   melyben egy lány lemezt tesz fel
   mesterkélt szörnyű röhejjel aláfestett
   őrült kísérleteket a szaxofonozásra
   egy másik szobában
Miközben a tiszta eufória állapotához közeledem
   minden várost az utca f éloldalára építenek
   csak és cipőm az épületek oldalánál ablak-
   nyomokat hagy repedezni vágyó
   ablakpárkányokkal
   s felgöngyölhető redőnyök cipőnyelvével ó jaj
   Felgöngyölhető nyelvem zsinegen látom és
   arcom mint valami ingán leng a spárgaszáron
   gúzsbakötött lábú játékkártya-kép
   lábánál fogva felakasztott Villon
   És a mama fényképpé halványul kezemben
   És a papa neve Ludwig
   elveszett valódi ingatlan-terven (elnyelte a
   víz) Hajóbőrönd Avenue Yonkers ahol most
   lengek és lógok a végső fán mely még vedelve
   bólong s ahol még mindig kórusműveket
   dalolnék az önkívület mezején
   de egy angyal elcsípte heréimet
   és kasztrált hangom túl vékonyan szökik
   ki egy lánnyal ki nevető lemezt tesz fel a
   másik szobában
Miközben a tiszta eufória állapotához közeledem
   szemeim angol kémek és madárrá
   változtathat bármikor engem
   egy időt lebíró tunguz robbanás de
   nem vagyok apokaliptikus srác
   és nem alhatok a dörgés míatt e
   nyári délutánon és néma
   madaram szeme kiszáll a fejemből
   röpdös a világ körül melyben egy
   lány felteszi húsból-készült
   lemezét És ruhátlan állatsereglet
   vagyok pucér összhangra vágyva de
   országokra osztottak fel Tibetben
   krumpli-lábakon állok vagyok
   különös bohóc-fajta lisztes az
   arcom hajam leragasztva s nem
   alhatok a dörgés miatt húsom lejár
   a tű alatt A lány forgatja
   megfordítja
   forgat engem
   hogy lejátssza másik oldalam
   Melle virágzik fügék
   hasadnak fehér a nap
   Sohasem térek vissza
   egyiptomi ruhába bújtam

Eörsi István fordításai

Ő
(Allen Ginsbergnek)

Ő az a prófétákból egy aki eljött
Ő az a piszkos prófétákból egy aki eljött
Ő az szakálla volt az Ó-Testámentomban
          csak leborotváltatta Patersonban
Ő az nyakára gégemikrofont köt
          midőn szavalóestekre megy
          és több ő mint a költők táborából egy
          és ő az a jó öreg aki szüntelenül egy
                                                                         verset körmöl
          egy jó öregről
          akinek mindenről az jut eszébe Halál
          és aki verset körmöl
          egy jó öregről
          akinek mindenről az jut eszébe Halál
          és aki verset körmöl
          mintha a képet látnád a képes
                                                                   Zabpehely-dobozt
          egy ember alakja látszik amint fog egy
                                                                                   dobozt
          amelyen egy alaknak képe látható
          amint fog egy dobozt
          és az alak törpül
          mindegyre törpül és távolabbra fordul körbe körből
          ekképp mutatkozik a zsugorodó való
          Ő az a prófétákból egy aki eljött
          hogy lássa hallja jelentse jegyzőkönyvvel
          a zsugorodó világ
          jelenlegi állapotát
          Ő az szemében horgas cipőgomboló
          keresztül tűzi-fűzi
          ahány lábon csak áll a lét
          s ahány cipőmadzag hír mindből kibogozza
          a valóság természetét
          És kiszúrja ő a szemével
          mind ami kallódó személy vagy holmi
          s kivárja ő vajon nem mozdul-e meg
          amint a kandúr őrzi a holt fehér egeret
          ha azt gyanítja búvik ott benn
          még holmi apró gombolyag élet
          és ő csak várja szelíden
          mikor mutatja meg magát csak erre les
          ha hím ha nő ha semleges
          és ő a szelíd Isten báránya véled
          elkészíttetve tébolyító bordaszeletnek
          És ő utánaböngész minden gyanús leletnek
          és összeböngész ő minden személyt vagy holmit
          és megvizsgálja azt és megrázogatja azt
          amint fehéregeret madzagra akaszt
          ki úgy hiszi tán eleven maradt a féreg
          és rázza míg megszólal
          és rázza míg megéled
          és rázza míg megszólal
Ő az a Kandúr éjhosszat ki lopózva lépked
          és ott alussza buddhavoltát violaszín alatt
          és ott hallgatja a neszt ha tapsot üt három
                                                                            tenyér
          és ott olvassa az írást csont agya-tábláján
                                                                                     ahogy áll
          léte tulajdon hieroglifáját
Ő az botvégre tűzött harsogó valag
          és harsog ő a kétlábú adó-vevő
          és kagylóját füléhez tartja ő
          és kagylóját szájához tartja ő
          és hall halált halált
Ő az feje egy van s nyelve egy hátulra kötve fel
          és nyelve betölti a száját
          és szólal ő az állat nyelvivel
          és kieszelt aztán egy nyelvet az ember
          mit meg nem ért más lelkes állat
          és lát az ő nyelve és nyelvre szóra talál
          és hall az ő füle hall e beszédre
          és füle kétfele áll
          és hall halált halált
          és nyelve van egy amivel kibeszélje
          mit meg nem ért más lelkes állat
Ő az meginduló gyökér sétáló villa-ágas
          egy szeme mint a göcsőrt a fej közepében
          és szeme kifordul és befordul
          és lát és tébolyul
          és tébolyul és látva lát
És ő az a tébolyodott szem az egyes szám negyedik
                                                                                               személyben
          amelyről senki sem beszél
          és ő a hang az egyes szám negyedik
                                                                               személyben
          amelyben senki sem beszél
          s amely van mindazonáltal
          lopótök fejjel és papír pofával
          és haja hosszú tébolyult halálhaj
          és erről senki sem beszél
És ő beszél folyvást magáról és szólít holtakat ő
          halott szülőjét s elholt Rózsika nénjét
          és hajuk hosszú és hosszú a körmük
          és nő mindegyre nő
          s eljönnek ők úgy jönnek elő a szóban ők
                                                                      manikűrözetlen
És ő van itt a sötét hajú aki eljött
          a sötét szemű a sötét cipős
          s kezében ott a jelentés nagy sötét kötetben
És ő az a nagy sötét madár egy lábon billegő s
          hallgatja a neszt amint az élet megmutatja
                                                                                        magát
          az ideg kagylófödelén
          s beszél mivel dalolna s bőréből szabadulna
          és belebök nyelvével bőrbe mely kagylófedél
          és bekopog szemével a dönget a kagylón
          és lát fényt fényt és hall halált halált
          amelyről senki sem beszél
Mert ő az a fő s a főbeli látomás
          s szemében ott a gyík-tekintet
          s az ő kitárult látomása ajtó
          amelyben áll ő és kivárja és kihallja
          hogy a kéz kopog és tapsol és tapsol és
                                                                                       kopog
          fejére Halált Halált
Mert ő az önmaga révült illuminációja
          és ő az önnön hallucinációja
          és ő az önnön fej-zsugorítója
          és forog az ő szeme a világ zsugorodó
                                                                                    fejében
          és hallja amint az ő ágyéka szól Halált
                                                                                     Halált
          süket zenére
Mert ő az ím aki eljött mind e világnak végezetére
          és ő az esendő hús amely ím szóra vált
          és ő kibeszéli a szót mit hall a húsban a
                                                                      csont velejében
          és ez a szó Halál
                                        Halál Halál
                                                            Halál Halál
                Halál Halál
                                    Halál Halál
                                                       Halál
                       Halál Halál
                                          Halál Halál
               Halál Halál
                                    Halál Halál
                                                        Halál Halál
          Halál Halál
                              Halál Halál
                                                  Halál Halál
                                                                      Halál Halál
                                                               Halál

Géher István fordítása

A költészet haszna

Szóval mi a líra haszna ma
Mi haszna Mire jó
az Autogeddon ezen éj-napjain
mikor a költészetre sztráda épül
az éj seregének
akárcsak Nicaraguától északra a pálma paradicsomban
ahol a köztereken tett ígéreteket
a hátország árulja el
vagy a Concord Naval Weapons Station
oly zöld mezein
hol fölfegyverzett vonatok zöld tüntetőkön zötyögnek át
hol fontossá épp hiánya teszi a lírát
a nyári panorámáról hiányzó madarak
az éjféli ágyból hiányzó szerelem
a magas helyek hiányzó fénye telihold idején
még a rossz költészetet is jelentőssé teszi
az amiről nem beszél
amit kihagy
Igen tehát arra ami a napból patakzik
a reggel-szövevényben
arra amit a fehér éjszakák és vágyakozó ajkak
nyaldosnak mormolva Lulu Lulu újra és újra
és minden szárnyakkal született éneklő létezőre
és alkonyatkor a part fölötti messze messzi kiáltásokra
és a világosságra mely valaha a földön-vízen volt
és az ember által kimért barlangokra
hol valaha a szent folyók hömpölyögtek
közel a tenger menti városokhoz
melyeken szórakozottan bandukolunk át
elképedve folyamatosan
a lét eszement látványosságán
a négykeréken guruló beszélő állatokon
hősök hősnők térfigyelő ezerszemmel
és ferde szívvel rejtett fölöttes lélekkel
mitológiátlanul
állandóan elámulva akárcsak én
ezeken a csupaszképű ruhás kétlábúakon
ezeken a felegyenesedett stand-up tragikusokon
az éj sápadt bálványain
a transz-táncosokon az utolsó keringő hamvában
az Autogeddon forgalmi dugójában
ahol a költő hangja még mindig távoli
az Egyes Szám Negyedik Személy hangja
a teknős hangján belüli hang
a faj arca mögötti arc
a fények könyve éjjel
az élet igazi hangja ahogy Whitman hallotta
egy vad-puha nevetés
(oh tartsd távol
az elme szövegszerkesztőjétől!)
Egy idegen bolygó
újságírója vagyok
tudósítója egy földhözragadt történetnek arról
hogy Mit Mikor Hol Hogyan és Miért
ebben a képtelen életben itt lenn
és az idegen bohócokról akik irányítják
a különös bohócokról akik irányítják
kezükkel a könyöklőn
a félelmes ördögi őrlőt
önnön árnyuk a föld
óriás árnyába vetve
az idők vége észrevétlen
álmunk patetikus hasisában