Augusztus végén hamar hűvösödik, reggelre hideg a harmat a füvön, hideg a parasztok arcán a gond. Jön a szüret, és hova tegyék majd a pár kiló szőlőt, lesz-e belőle legalább must, vagy azt is elviszik, a bolond szomszéd majd az udvarra önti a mustot, ne legyen bor belőle.

 
 
Közben pedig egy zöld négyöves spárgalégy
iparkodik át a (kimondom) Tandori-
versfákon. Mintha korcs sarja az ókori
villámos Pegaznak, vad szárnyas lovaknak,
akiknek patái versforrást fakasztnak
lóversenypályából, kőből, semmiből is. –
Nézem: a légy miből? Int neki a kőris.

"csak gurulni
csak a réten
csak felállni
csak keréken
csak a feketére festett
nyikorgó tolószéken –
csak felállni
csak ölelni
csak bár egyszer átölelni. "
– Jancsó Noémi versei

Pókháló szálai között
feszül a lét Áldozata még vergődik – elhalkul

A mezőn hagyott zongora
billentyűi maguktól játsszák az üres dallamot

 
 
 „Nem sírtam, egyetlen könnyet sem ejtettem, egyszerűen
 csak valami hidegség töltött el, magányosnak és zavarodottnak
éreztem magam.” (Sting)

 
A homlokod mögött
vastag kötegekben áll a fény,
az asztalodon gőzölög a csirkepaprikás,
fotelba ülsz, felállsz, lefekszel,
itt a reggel

 
 
 
A szobrász sem felejtheti a gyermekkorában
bőrébe szivárgott fenyőillatot,
a havasi gyopár szirmának bársonyát.
A látványt, amit a Hegyek Istene elébe bocsátott.

 
Mi változik? A vágy ma költi
a nyomorú test égi mását,
s holnap tovább ég. Sose tölti
ki teljesen ön-akarását.

 
 
Megint a hangok
Majd üres szélzuhogás
Majd Már Hiába

 
 
 
Szeszgyáros voltam egykoron,
eltűnt régen az én korom.
Vallj be mindent, idő: késel, múlsz,
sietsz. S itt végre hozzám simulsz.
 

 
és rögzítni laptopra fényképeken
”hangulatot”, „tünde fényt”,
hogy „Nézzétek, az erdei úton
B. D. költő áll, medveként!”

 
és ha sietnie kell valahova
nem érek rá haragudni már akkor
párna nem kell, a párnát kigyűröm magam alól
reggelre mindig a padlóra kerül

 
 
 
A postás naponta ugyanazt az utat
taposta,
azt mérte ki neki a Sors és a – Posta.
Kép: Banga Ferenc: Úton, 1984

 
 
Dióként zárulni vágyom,
fütyörészek halkan, dúdolva,
hogy a szerelem mások dolga.

  
 
nézi a tengert
kisimítja és össze
ráncolja szemmel

 
 
De még a délelőtti köd
fel sem oszlott,
messze a távolsági
buszok mormogásától,
a lejtő rétjén
megsuhognak a kaszák.

 
ha már a Nap nem alkalmas
üzenhetnél a Holddal
olyan hatásos graciőz sarlója van
akaszthatnál rá egy üzenetet
vagy elfuthatna vele valamelyik csillag

 
 
 
Betelt az ég, be a pokol,
s engem a kanti protokoll
hívőként – csigert – lefokol,
de egyúttal meg is okol.

nem 
látom fent
az eget
s az
égen
keresztül
hasító repülőt

 
 
Mennyiben készül az emberi szem gyönyör-
ködtetésére, hisz nem is láthatja, olyan messze
van kívülről és belülről is. Mennyiben az
isten számára, hogy lássa és gyönyörködjön
az emberi leleményben, hogy mégsem volt
minden teljesen hiába. És mennyire a távol-
látó angyalok számára festeti a kupolát?