​​​​​​​"Láthatóvá igyekeztem tenni, hogyan kezdődött a mozgalom, melynek legerősebb összefoglaló eleme a nyelv és a ritmus új stílusa volt, nagyon egyéni és személyes romanticizmussal, hogyan terjedt és foszladozott szét mindenféle irányba a dekadens és úgynevezett modern befolyások alatt, mígnem a új tárgyilagos költészet nőtt ki a kaotikus erjedés alól. Az önmagukról író költők kezdik a mozgalmat, s annak eredménye Babits, ki mindenről inkább ír, mint saját magáról. Amott önarcképeiken keresztül megláttuk a öltők világát, itt Babits arcképe világlik keresztül a világról írt képein. Ady, a mozgalom első fokának vezére, kiszabadította magát a követői seregéből, s elment a maga útjára; a második fok szült legalább egy költőt, bár önmagától egészen elütőt, a mozgalom harmadik fokát egy név tölti be: a Babitsé." - Békássy Ferenc esszéjének második része.

Hogyan személyesítette hát meg Weöres ezt a lelket, hogy saját hím-lényének tüzével világítsa meg? Hogyan forrasztotta össze magával Psychét, és Ungvárnémetivel – hogy már külön-külön csak elvétve létezhessenek? Milyen a weöresi Psyché?

Psyché állandó kísérõje a testi nyomorúság: saját nõi bajai elsõ abortusza után sokáig kínozzák (egyrészt ezek miatt szellemi barátja csak Ungvárnémeti), Max sánta, Ungvárnémeti szifiliszes (csakhogy a süket Beethovenrõl és a megbomlott Hölderlinrõl ne is beszéljünk).

 “Sokat beszéltél “mesteredről”, Szabó Lajosról. Én az egyetemről jöttem, a filozófiát akadémikus módon tanultam, és ekkor egy íráson és iskolán túli filozófiával találkoztam, a filozófiával mint beszélgetéssel; olyan szellemi tekintéllyel, mely független a címektől, a hivataloktól és a pénztől. Megtanultam, hogy a filozófiai beszélgetés nem uralmat nélkülöző diskurzus, bár egyenlő felek között zajlik, mégis szellemi tekintély uralja – mint Szókratésznél.” – Hannes Böhringer levele Kotányi Attilának.

 Tanítói ténykedése - tanítványok és kollégák, t.k. Hannes Böhringer tanúsága szerint - eredményes volt. Ebben az a ritka képessége játszott közre, mely a tradíciók eleven képviseletét a mindenkori új iránti éber figyelemmel tudja társítani. Az előbbire Szabó Lajos sajátos biblicizmusa vezette, mely a dialógikus gondolkodókhoz - Buberhez, Rosenzweighez és - a közelmultban magyarul is megjelent - Ferdinand Ebnerhez hasonlóan az Én-Te-Szó alaprealitásából indult ki.

Dante magyar volt? Nem, szó sincs róla. Ellenben van az Isteni Színjátékban egy, egyetlen egy igencsak elgondolkodtató sor. Szörényi László igyekszik a Dante-rejtély végére járni tanulmányában, kideríteni az igazságot az Inferno XXXI.-dik énekének 67-dik sorát illetően. Mit is jelent és milyen nyelven is van az, hogy "Ráfel mái ámech izbái álmi"? A tanulmány közlésével a szerző, és az Irodalmi Jelen is a hatvan éves Jankovics Józsefet köszönti.

(Unokaöcsém élete a globalizált világban (net, banán, csoki) – Ökológiai lábnyom és a fenntartható fejlő… illetve fejlesztés – Hiszti-faktor – Szemetesbe dobott pizzás doboz) Unokaöcsém kilenc éves. Van mobiltelefonja, e-mail címe, Iwiw profilja. Délutánonként amerikai rajzfilmeket néz a televízióban, török együttesek klipjeit fi- gyeli zenecsatornákon és japán szoftvereket használ a számítógépén.

A Centrum csoport szűk két éves tevékenysége következtében kialakult a házfoglalást tárgyaló tudományos diskurzus, aminek legalapvetőbb szövegeit a házfog­lalók közül kikerülő tudományos munkások termelték ki.

Tolnay Klári: Az egyik randevúnkon, az Országház Kávéháznál, esős, lucskos, rémes ítéletidő volt, és én ott ácsorogtam, és a kezemben volt egy titkos kézirata. Annyiban titkos, hogy az volt a címe: "Felszabadulás". Nem szerette volna, ha az bárkinek a kezébe kerül akkor, mert egy kicsit a fejével is játszott. És engem megtisztelt azzal, hogy odaadta nekem elolvasni és kérte, hogy a legközelebbi randevúra hozzam vissza.

      “Minél gyorsabban romboljuk le az Akadémiát, annál  jobb. Mindenki maradjon távol!”A Writers Guild bojkottfelhívása, 1935. 

A lócáról mindenki feláll, mindhiába, a gyerekek nem hajlandók leülni, köztük a legnyurgább, láthatóan a vezérkamasz, felmászik az első emeletet képező katafalkra, a kisebb sem akar lemaradni, bátyja után kapaszkodik, az tartja fölényét, most a második emeleti polcra kúszik, a polc recseg, kint zuhog, már beszivárog a küszöbön, az anya nem mer a rakoncátlankodókra kiáltani, csak némajátékkal jelzi az elkövetkező pofonokat, mutatóujjával erélyesen a kőpadlóra mutat, ahová vissza akarja őket parancsolni, a nagyobbik fiú erre félkézzel magához húzza öccsét a második emeletre, diadalmasan lógatják locskos lábukat a levegőben, odaverik az alsó állvány koporsójához, én is felmegyek, nyafog a középső, a kislány, az anya az ő arcán csattantja el a fiúknak ígért pofont, a kislány bőg, a bőgés a két kisebbre ragad, az anya zsebében kotorgál, a zacskó fenekéről pár szem mézcukrot kapar ki, a gyerekek szájába dugja, megenyhülve majszolnak, eső, zuhog, a kamaszok fent a második emelvényen a barna koporsóról már amúgy is félig-meddig levált zománccímert feszegetik, az aranyozott liliom lepattan, az anya nem mer fenyegetőzni, eső, zuhog, a kócos középső lányka felmarkol egy begurult gombolyagot, labdázik vele, a selyemfonal lebomlik, a két kisebb gyerek összetapossa, zuhog, most már a kripta belsejében is.

"...ha azt mondod, fogalmad sincs arról mi az, hogy "esszé", akkor már legalább ketten vagyunk, akik nem tudjuk. Sőt harmadikként Montaignere is hivatkozhatnék, aki szintúgy nem tudta, ezért adta a műfajnak a "próbálkozás" címet. Ebből kifolyólag az is bizonytalan, hogy mire jó. De itt egy hipotétikus választ mégis megpróbálnék : gondolatokat ébreszteni. És a véleményedet olvasván úgy vélem ez maradéktalanul sikerült is..." –  Miklóssy Endre válasza Sneé Péter levelére. A PETRI-vita folytatódik.

Ha annak idején megsejted, hogy utazásod semmiben sem különbözik az emberemlékezet óta megtett valamennyi utazástól, sejtésed hihetően kioltja a gyorsvonat kerekeit egyre sebesebben hajtó lendületed, hihetően még kézipoggyászod hevenyében való csomagolásához is kioltja kedved. Ha tudtad volna! Olyan utazás ez, akár emberemlékezet óta valahány – aki szobájában nem találkozik önmagával, útra kel – valami forró és mégis tompa várakozás a találkozásra önmagaddal, akit néha szeretőnek hívnak, máskor tengerpartnak, vagy messzi hegyi tájnak, egzotikus vidéknek, olykor küzdelemnek, kalandnak – te földi kezdeteidnek, a látóhatárod elől elsikkadt szülőföldnek. Jól ragadtad meg a szót, mert így is volt ez és lesz, míg csak utazás e világban, minden találkozás egy új születés helye és minden új születés találkozás egy mélyebb múltba süppedt valónkkal, egész a végsőig – vágyakozás, kívánság, keresés, találás és találkozás – a másik megszűntéig. Te most egy kisfiú után sóvárogtál.

Az önmagunkkal szembeni engedékenység átmenetileg talán segíthet nehéz helyzetekben, tartós beállítódásként viszont biztosan félrevezet. (Alkotói életformára egyébként is alkalmatlan a „tudományos”közreműködés révén mindnyájunk dicsőségére kitenyésztett sikerorientált hülyék tömege.) A szerző vajon mit kér számon Petrin, talán egy kis emberi gyöngeséget, vagyis több következetlenséget? Ez a „valóságos lépték”, amit úgy hiányol?

Nem ok nélkül utálják annyian az efféle kijelentéseket. Bosszantó, hogy milyen nyilvánvalóan igaz, viszont ilyen magatartással pénzt, karriert, hírnevet szerezni nem lehet, sőt a puszta életvitel is könnyen veszélybe kerülhet. Petri vitriolos helyzetjelentése erről az értelmiségi magatartásról a következő:

Ám a Pokol bejáratánál vagyunk, a moralista számára az ítélet alá vetett világban. A „Carpe diem”, az élvezd a mát felszólítása, ahogyan Leukonoét inti Horatius, a klasszikus alanyi költő, itt az ellenkezőjére fordul: „el kell viselned”.

"Petri számára a világnak ez a realitása eltűnt, együtt a személyiségnek a felfoghatóságával. A vers által alkotott világ a reflexió személyességén keresztül létezik. Nem mint Én-kultusz, mivelhogy az Én is csak ezekben a relációiban van jelen. Ezért válnak képtelenséggé a számára olyasmik, mint tanítás, vagy világegész." – írja Miklóssy Endre Petri Györgyről szóló esszéje első részében.

Minekutána oly sokszor és oly sokan elsiratták már a művészet legtöbb ágát, művészek és közönség részéről egyaránt, kiváltképp üdítő egy oly kiforrott fiatal alkotó képei előtt időzni, amilyen Szarka Fedor Guido.

 AZ ESSZÉ RENESZÁNSZA Élet a Méhesben "Mert mit jelent a méhes? A távlatot." Tegyen sétát az Irodalmi Jelen esszérovatában. Kommentálja a feltöltött esszéket, vagy csak élvezze őket, esetleg küldjön sajátot. A Méhesben továbbra is szorgos munka folyik. Két év alatt az alábbi esszék születtek a Méhesben:

„Ezek a kijelentések a szabadságról szólnak, melynek tartalmára vonatkozólag újból és újból kétségek merülnek fel. Mert amiről itt beszélni kell, az nem valamely egyértelműen megadható tárgy.” (Kurdy Fehér János: Tokei-ihto és a 2. nyelv)