Irodalmi Jelen

Weiner Sennyey Tibor három verse

2010. december. 06. - 10:49

„Óda egy műamforához!” – írjad majd
Távoli korokban az én partom
Nem lebomló múltjáról – te ott,
Egy másik élet messzi partfokán,
Melyet talán még ki sem mosott
Semmilyen tenger ember
Által megkevert örvényeivel.
Weiner Sennyey Tibor három verse

Weiner Sennyey Tibor versei

A nagy zöld

(szegedi emlék)

A nagy zöld növény életét talán még sikerül megmenteni.
A megmentésben egyáltalán nincs gyakorlatom, főleg
Nagy és zöld életek megmentésének kínos procedúrájában.
Pedig amikor először találkoztunk már sejthettem volna,
Hogy közös sorsunk, közös dolgunk van ezen a világon.
Természetesen ebben is Danyi Zoli a hibás, hiába minden,
Ő tehet erről is, ő, meg az a fene jó szíve, hogy hagyta
Azt a fránya kis kamaszt a süldő kis palántát, míg itt lakott
A Napvárosban – hét év talán – megnőtt a növény
Zöld lett és hatalmas – Danyi Zoli ért ahhoz, hogy békén
Hagyjon másokat, és ez nagyon bejött ennek a zöldnek.
A plafonig nőtt és nyugta volt, mindaddig míg a Zoli
El nem adta a szegedi lakást, és a növény meg itt maradt,
Hozzám költözött, a Szentháromság ucca hatvanhat alá.
Így írtak neki levelet déli rokonai a pálmák „Drága Nagy Z!
Itt süt a Nap. Fotoszintetizálunk ezerrel. Veled? Ölel, Pálma.”
A túloldalon öntözőkannákról és bővizű folyamokról festmény.
De minden hiába – mert elköltöztem, sőt Pálmáig mentem;
S amikor januárban visszatértem, a növény, a Nagy Zöld
Elfagyott és elhagyott állapotban lekonyult karokkal
Félhalottan vagy szinte élettelenül. Mondom: Jaj, Danyi Zoli
Rám bízta a nagy zöld pálmát és én nem vittem magammal,
Nem vittem magammal a Déltengerre, nem raktam bele
A balzsebembe. Jóllehet bele se fért volna a nagy zöld,
Vagy kiszúrták volna, hogy nincs vízuma, útlevele se.
Hát lehet így élni? Lehet élni útlevél és vízum nélkül?
Lehet élni otthon melege és gondoskodó kertész nélkül?
A Nagy Zöld ott állt előttem félhalottan, két nagy karja lógott,
Nem gondozta senki – nem ügyelt rá senki – én se. Én se!
Hazacibáltam a Boldogasszonyra – pár napig hagytam
Hagy szokja – aztán megmostam leveleit és fogtam a két karját,
Két hatalmas zöld levelektől terhelt karját, az egyiket
Cipőfűzővel, a másikat internetes kábellel a sarokba
Kikötöttem; és amikor leszálltam a fotelről a nagy növényt
Néztem, a Nagy Zöld növényt, hogy most igen, jól van.
Láthatólag jobb ez a hely neki, mégis úgy emlékeztetett
A Nagy Zöld növény - kinek két karját kifeszítettem -
Úgy emlékeztetett valakire, s nem tudtam, hogy őt
Most elvesztettem vagy megmentettem. Nem tudtam
Hogy ki feszít kit, és ki menti őt és ki engem?

A legfélelmetesebb

Hozzászokni a kabócakoncerthez,
Az apró állatok rejtélyes neszezéséhez.
A tűlevelek és tobozok tompa,
De kitartó puffanásaihoz,
A kövek odaadó omladozásaihoz,
A rovarok kitinpáncéljának
Türelmetlen és örök védekezéséhez,
És a tenger időtlen hullámzásának
Örök és végtelen ismétlődéséhez –
Éppenséggel kell és lehet;
De ahhoz lehetetlen, hogy én,
Az egész szigeten én, az ember
Vagyok a leges-legfélelmetesebb.

Az utolsó argentin költőhöz

Vajon miért éppen ez a part,
Ahol rajtunk kívül senki
Sincsen? Ahonnan messzire
Hajókat és halászokat látni.
Miért éppen ide és miért nem
A városokra veti ki szörnyű
Hordalékát az adriai tenger?
Csupa fél pár saru, félig lépett
Fél életek és műanyag flakonok,
Szintetikus korunk szintézis
Nélküli formái, túltartós,
Semmit sem rejtő amforái.
„Óda egy műamforához!” – írjad majd
Távoli korokban az én partom
Nem lebomló múltjáról – te ott,
Egy másik élet messzi partfokán,
Melyet talán még ki sem mosott
Semmilyen tenger ember
Által megkevert örvényeivel.
Leszel-e még tényleg egyedül?
Megismered-e majd a jó magányt?
Hallasz-e majd csöndet és
Hallod-e majd a fák dalát?
Mit tudsz majd az enyéimről,
S akik akkor lesznek – az enyéim
Lesznek-e még úgy igazán?
Ahogy egy régi költő kérdi:
„Ember arcotok lesz-e?” - vagy csak
A Látó látja meg mi bennetek és
Bennünk az a kevés hasonlóság?
Mégis, ha hallod még más népben élt
Messzi ősöd más nyelven írt
Mégis a közös költészetbe rótt szavát,
Arra kérlek a múltnak szirtjeiről:
Szeretni taníts, hogy ne az utolsó,
Hanem első légy te majd
Minden költők között.