Szerb és Halász elkápráztatta az élményre szomjazó, nyitott intel­lektusú, mindent magába szippantó fogékonyságú Szent­ku­thyt, aki az első találkozásuk után feltette magában, hogy egy esztendő alatt behozza a hét évnyi lemaradását, és méltó be­szél­getőpartnere lesz a két szellemi óriásnak. Halász és Szerb tragikus haláláig (mindketten a munkaszolgálatosok balfi táborában estek az embertelen körülmények áldozatául 1945 legelején) tartó barátságuk tanúsítja, hogy Szentkuthy sikerrel vette az áthághatatlannak tűnő akadályt.

   "A kawi nyelven íródott versek, azon a nyelven születtek, amelyet Jáván használtak mindössze néhány száz éven át, s amelyet csak azért hoztak létre, maradt fenn, hogy verseket írhassanak rajta. Mégis kevés rá az, hogy „irodalmi nyelv”. - Esszé, versfordítások és galéria.

"Ám térjünk vissza Szentkuthy Miklós születéséhez. Nem véletlenül jegyeztem fel az első mondatban a pontos dátumot: 1908. június másodika, 0 óra 12 perc. Az ilyen pontosság nem az irodalomtörténet-írás, hanem a natális horoszkóp szempontjából fontos. Hogy kerül ide a horoszkóp?" - Fekete J. József írása Szentkuthy Miklós horoszkópjáról és életéről.

A szegedi Regionális Összművészeti Központ Pi­cas­so és a nem­ze­tkö­zi avantgárd című aktuális kö­zön­ség­csa­lo­ga­tó ki­ál­lí­tá­sán ere­de­ti Picasso-művek mellett a mester ki­lenc­ve­ne­dik szü­le­tés­napjára készült hommage-ok sorozata látható, a hetvenes évek nemzetközi képzőművészetének nagy ne­veitől. A Picasso-művek közt egyebek mellett ott találjuk Az is­meretlen remekmű című Balzac-kisregényhez készült negyven illusztrációt és a kiállítás sarokpontjának szánt nagyméretű 1972-es olajfestményt, a Muskétás karddal címűt, amelynek, mint az megtudható a REÖK A4-es fénymásolópapírra nyomtatott fekete-fehér ismertetőjéből, biztosítási értéke már ön­magában meghaladja a 600 millió forintot.

"Mennyit fecsegnek, sopánkodnak Hamvas Béla kirekesztettségéről, s ez a mellébeszélés többnyire mindig pompás alkalomnak bizonyul az álszent megbotránkozásra, az aktuális politikai nézetek kinyilvánítására, nem ritkán pedig az alig leplezett vállveregetésre is: „Bezzeg, ha rajtam (rajtunk) múlott volna...!” Holott rajta (rajtuk) is múlott." - írta Kemény Katalin az Irodalmi Jelen legújabb számában közölt esszében, ahol Szentkuthy, Lukács, s más kortársaik ambivalens viszonyulását mondja el. Esszéje, melyben igen szigorú kijelentéseket tesz - mindeddig nem jelent meg. 

Alondoni Tate Modern múzeum 2000-ben nyílt meg a Tem­ze jobb partján egy korábbi erőmű speciálisan er­re a cél­ra átalakított épületében, nagyjából a Szent Pál ka­ted­rá­lis­sal átellenben, amellyel a Norman Foster irodája tervezte gya­loghíd, a Millennium Bridge köti össze. A régi Tate-ből át­ment­ve, amely most Tate Britain néven a brit képzőművészeti gyűj­teményeknek ad otthont, a Tate Modernben is kiemelt he­lyen, a harmadik szinten egy saját terembe költöztetve kapott he­lyett a Mark Rothko-terem, a művész kilenc nagyméretű fest­mé­nyével.

A yippie mozgalom vad humorú politikai színházáról, botrányos akcióiról, Abbie Hoffman és Jerry Rubin könyveiről az 1970-es évek közepén, Hajas Tibor, Molnár Gergely, Szentjóby (St. Auby) Tamás írók, művészek és a később hivatásos politikussá vált Haraszti Miklós ellenzéki gondolkodó közvetítésével értesültem először. A yippie írások, mint a bolsevik nézetektől különböző gondolatokat tartalmazó művek általában, tiltott olvasmányoknak számítottak abban az időben Magyarországon.

A magyar–zsidó kapcsolatnak e nyitott és rejtőzködő formája indított el – mint erről meggyőz az önéletrajz – egy, a nemzeti klasszikussá érő pályát. Hiszen az Ady-láz és -barátság nemcsak a stílusjegyek hatásában mutatkozik meg, hanem a népéhez, kultúrájához, nyelvéhez való viszonyban is. Ennek pedig az a programja, hogy a megkövesedésbe, bezárkózásba hanyatló kultúrát féltékeny és harcos hozzáállással kívánja felemelni – továbblendíteni a történelem egy sorsdöntő fordulópontján. Ez az attitűd minden vádaskodással, elferdítéssel ellentétben (e letörülhetetlen hamisítás zárta ki a cionizmust a magyar köz­dis­kurzus történetből) nem hazafiatlan vagy magyarellenes. Épp ellenkezőleg: a „kettősgyökerűség” (Itamár Jáosz-Keszt kifejezése) olyan hátsó gondolatok nélküli érzelmi azonosulást kínál, amely mindkét gyökér talajába – legyen az bármely országban vagy földrészen – szervít őszinte, értékes, egymást is tápláló humuszt.

Azok a fenntartások, melyek Hamvas Béla műveit övezik, továbbá azok a megállapítások, amelyek szerint írásai a különlegesség és szokatlanság benyomását keltik, többek között Hamvasnak a miszticizmus iránti nyitottságával magyarázhatók, hiszen a misztikus élményt tükröző műveknek Hamvas előtt alig van magyar irodalmi hagyománya.

  "Igaz, sok lapba írt, és írhatott, ahova kívánt, mégis, valahogy magányos volt, az írótársadalomtól elütő. (…) Ennek ellenére írásait szívesen vették, mert vonzók voltak, és anélkül, hogy tudták volna, miért, különlegesen hatottak” - a Sziveri-díjas Danyi Zoltán Hamvas-esszéje részlet az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban hamarosan megjelenő nagyobb munkájából.

A két kiadatlan tanulmányt a Szentkuthy Miklós Alapítvány archívumából sajtó alá rendezte és közzéteszi Tompa Mária. A két tanulmány 1947-ben, illetve 1948-ban hangzott el a Magyar Rádióban, nyomtatásban most először látnak napvilágot.

Mert mit jelent a méhes? A távlatot. A szubjektum-szituáció realizálását. Mert „a szubjektum hely, ahonnan az egészet egyszerre látni”. Azzal, hogy eljutsz a méhesbe, már távol vagy. Mért akarnál közel kerülni máshoz, mint önmagadhoz, ha azon keresztül minden máshoz eljuthatsz? Mért akarnál szétszóródni, ha úgy is eljuthatsz mindenhez és mindenhová, ha egy maradsz? Nem kettő. Nem tízezer. Egy. Hiszen ez csak egyszer van és sose többé. Finom a tea? Biztos nem zavar a füst? 

Agytekervényeinket gereblyéző kertészt, egy gazoló művészt kapott ötödik születésnapjára az Irodalmi Jelen. Isten éltesse sokáig, a próféta növessze hosszúra a szakállát! Az új mester Félig kalmárok, félig apostolok című cikkére szeretnék reagálni, talán kicsit folytatnám, kiegészíteném azt. Teszem ezt olyan jogon, hogy bár a cikk éjszakába nyúló vitáink, beszélgetéseink ihletése nyomán született, elolvasva mégis azt éreztem, hogy nagyon sok minden kimaradt belőle. Az én megközelítésem annyiban mindenképpen más, hogy érdeklődésem középpontjában mindig inkább a képzőművészet állt, és a lírának csak boldog, kívülálló szemlélője voltam.

Nemrég lett ötéves a Kárpát-medencében legnagyobb példányszámban megjelenő irodalmi lap, az Irodalmi Jelen.  A főszerkesztő akkor így zárta vezércikkének sorait: „Majdnem tizenkétezer előfizetőnk van. Példányszámunk meghaladta a huszonkétezret. Tehát olvasnak. Egyre többen. Nem tudom, sok ez vagy kevés, sikert vagy sikertelenséget jelent. Döntse el maga az olvasó. Addig is: Irodalmi Jelen, boldog ötödik születésnapot!” – s most szeretném ehhez a kijelentéshez pár hónappal később hozzátenni: boldog újjászületésnapot! Ötéves, mégis most született lapot tart kezében tehát az Olvasó.