• Irodalmi Jelen

    „Van a Bajza utca sarkán…”

    A Magyar Írószövetség székházában mutatták be Vasy Géza Bajza utca című kötetét. Címe és borítója is sokat elárul tartalmáról, hiszen azt a három évet mutatja be, míg szerzője az Írószövetség elnöke volt.

  • Irodalmi Jelen

    Irónia, paródia, mítosz? – Ötödik Veszprémi Regénykollokvium

    A veszprémi Pannon Egyetemen szeptember 19-e és 21-e között megrendezett Ötödik Regénykollokvium témája egy különös műfaj, a travesztia volt.

  • Irodalmi Jelen

    Szárszó után hetven évvel

    A 1943-as Szárszói Találkozó emlékére rendezett konferencia nyitónapján Szentmártoni János és Fazekas Dániel vidékfejlesztési miniszter avattak emléktáblát a Magyar Írószövetség székházának falán, a zárónapon pedig a Parlamentben emlékeztek a 70 évvel ezelőtti eseményre.

  • Irodalmi Jelen

    Versekből képek a Király utcában

    Sokszor érezzük úgy, hogy a kortárs írók maguknak és egymásnak írnak, vagy legalábbis egy nagyon szűk körnek. Hasonló tünet, hogy az egyes művészei ágak képviselői sem nagyon tudnak egymásról, a költők a zenészekről, a színészek a festőkről. Ezért is hasznos minden kezdeményezés, amely közelebb hozza egymáshoz a különböző alkotókat. A Vers/kép/ző című tárlat ilyen.

  • Irodalmi Jelen

    Évadnyitó pillanatok

    A Tat Galéria üdítően világos terében, hatalmas falfestmények között nyitotta meg lapszámbemutatóinak új szezonját az Irodalmi Jelen.

  • Irodalmi Jelen

    Irodallam és kulisszajárás a Radnótiban

    A magyar dráma napjának előestéjén benézhettünk a Radnóti Színház kulisszái mögé, és ízelítőt kaphattunk az új éved bemutatóiból. A repertoárban lesz zenés irodalom, Alföldi-rendezés, Mohácsi-, Ibsen- és Schnitzler darab is.

  • Irodalmi Jelen

    A Weöres-hagyomány továbbélése

    Weöres Sándor munkásságáról írt tanulmánykötetet Harmath Artemisz Szüntelen jóvátétel címmel. A könyvről Dr. Szirák Péter beszélgetett a szerzővel az Írók boltjában.

  • Irodalmi Jelen

    „Ecce poeta!”

    Megrendítő a költőóriások nemzedékének utolsó képviselőjét személyesen látni, hallani. Mintha Radnóti, Nagy László, Weöres Sándor vagy Pilinszky elevenedne meg szemünk előtt. Juhász Ferenc nyolcvanötödik születésnapját ünnepelte, s ami még nagyszerűbb: mind a mai napig alkot! Tudósítás Hegedűs János fotóival.

  • Irodalmi Jelen

    Olvasás Éjszakája – költészettel, sporttal, vitával

    Első ízben rendezték meg országszerte az Olvasás Éjszakáját, amelyen a könyvesboltok izgalmas programokkal csábították be az olvasókat. Miközben Budapesten többek között Karafiáth Orsolyával, drMáriással, Csányi Vilmossal töltekezhettek az éjszakai felfrissülésre vágyók, a Libri Könyvpalotában a könyv „éjszakájáról” folytattak éles vitát kiadók, terjesztők és könyvtárosok.

  • Irodalmi Jelen

    Határtalan napló

    Wiktor Woroszylski lengyel újságíró és költő számára 1956-os magyarországi tartózkodása igazi fordulópont volt. Magyar nyelven először olvasható önálló kötetét – amelyet az Irodalmi Jelen adott ki, Gömöri György és Kerényi Grácia fordításában – a Lengyel Intézetben mutatták be.

  • Irodalmi Jelen

    „Felbontani az eszmélet padlódeszkáit”

    A Magyar PEN Club estjén Konrád György többek között első külföldi megjelenéséről, a történelem drámai fordulatairól és pszichológusi múltja groteszk pillanatairól mesélt. Az íróval Márton László, Hans-Henning Paetzke és Szőcs Géza beszélgetett az általuk választott és felolvasott szövegrészletek alapján.

  • Irodalmi Jelen

    Fényterápia Szijj Ferenccel

    Szijj Ferencet új oldaláról, a vizuális művészetek alkotójaként ismerhették meg olvasói az Írók Boltjában, a „szanatóriumi” együttlét alkalmával.

  • Irodalmi Jelen

    „Önök kerték”

    A 16. „Önök kerték” Spanyolnátha Kertfesztiválon a lap főszerkesztője, Vass Tibor és családja látta vendégül a költőket, írókat, képzőművészeket Hernádkakon. Beszámoló és képgaléria az eseményről.

  • Irodalmi Jelen

    A kortalan könyv

    Papp Anikó Míra illusztrátor munkáiból nyílt kiállítás a Lítea Könyvesboltban a Magyar Nyelv és Könyv Ünnepe hétvégéjének előestéjén. A rendezvény középpontjában idén a gyermekirodalom áll majd, melynek apropóját a Weöres-centenárium is adta.

  • Irodalmi Jelen

    Eltiltva és elfelejtve

    A 41. Tokaji Írótábor Eltiltva és elfelejtve címmel tárgyalta tovább a már tavaly elkezdett témát, ezúttal a magyar irodalmi élet 1965 és 1990 közötti eseményeit. A háromnapos rendezvény plenáris és munkacsoport-ülésekre, valamint felolvasóestekre tagolódott, emellett színházi est, borkóstoló és az írótábori díjak átadásával összekötött fogadás színesítették a programokat.

  • Irodalmi Jelen

    Elhalasztják az idei E-MIL-tábort

    László végül megnyugtatta az érdeklődőket: nem marad el a tábor, csupán későbbi időpontra, várhatóan szeptember közepére halasztják. Persze az már kétséges, hogy a meghívott előadók és alkotók el tudnak-e jönni, és hogy a rendezvény egyenértékű lesz-e az eredetileg elképzelttel.

  • Irodalmi Jelen

    Gordiuszi csomó és erdélyi mentalitás

    Az augusztus 19–25. között megrendezett 4. Kolozsvári Magyar Napok irodalmi programjainak zöme a Bulgakov teraszán zajlott, részben az irodalmi kávézó, részben pedig az Erdélyi Magyar Írók Ligájának szervezésében.

  • Irodalmi Jelen

    Székely razglednicák, bolygó tüzek, monostori angyalok

    A Kolozsvári Magyar Napok hétvégi irodalmi rendezvényeire meglepően sokan voltak kíváncsiak. A Bulgakov terasza zsúfolásig megtelt Szilágyi István szerzői estjén, de Sántha Attila új kötete, Bréda Ferenc könyvbemutatója és a panegirikusz-péntek is szépszámú közönséget vonzott.

  • Irodalmi Jelen

    Kassán Márai nyomában

    Kassa Márai Sándor nevét hívja elő bennünk, s azzal, hogy elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet, az íróhoz kötődő helyszínek is kiemelt figyelmet kaptak. Csanda Mária Kassán az író nyomába eredve készített képes élménybeszámolót.

  • Irodalmi Jelen

    Szigligeti kattintások

    A József Attila Kör táborában készült, folyamatosan frissülő fotógalériánkat tekinthetik meg.