A versírás magányos rabja lettem,
Antiszoc, mogorva, durva, szótlan.
A legtöbb ötletemet elvetettem,

Jelige: Utolsó

Utolsó imám

Kedvcsinálóként kielemeztelek,
Formád szabályos Petrarcha-alak.
Százezer évig állva kerestelek
A fiókban, de nem találtalak.

Tollam alatt csepegve hull a tinta,
Öklöm inkább Shakespeare-formát választ.
De tudd, hogy azért még Te vagy a minta,
Egy bálvány, ki tehetséget áraszt.

A versírás magányos rabja lettem,
Antiszoc, mogorva, durva, szótlan.
A legtöbb ötletemet elvetettem,

De lelkemben még ezernyi szó van.
Hogy tudnám lezárni? Mint Te? Á, nem.
Tegyünk eleget a címnek, ámen.

Jöjj el

A keserűségre Te vagy az orvosság,
Minden szenvedés, én mosolyogva várlak.
Nincs már többé tétje ennek a szobának…
Az életemet mind feketére mossák,
Vegyél magadhoz, mert miattuk elestem.
Sötét karjaiddal átfutod a testem,
Érintésed, csókod édesebb a bornál…
…De én nem vagyok több hamvadt, földi pornál.

Jön egy százszor rosszabb, ha már egynek vége,
Elsorvaszt a kín, én mosolyogva várlak.
Nincs már többé tétje ennek a magánynak…
Éget belülről, de itt vagy velem végre!
Elhomályosult, elmosódott, könnybe fúlt,
De kialszik lassan, kialszik mind, a múlt.
Elköszönt az Úr, most már Te vagy az Isten,
Te uralkodsz rajtam, Ő már többé nincsen.

Utoljára játsszunk, belépsz, mint egy herceg,
Sötétben, félhomályban, de Téged látlak.
Nincs már többé tétje ennek a világnak…
Kavargón örvénylenek az órák, percek,
Kitéptem a szívem, feléd nyújtom, vedd el!
Kábulatba ejtesz két sötét szemeddel.
A jegygyűrűt húzd rá az ujjamra, kérlek,
Menyasszonyod leszek, hisz már alig élek.

Kérj fel még egy táncra, most, itt a szobában,
És forogjunk körbe, a szemedbe nézek.
Nincs már többé tétje annak, hogy mit érzek…
És forogjunk körbe, menyasszonyruhában.
A keserűség kicsavarja a lelkem…
Leláncol a mélybe, tarts erősen engem,
Ne hagyj leroskadni, összeesni holtan,
Ne, még ne engedd meg, táncoljunk a holdban!

S ha már táncoltunk, tegyél vissza az ágyra,
Mardos a gyötrődés, mosolyogva fekszem.
Ha felkelsz, és itt hagysz, újra megbetegszem…
Fáradtan, édesen jön az álmok vágya.
Magaddal húzol egy kábító ármányba,
S kilépünk egy kedves, tiszta új világba.
És ha keres az Élet, többé nem talál…
Mert Te megmentettél, Édes, Drága Halál!