nem hullok majd csatában el,
és nem nyel el engem panel-
            szoba
            kosza,

Jelige: Sámli

Se dobok, se trombiták

Ha te reszelsz, lennék reszelék,
lennék buborék a poharadban.
Érted krumplifőzelék leszek én,
csak hogy savvá eméssz magadban.
Voltam tragédiádban Hamlet,
de persze ott nem volt hepiend,
pedig nagyon akartam, de nem lett,
a boldogság az út szélén lepihent.
Leszek citrom a tekiládban,
a rúzsfolt a szalvétád szélén,
szappanbuborék a fürdőkádban,
kötéltáncos a borotva élén.
            Hosszú felsorolás volt és pimasz
            és kár, hogy ezekből egy sem igaz.
 

Születésnapom előtt

(J.A. és más urak, hölgyek után)

Tizennyolc leszek hirtelen,
összegeznem kell itt nekem,
            a múlt
            kimúlt,

a jövő meg túl messze van,
de talán vár rám ez meg az
            (boldog
            dolgok).

A jelen nem túl biztató,
olyan, akár egy kis zakó,
            hol itt
            szorít,

hol ott nyomja az ingemet,
de rájöttem, hogy engemet
            nem az
            zavar. 

De fél év s tizennyolc leszek,
és megőrjítenek ezek
            a hó-
            napok,

amik addig vannak hátra.
S ha visszanézek a nyárra
            remél-
            em, én

nem hullok majd csatában el,
és nem nyel el engem panel-
            szoba
            kosza,

hanem, míg lehet, élvezem
az ifjúkort s hogy: létezem
            (ha azt
szabad).

Tizenhét évem hatalom,
kabát, mivel eltakarom
magam
magam.

Tizenhét évem nagy remény
vagy lepedő, amibe én
töröl-
közöm.

És hát tizennyolc évesen
az ember tűnődik ezen-
            azon,
            vajon

merre indul az élete:
„Lesz-e majd olyan félteke,
            ahol
            lakom?”

Sok tétel van az életlistán
és most nagyon optimistán
            nézem
            én ezt:
           
hogy egész életem fogom
(nem józsefattilás fokon)
javí-
tani!