Ha fúj a szél – Darabos Pál Hamvas-estje a Magyar Írószövetségben

Hamvas ezt írja egyik könyvében: “A dolgok nem kívül kezdődnek, hanem belül, és nem alul, hanem felül, és nem a láthatóban, hanem a láthatatlanban.” Néha talán mindegy lenne, hogy kint fúj-e a decemberi szél, ha legalább bent szélcsend lenne. Legalább csak annyira, mint egy tagmondatban, amely az emberi lélekről szól, és nem a keserű körítésről.

 

Ha fúj a szél...

 

 

Fúj a szél kint. Bent sincs melegebb, mondanám. Tágasság azonban mégis. A sok szék közül minden másodikon ül valaki, aztán azért lassan mindegyikre jut egy vendég.

Zsille Gábor felolvas a “könyvtárosról”. Nem tudom, hogyan lehet szépen megemlékezni egy alkotóról. Nem tudom, hogyan lehet “megidézni” a szellemét. De az biztos, hogy a műveivel szinte óhatatlanul elénk tűnik az alakja, és maivá válnak a gondolatai. Zsille Gábor felolvasását jó hallgatni. Van benne valami közösség-érzet és valamiféle játékos tisztelet is. Érezhetően érti és érzi Hamvas Béla sorait. Az est három pontján történik meg ez az “utaztató” mozzanat, amiben az irodalom és a szellem még a terem fűtetlen huzatosságát is feledtetni tudja. De. Ha lehetne csak kérdőmondatokkal írni egy cikket, akkor, azt hiszem, örömmel illeszteném a kacskaringózó írásjeleket a következő mondataim végére. Mégis (olykor) megpróbálkozom a pontokkal. Igazából nem tudom, van-e olyan, hogy az “est moderator” kézikönyv. Amolyan íratlan formula. Igazából nem is hiszem, hogy kellene lennie.

Mondván, az irodalmat sem kilóra mérjük, akkor a moderátort se poén-számban ítéljük meg. És mégis. Mi van, ha valaki kissé túlironizál? Ha kissé túl negatív a téma részleteit illetően? Mi van akkor, ha az író magánélete, ami a leírott irodalmán kívüli, megjelenik egy ilyen beszélgetésben? Mi van akkor, ha érezhetően furcsán feszült a légkör? Ha az újságíró, mint foglalkozását éppen gyakorló egyén, a célzások nyilaival van körbelőve? Mondhatnánk, semmi sincs ilyenkor. Iróniának értjük, és megpróbáljuk pozitív mágiával felülírni, elvégre Hamvas Béla kapcsán ülünk itt. Mégiscsak a Karnevál, a Babérligetkönyv, a Scientia Sacra és az Anthologia humana. És akkor meg kéne próbálni az értelem kapujából nézni az est történéseit, a megértés oldaláról hajtogatni ki az érthetetlen viselkedés érveit. Valahogy megérteni a kérdező okait. Hiszen tényleg csak nyolc tag jött el a nyolcszázvalahányból, és tényleg nem működik a mikrofon, na meg bizonyos egyházak tényleg csak anyagi hittel élnek. Csak talán mindennek nem túlságosan sok köze van pont Hamvas Bélához. A kissé éles irónia és a turkáló öncélúság mögött aztán mégiscsak jönnek érdekességek.

Darabos Pál hagyománykutató elég személyesen mesél. Első találkozásról, száműzött évekről, a könyvtárosról és J. D.-ről. A nézők is kérdeznek, és egy tanulságos párhuzam is előkerül, miszerint Szerbiában a remény miatt vették Hamvas Béla könyveit. A kérdés pedig, amelyet egy fiatalember tesz fel, elgondolkodtató: “Nyújthat-e nekünk ma reményt Hamvas Béla?“ Szóba kerül Weöres Sándor, és a mester-tanítvány kérdés. Felmerül a megvilágosodás és a technikai élet jelentősége is. Hogy mit is tenne ma Hamvas Béla a számítógép uralta világban. “Eszköznek tekintené” – hangzik a válasz Darabos Páltól. Érdekes hallgatni az emlékeket, az évszámokat és a történeteket. Ilyenkor óhatatlanul az idő és az emberi mulandóság jut a halandó eszébe. Hogy mi a könyv, és mi az irodalom, és mi az, ami megmarad belőle.

Azt hiszem, az iróniának is legalább két arca van, az egyik, amelyik összekacsint és rámutat, és a másik, amelyik megmutatna valamit, de csak önmagáért. Az egyik szórakoztat, a másik kicsit felháborít. Az egyiknek van célja, a másiknak egyetlen célja van. Hamvas ezt írja egyik könyvében: “A dolgok nem kívül kezdődnek, hanem belül, és nem alul, hanem felül, és nem a láthatóban, hanem a láthatatlanban.” Néha talán mindegy lenne, hogy kint fúj-e a decemberi szél, ha legalább bent szélcsend lenne. Legalább csak annyira, mint egy tagmondatban, amely az emberi lélekről szól, és nem a keserű körítésről.

 

Szabó Imola Julianna

Fotók: wst

 

Kapcsolódó: Hadüzenet a Nyugatos  esztétikának - Hamvas-est a Tilos az Á-ban

Hamvas Béláról az Irodalmi Jelenen

Kommentek elrejtése, megjelenítése