Feküdni kéne, csak még
megnézem, hogy áll a svájci
frank.

 
Ma találkoztam a szelffel
tudom, ki ön – így szóltam hozzá – tudom, ki Ön, vagyis Maga.
 

 
 
A mi nagymamánk nem volt olyan.
Hajnalban kelt, hogy pár kiló  krumplit
becipeljen a piacra,
és az áráért nekünk málnát vegyen.
A mi kertünkben sem termett minden.
De ami ott és akkor termett,
azóta mindenhonnan hiányzik.

 
 
A bibliában a visszaadott harminc ezüstért
a zsidó főpapok temetőparcellát vettek,
vérdíjért vérmezőt. Költőnk csak érzi a bűnt s vért
verseiben: elárult sorsok, ábrándok, tettek.

végül egyedül maradsz
az ősz ideért
árnyék koppan a
bodzavirágok mögött
jöttödet várja
szívre hajolnak
bevérzett ágak léptek
 

Az egyediséget befolyásoló tényezõk szakadatlan változására a költõ csak akkor tud reagálni, ha töretlen figyelemmel követi a mozgást. Valahányszor alkotni kezd, erre a mozgásra vagy valamelyik számára kiemelten fontos tényezõ elmozdulására, esetleg mozdulatlanságára is válaszol. Az avantgárd költõ lankadatlanul és tudatosan néz szembe az egyediség összetevõivel, még akkor is, ha a problémákra csak ösztönösen tud válaszolni. Avantgárdsága alkotói magatartásában merül ki, nem pedig egy vagy több mûvét jellemzõ stíluseszményben. (Papp Tibor, Párizs, 1997)
Kép: Magyar Műhely Kiadó, 2007

[Néhány napja kaptam egy körímélt. Fotók voltak benne. Egy független dán sziget meglehetősen furcsa hagyományáról. A dokumentumfotók sokkolóak voltak. Napokra bennem maradtak a brutális, véres képek. Megpróbáltam megszabadulni tőlük.]

(Ünnepszag,
rózsás ég és alig pár gépkocsi,
szinte csend,
én, amint kávéért, könnyű szívvel),

(kipihent párok, mintha mindenki ketten,
nyugodtan: dolgozni holnap sem kell)

(és béke,
mint madártej felett a vaníliaillat,
vagy mint régen március 15-én)

enyém lesz ez a nap
sétálgatok a Hold udvarában
gyöngyezüst szitál, mintha a hajad
béke, nyugalom, gyógyulás, álom
petárdavihar, szirénadallam halkul…
 

 
Túlélünk mi is. A múzeum „félmúlt” osztálya
 velünk: Sztálinnal, Benessel, Kádárral eltelt. 

fáraszt ezt leírnom
mert a vége
átfordul ledérbe
 
 

Az Irodalmi Jelen ezen a címen indítja el új, olvasóinkat talán meglepő sorozatát. Nem is titkoljuk el: kifejezetten az a célunk, hogy ezzel a szokatlan versfolyammal meghökkentsük Önöket.

Maritta Lintunen a kortárs finn irodalom kiemelkedő író- és költőnője. Verseit a Valaistut talot című kötetből (Helsinki: WSOY, 2005) közöljük. A fordítások elhangzottak a Finn Nagykövetségen rendezett felolvasóesten, 2010. április 29-én. – Maritta Lintunen versei

Hangolás címmel 2010. június 3-án mutatták be az Ünnepi Könyvhéten Tõnu Õnnepalu és Lauri Sommer észt költők verses beszélgetőkötetét. A szerzők részvételével megrendezett könyvbemutatóval indította el a Pluralica szívzsebbe passzoló kötetsorozatát, mellyel megkezdett útját folytatva, külföldi szerzőket hoz közelebb a magyar olvasókhoz. - Versek a Hangolás kötetből.

Már hálómat sem merítem a vízbe.
Mióta lesek arra a nagy halra?!
Sós vízben kiázott verseim íze
sorokat sodor az áramlatba.

Egész lényemben írogató csendként.
Jól hallani így, a világ mily piti.
Nem találtam magamra mentőmellényt.
 ti  ti  ti  tá  tá  tá  ti  ti  ti
Korányi Mátyás versei

autóba ültünk mind az öten,
a tengerre indultunk
hajnalban. izgulós nyári
utazás, bőrönd, pakolás, zsinór,
a csomagtartóra kötöttük életünket,
a ruhák közé hajtogatta anyám
a törölközőinket.
Terék Anna versei

Ha összetört, összetört,
Nincsen bűbáj, nincsen flört.
Duzzogtál, hogy nincs virág.
Vetéljen el hét világ!
- Borsodi L. László versei
 
 

 
      A pályaudvar, mint mély torok − a beton,
      az üveg égbe kiált. A fáradtságtól lassan
      elalszol; magadon túl nem jutsz tovább.
      Necz Dániel versei.
 
 

„Lelkem, te lenge, fesztelen,
Földi testemnek vendége, társa,
Hol fogsz bolyongni, esztelen,
Sápadt lész, rideg és meztelen,
Ha majd játéknak, tréfának vége.”
Békássy Éva versei
 

 
 
 
Megtekint az Űr,
gyorsan felbecsül,
itt volt tovaillant,
    tűnő testemet
    lágy est fejtse meg –
    kapcsold le a villanyt!