Öcsi egyedül lakik a nagy házban, ahol sok szoba van, valamikor, hajdanán öt testvér élt benne, némelyik házastársával és gyerekeivel együtt, a ház tele volt élettel. Mára csak az öreg bútorok maradtak. Az egyik néni szobájában élire fésült ósdi szőnyeg, rojtjai úgy álnak, mint a kerítés oszlopai, rajta lehangolt zongora. Nem fűt csak egy szobát, abban sincs több télen tizenhat foknál.

Egy női kéz hanyag mozdulata által pedig, a félhomályban – az alul exponált időkeretben – méregzöld kristálygyűrű villant… Ráadásul (hogy a képzavar élénkebben pezsegjen): ezen jeleneteket még az előző napokban Pesten láttam meg (éber-álmodtam) kávézás közben… – közvetítette a leíró narrátora…

Számos vásárló értetlenkedett, hogy a vörös vándorzászlóval kitüntetett vállalat miért költött pénzt a drága fényképekre. Példának okáért Szabó Magdikát minek mutogatják a falon. Hiánygazdaságban élnek, és a kereskedelmi forgalom számára nyitva álló üzlethelyiségben nem életérzésre, hanem Zsigulira vágynak.

Mindenkinek azt mondta, hogy a fővárosba ment tanulni. Égett az arca a hazugságtól, de a szégyent se tudta volna elviselni. Nem sokkal utána felvonatozott Pestre, még az állomáson feladott egy borítékot, magának címezte, szépen látszott a bélyegző. Az öreg postás meg, amilyen pletykás volt, mindenkinek elmesélte, hogy szép vastag levelet kapott a lányától.

Szólok a Papának, hogy várjon meg, elmegyek a bokrok mögé pisilni. De olyat látok a bokrok mögött, hogy sikítok. A Papa odasiet, nézi ő is, amit én: a kitátott szájú német juhászt. A két első lába a levegőben, a hátsók a gödör felett lógnak. A nyakán kötél, a kötél lelóg, a kutyával együtt egy vastag faágról.

Úgy éreztem: nem bírom tovább, és elhatároztam, hogy – akármennyire veszélyesnek tűnik – kihúzódok a jobb szélső sávba. Lehet, hogy be kell tolakodnom két autó közé. Lehet, hogy nem fog menni koccanás nélkül. De már nem érdekelt. Indexeltem jobbra. Azaz csak indexeltem volna, csakhogy az irányjelző karja nem mozdult. Elszántam magam arra, hogy jelzés nélkül, egyszerűen kihúzódom. De a kormány sem mozdult.

Ment az üzlet, dőlt a pénz, jól éltünk. Politikus voltam és elintéző ember, mindenfelől fizettek a szolgálataimért, így a házam is felépült a szikla tetején, gyönyörű onnan a kilátás. Engem aztán nem érdekelt, hogy természetvédelmi területen van, nekem ne mondja senki, mit szabad és mit nem. Csak benyújtottam a törvénymódosítást, és jöhettek a kőművesek, már az utat is leaszfaltozták.

MuZeusz! Az árkádok alatti szegletben egy rózsaszín pötty kuporog. Vacog és zokog… Szellőzmények, szellőző mémek, légcsavar, hónalj-huzat, arc-gázok és máj-zsák mumpsz, felhővé pumpált púp (pop-artos), hártyás mártás, romlott omlett, rókák rolleren, óvszer és ostya-rost, jaj, fültőmirigy-gyulladás, ó, krómozott könnyzacskó…

Július 30-án estére Bem mintegy 3000 főre fogyatkozott seregével Székelykeresztúrra érkezett. A főhadiszállást a település szélén egy kis zsúpfedeles házban rendezték be. A tábornok itt tartott utolsó eligazítást vezérkarának. Miután a tiszt urak visszavonultak, Bem kettesben maradt segédtisztjével, Petőfivel. A távozók után becsapódó ajtó szelétől az asztalon álló gyertya fellobbant, majd kialudt. Bem kiszólt az ajtón, mire megjelent a háziasszony, morgott valamit az istenverte huzatról, újra világot gyújtott, majd szó nélkül távozott. Csend volt.

Margita fiatalabb korában a falubéliekkel együtt busszal járt dolgozni Záhonyba. Mezőgazdasági munkát végeztek; paprikát szedtek, a borsót, epret, málnát, idény szerint ládákba rakták, nyár derekán letörték a kukoricát; télen pihentek, és, ha nem esett, a saját házon javítgattak, vagy elszegődtek módosabb házakhoz takarítani.

Megjött a busz. Tizenegyes. Ő is mindig ezzel járt, háztól házig visz. Már nem jön. Én megyek. Még égtek az utcai lámpák, megvilágították a ház előtt parkoló autók szélvédőit, mikor egy piros Skoda alól nyávogva előmászott egy öreg kóbor macska. Nem sok fogalma volt már a világról, mégis a lábamhoz dörgölőzött, közben puporította a hátát, farka az égnek meredt.

Határozott léptekkel vonulunk ki az udvarra a hajnali félhomályban lapuló disznóólhoz. Az após kezéből kötél csüng, szeméből szomorúság. A tragédiát megorrontó jószág éktelen visítozásba kezd, kirohan. Disznószemeivel mintha kérdőn, sőt vádlón nézne az apósra, aki szégyenében beszalad a házba. Mi meg hárman a megrémült állatra vetjük magunkat, lekapjuk a négy körméről.

Mi lehet a barátaival? Hetek óta nem járt a cigánysoron sem. Meg kellene nézni őket. Furcsa ez a háború, semmit sem lehet csinálni, mégis mindig dolga van az embernek, semmire sincs ideje. Fát szerezni, fölvágni, pincét ásni, a tetőt javítani, legalábbis amikor nem lőnek. De azért el kellene menni a cigánysorra. Talán holnap.

Ismeretlen lakásban, faragott, roskatag trón-tákolmányon gubbasztva éj-neszeztem, láthatatlan kötelek kötöttek gúzsba. A sötét sarokban: embrió-pózban nyögdécselt egy lény – s akkor egy bálvány-pofa lángvöröses vonásai villantak meg, kígyó-fejéből villás kanóc ágaskodott ki, és ahogyan eme hüllő-démon lassan forgott, a tévképzetek határai úgy mosódtak össze (újabb) tév-látományok körvonalaival…

Mély levegőt veszel, bent tartod, majd engeded, hogy távozzon. Mindkét bokáddal apró köröket írsz le, csuklókörzés, fejbiccentés jobbra, balra, a térdedet felhúzod és az ágy szélére tolod, majd a lábszáradat lelógatod. Újabb mély levegőt veszel, és kifújáskor feltolod magad.

Egyre hidegebb lett, a lány orra és arca egyre pirosabbá vált. Már nem hallani sem a többi látogatót, sem a kutyákat. A vállakat lenyomja a csend.

A napon rettenetes hőség van, így ebéd előtt együtt mennek le a Dunára, hogy egy kicsit lehűsítsék magukat. Most sem sokat beszélnek, de nagy egyetértésben vannak, és mindketten arra gondolnak, hogy milyen jó együtt. A fiú fogja a nagyapja kezét, így érnek le a partra. Az öreg ott sem engedi el, mert „a Duna az nem játék, édes fiam, itt, ha a sodrás elkap, sosem talállak meg többé”.

Mellbevágóan hideg, kemény, ellenséges hang volt, semmi más nem volt benne, csak színtiszta gyűlölet. Egyszerre határozottan érezni kezdtem, hogy valami kifacsarodott, természetellenes dolgot tettem. Hogy szólongatok egy halottat, és ezt meg fogom járni. Beleborzongtam, ahogy a sötét ajtónyílás felé pillantottam. Szó nélkül becsuktam a hálószobaajtót.

Nem igazán volt ínyére a harisnyás-rövidszoknyás öltözködés, de elhatározta, hogy mutatós nő lesz mindaddig, amíg csak megteheti. Több barátnője is túl volt már legalább egy szülésen, és Dórát riasztotta a változás, amit tapasztalt. Riasztotta azoknak a középkorú pároknak a látványa is, ahol mindkét fél igénytelenül, lomposan öltözködött. Szákolt halat nem kell etetni. Ez volt Zsolti mondása már az esküvőjük előtt is, akkor még csak poénnak szánva.

Az előadók föld-vér-írás-tinta-sár foltos meztelenséggel a zsákba-varrt fotós lány jobb és bal oldalára helyezkednek. Hanyatt fekszenek – s Ház mennyezetéből átszivárgó (ismeretlen) vörös folyadék a kiszáradt szájukba csepeg…