Kibújt az ágyból és lassú léptekkel indult a szoba másik sarka felé. Nagyon figyelt zajt ne csapjon. Kitapogatta a kisasztalt, megkerülte a szobabiciklit. A franciaágy mellé érve megcsúszott.

Az első ébredés

Az éjszakai villamos beszűrődő hangja megzavarta az álmát. Forgolódott. Kicsi kezével az ágy melletti falilámpa kapcsolója után matatva, lassan haladt kifelé az álmok világából. Csukott szemmel is ügyesen nyúlt ki az ágy rácsai között, kitapintotta a kapcsolót, amikor egy hirtelen bevillanó emlékkép megállította a mozdulatot:
„Ne kapcsolgasd azt a kurva lámpát! Majd szétmegy a fejem a láztól, nem igaz, hogy egyetlen éjszakát sem tudsz végigaludni.”
Anyácska rekedt hangjától ilyenkor megremegett, ám az ijedtség már édes nyugalommal keveredve járta be a testét, legalább valami megtörte kettejük és a kis lakás csöndjét.
Kibújt az ágyból és lassú léptekkel indult a szoba másik sarka felé. Nagyon figyelt zajt ne csapjon. Kitapogatta a kisasztalt, megkerülte a szobabiciklit. A franciaágy mellé érve megcsúszott.
– Jaj csak föl ne ébredjen. – gondolta, majd óvatosan lenyúlt és fölvette a talpa alól a még mindig nedves zsebkendőt.
Az ablakon beszűrődő kevés fényben figyelte anyácska nyugodt arcát, feje enyhén lelógott az ágyról, előrehulló hajából egy hajtincs az orra hegyén pihent. Egy percig mozdulatlanul nézte az arcot simogató árnyékot, majd félelmét legyőzve elsimította az eltévedt hajtincset.
A mozdulat közben érintette anyácska homlokát, ám szerencsére Ő nem ébredt föl. Volt valami meglepő ebben az érintésben, de már fordult is és sietett vissza a kiságyához.
Bebújt a takarója alá, maga mellé fektette egyetlen barátját, Burkust és amennyire tudott összegömbölyödött. Újra készen állt az álomképek fogadására, de az ismerős hullámok csak lassan érkeztek.
Érezte anyácska láztól forró ölelését, hallotta a nedves zsebkendőn kisikló villamos rekedt jajkiáltását, szaporábban lélegzett, látta a széttört falilámpából kicsorduló fénycseppeket, pulzusa gyorsult, valami közeledett, amit tudata próbált nem beengedni az álom terébe, ellenállt, de a kép utat tört magának. Megérkezett.
Anyácska fején jégcsapok, kéklő homlokán halványpiros folt jelzi az érintés helyét, a megfagyott hajtincs apró szilánkokra törve borítja kicsi kezét.
A felismerés iszonyú sebességgel törte át az álom és ébrenlét határát. Igen. Anyácska homloka hideg volt, nagyon hideg.
Soha ilyen erővel nem szorította magához Burkust.