A beolvasás éjszakája

 

Az Olvasás Éjszakája elnevezésű programot a Supka Géza Alapítvány szervezte, melynek eddig egyetlen nagyobb megmozdulása volt, a „Te is olvasol, ugye?” pályázat 2012-ben. (A díjátadó nem igazán győzött meg az akció valódi tartalmáról a protokollköszönetek áradatán és a sajtó szerepének hangsúlyozásán túl.) Az alapítvány elnöke egyben az Új Könyvpiac laptulajdonosa, az MKKE elnökségi tagja, Lafferton Kálmán – így a rendezvény sajtóhátterét és az információs anyagokat a lap biztosította. Aki előzetesen interneten szeretett volna a programokról tájékozódni, ugyancsak leleményesnek kellett lennie, hogy az ÚKP honlapján rábukkanjon a lapozható prospektusra – a helyszíneken már bőségesen volt nyomtatott kiadvány.

 

Időzavar, szabotáló technika

A programból ránézésre is látszott, hogy az Olvasás éjszakája (melynek témája, ki hinné, az éjszaka volt) a legnagyobb kereskedelmi (és egyben kiadói) potenciállal bíró hazai könyves triász: az Alexandra, a Libri és a Líra éjszakája lesz. Mellettük feljövőben van még a Kossuth Kiadói Csoport (vezetője Kocsis András Sándor, MKKE-elnök), melynek könyvesboltja, az Örkény is csatlakozott az akcióhoz, és tette azt még „jelképes”, ám ötletes programmal az Írók boltja, de ezzel majdnem le is fedtük a budapesti könyvesbolti választékot.

A hazai könyvpiaci állapotokat tekintve már e fenti „csapatösszeállítás” is sokatmondó, mi több: szimptomatikus. Hogy mennyi probléma feszíti a kiadói és (az annak egy részével összefonódó, másokat ellehetetlenítő) könyvkereskedelmi szakmát, az szépen kiviláglott a Libri Palotában megrendezett kerekasztal-beszélgetéseken, ahol puskaporos hangulatban próbáltak szót érteni a résztvevők.

Az első kerekasztal résztvevői (balról jobbra): Ramháb Mária, Lelkes Lajos, Arany László Tamás, Gál Katalin

Közös ellensége mindenkinek az idő volt: a Libri Könyvpalotában a hivatalos megnyitó előtt szűk két órában három vitának kellett volna lefolynia, olyan témákban, amelyekre egyenként fél nap is kevés. A második körben részt vevő L. Simon László adott hangot leghatározottabban nemtetszésének: a nekik jutó huszonöt percben belekezdeni sem volt értelme ekkora témába, ennyi meghívottal. A szervezéssel más gond is volt: a Libriben egyetlen perc sem telt el technikai hiba nélkül – működésképtelen mikrofonok, beáramló zajok, öntörvényű világítás (ha fény kellett, sötét volt, ha sötét kellett, fényár, technikus pedig soha nem volt kéznél).

 

A „tartós könyv” szitokszó

A könyvtárak szerepéről tartott vita moderátoraként Lelkes Lajos, a Mezőgazda Kiadó vezetője a szakkönyveket és ezáltal a tudományos kiadókat állította középpontba, melyek a legjobb példával szolgálnak a könyvtárak szerepének növekedésére, hiszen tudományos művek előállítására gyakorlatilag már nem kapnak támogatást a kiadók. Különösen mostoha a helyzete a műszaki és az agrárterületen működő könyves műhelyeknek. Ehhez a véleményhez csatlakozott Gál Katalin, a művészeti kiadványokat gondozó Vince Kiadó vezetője, aki elmondta: a speciális kínálatú kiadóknak utánnyomásra sincs pénzük, így e művek többsége már csak könyvtárakban érhető el. A Könyvtárellátó részéről Arany László Tamás igazgató örvendetesnek tartotta, hogy már a középiskolások is egyre többször keresik a szakkönyveket, vagyis azok nem csak a felsőoktatás részei, ahogy Gál fogalmazott.

Lelkes Lajos, Arany László Tamás

Arany az úgynevezett tartós könyvek hasznát ecsetelte, amikor a diák nem veszi meg a tankönyvet, hanem könyvtárból kölcsönzi ki. A KELLO igazgatója szerint azzal, hogy a diákok rászoknak a könyvtárban tanulásra, okosabbak lesznek, mert ott minden más szakkönyv is elérhető, és azokat is forgatni fogják. (Az iskolai tankönyvellátással frissen leszerepelt KELLO igazgatója nem sok figyelmet fordított az épp ellentétes irányú tanulási tendenciákra, ti. hogy a diákok többsége az otthonába bekötött internetet szereti forrásként használni.) Gál Katalin kimondta: a tartós könyv a kiadók számára szitokszó, hiszen éppen az lenne a cél (az üzleti szempontokon túl), hogy a gyerekeket már korán arra neveljük, legyen saját könyvük.

A KELLO igazgatója és Gál Katalin többnyire nem értettek egyet

Ramháb Mária, a Kecskeméti Katona József Megyei Könyvtár igazgatója, az NKA bizottsági tagja úgy látja: a sok könyvre épülő tudást és tanulást kell támogatni, vagyis van létjogosultsága a tartós könyvnek és a vásárlásoknak is. A könyvtárhálózat lassan átalakuló szerkezetét és funkcióját részletesen bemutató Ramháb szerint a vidéki könyvtáraknak elsősorban közösségi helyként kell működniük, a különböző típusú könyvtárak differenciált kínálatával pedig a lakosság eltérő igényeit kell kiszolgálni. A könyvtári megújulás legnagyobb vívmánya a kistérségek bekapcsolása a nagyobb, megyei könyvtárrendszerbe.

Ramháb Mária a közkönyvtárak átstrukturálásáról beszélt

A sikerbeszámolóra – miszerint a vidéki könyvtárak egyre jobban működnek –, záporoztak a résztvevők saját tapasztalatokon alapuló, ellentétes észrevételei, de Ramháb több félreértést is eloszlatott: ma nem az a könyvtárak feladata, hogy növeljék állományukat, hanem az embereknek, a számítógépeknek, a rendezvényeknek (például felolvasásoknak) kell helyet teremteniük, a helyben nem található könyveket pedig a kis könyvtár elektronikusan igényelheti a nagyobbtól.

 

Gyakran Ismételt Sérelmek

A közkönyvtárrendszer strukturális átalakítása sem csodaszer a könyvkiadás bajaira – bizonyította ékesen a következő kerekasztal-beszélgetés. L. Simon László, az NKA elnöke rögtön cáfolta a moderátor Kőszeghy Péter (Balassi Kiadó) felvezető tételmondatát, mely szerint csökkent a könyvkiadás támogatására fordított összeg. Nem érte a szakmát veszteség a Magyar Könyv Alapítvány felszámolásával sem – tette hozzá L. Simon a másik gyakran ismételt sérelemre –, hiszen Károlyi Dóra a PIM keretein belül folytatja a fordítástámogatási munkát. A szervezési furcsaságokat tarkította, hogy a másodikként megszólított Szentmártoni János az Írószövetség képviseletében mindössze a kezét tudta széttárni, hiszen – mondta – őt a MASZRE intézménytámogatási átalakulásával kapcsolatos témában csalták oda, így vakon csöppent a ködbe.

Szentmártoni János, Kúszeghy Péter, L. Simon László

Zentai Péter László, az MKKE igazgatója L. Simon cáfolataira reagálva felsorolta, hogy az MKKE szakmai és érdekvédelmi szervezetként hányféle könyvkiadás-támogatási programot kezdeményezett, és abból hány bukott el, vagy valósult meg félig-meddig sikeresen. „Ami eddig itt elhangzott, az tömény bullshit” – reagált Gyurgyák János, a legnagyobb, mégis „haldokló” hazai tudományos kiadó, az Osiris vezetője, visszautalva a könyvtárak fényes jövőjét felvázoló beszédekre is. Ő egy másik cégben megtermelt pénzből tudja életben tartani az Osirist; a szakkönyvkiadókat sem a könyvtárak vásárlása, sem az állami támogatás nem fogja megmenteni. Egy szakkönyv előállítása 1,5–2 millió forint veszteséggel jár, amit az állam nem tud betömni – érvelt Gyurgyák. Mészáros Sándor, a szépirodalmi és irodalomtudományi műveket publikáló Kalligram Kiadó vezetője hasonló példával, egy monográfia költségeivel illusztrálta az új támogatási rendszer csődjét, és a Márai-program „kiherélésének” következményeit.

 

Kőszeghy Péter és L. Simon László

Gyurgyák ekkor L. Simon Lászlónak szegezte a kérdést:  miért kap milliárdokat az opera, míg a könyvkiadás megnövelt támogatása is csupán 200 millió forint; illetve miért nem tekintik műhelynek a kiadót, ha a színház és a folyóirat is pályázhat a szubvenciókra műhelyként? L. Simon válasza: az államháztartási alap szigorúan szabályozza az NKA gazdálkodását; másrészt tisztán politikai szándékot és egyben demagógiát hall ki a kérdésből, amely szétzúzza az ágazat szakmáinak maradék szolidaritását is. A műhelyproblémára a nézőtér első sorából Ramháb Mária reflektált hevesen Gyurgyák felvetésére, szerinte volt módjuk a kiadóknak ebbéli minőségben is pályázni az NKA-nál.

Mészáros problémának látja azt is, hogy az állam a spórolást támogatja, nem a minőséget: kénytelenek a legolcsóbb kivitelben piacra dobni a könyveket. Ha szétesik a papírkötés, nyomdát kell váltani – riposztozott L. Simon. Az NKA elnöke itt levonta a vita tanulságát: a könyvszakma képviselői nem fogják fel, hogy a 21. században az államnak az elektronikus átállást kell támogatnia, nem a Gutenberg-korabeli technikát, és ezzel a retrográd ellenállással nem tudnak mit kezdeni. Gyurgyák ellenvetésére, hogy ehhez a váltáshoz nem épült ki az infrastruktúra (hol van például Magyarországon az Amazon?), L. Simon így válaszolt: addig jó nekünk, míg nincs Amazon, a hazai és a tengerentúli áfa-különbség ugyanis hatalmas piaci hátrányt teremtene.

Nincs jókedv. Mészáros Sándor, Gyurgyák János, Zentai Péter László

A vita berekesztése előtti utolsó pillanatban még szót kért Zentai Péter László, akiből kikívánkozott: vegyük észre, hogy Magyarországon speciális a helyzet – a könyvkiadás egy szegmense az állam csecsén lóg, és nem lehet onnan levágni. Az értékpreferenciák miatt mindig lesz valamilyen korrekciós szerepe az államnak. Mire a volt kulturális államtitkár: tetszik, nem tetszik, az állam nem fog pénzt pumpálni egy megcsontosodott szisztémába, változik a világ, és ehhez a könyvszakmának is alkalmazkodnia kell.

 

Méhek, lepkék, hódok

Hogy „felhasználói” szemmel hol tart most a könyvkultúra, arról Békés Márton fiatal történész beszéltaz Új Könyvpiac főszerkesztője, Szabó Tibor Benjámin kérdései mentén. A meghirdetett műsor szerint eredetileg itt is vitára számíthattunk Tamás Gáspár Miklós részvételével, ám a filozófus nem jött el, és a negyedikként jelzett Gyurgyák János is az előző beszélgetésben vett részt.

Szabó Tibor Benjámin

Békés Márton a legutóbbi Könyvhét idején publikált, Könyvünneprontás című tanulmányának gondolatait osztotta meg a hallgatósággal. Három állatfaj áll a kihalás szélén: a lepke, a méh és a hód –  és ahogyan kivesznek a méhek, úgy pusztulnak el a kis könyvesboltok és antikváriumok, ami a kultúra általános állapotát is roncsolja. Az egyes fajok eltűnése ugyanis láncolatszerűen vonja magával az egész ökoszisztéma megbomlását.

Békés allegóriájában a növényvédőszerek a legfőbb pusztítók, és könnyen azonosíthattuk velük a nagy áruházláncokat. A történész az efféle „palotákat” sem kedveli, ahol épp ültünk – „de nem akarom kritizálni azt a helyet, ahová meghívtak, nem lenne korrekt”, jegyezte meg. (Megtette ezt előtte Gyurgyák János, aki egy hozzászólásában nem titkolta, hogy épp a Libri immár 53%-os árréssel vásárol a kiadóktól könyveket – tegyük hozzá: bizományba.) A történész humorral fűszerezett beszédében inkább általánosságban ostorozta a könyvpalotákban hódító plázakultúrát: a könyvgúlákat, a „kilós könyvvásár” feliratokat, a félórás bolyongásra kényszerített vásárlót, a csillogó harsányságot.

Békés Márton a kis könyvesboltokért állt (ült) ki

De nemcsak a könyves plázák felelősek a „méhek” kipusztulásáért, hanem a szellemi nívó csökkenése is. Békés példája Szepesi Nikolett könyve volt (az egykori úszónő pornóregényeivel hódít a piacon), mely szerinte szellemi környezetszennyezés. Ha a fogyasztóvédelem húsvétkor ellenőrizni tudja a sonkák minőségét, a Könyvhéten miért nem néznek a körmére a szellemi hulladékok előállítóinak? – tette fel a költői kérdést az előadó.

Szabó Tibor kérdésére Békés Márton elmondta: nem ízlésrendőrségben gondolkodik, neki magának sincs ideje szabotázsakciókra – inkább egyéni „kampányt” folytat baráti körében, és teszi röhej tárgyává a Szepesi-féle hulladékot. A szavaiból kicsengett: úgy gondolja, mindenkinek a maga háza táját kéne ily módon tisztán tartania, és akkor lenne esély a lepkék, méhek, hódok megmenekülésére.

 

Rohanó séta Téreyvel

A kerekasztalok végeztével hivatalosan is megnyitották az Olvasás éjszakáját – bár a programok több helyen már kora délután megkezdődtek, így ennek a felvonásnak nem sok értelme volt. Különösen, hogy csupán ennyiből állt: Winkler Nóra egy bejelentéssel átadta a szót Lafferton Kálmánnak, aki már addig is betöltötte a konferanszié szerepét. Most mindenesetre kimondta, hogy az Olvasás éjszakája meg van nyitva.

Winkler Nóra a Libri Könyvpalota műsorait vezette a kerekasztalok után

Majd elfoglalta helyét Térey János, akivel egy virtuális sétán vehettünk részt Budapest immár nem létező épületei között. A program lényegesen több időt érdemelt volna, úgy is mondhatnánk, a diavetítés során a költővel végigrohantunk a városon – ráadásul a technikus (ha volt) folyton hamarabb ugrott előre a kelleténél, a végén levetített videónál meg a zene nem indult el időben –, egyszóval technikailag az addigra megszokott színvonaltalanságot produkálta a Libri.

Hadrianus palotája Téreyvel

Téreyvel az egykor az Óbudai-szigeten elterülő Hadrianus-palotától indultunk, ahol még lecserélhető fejű császárszobor is állott, majd a budai Királyi-palota, a lánchídi rakpiac, a régi pesti Városháza, a margitszigeti Ybl fürdő és a Nehru-parti Elevátor következett. Visszasírhattuk a néhai Erzsébet hidat, a Blaha Lujza teret az egykori Nemzeti Színházzal (nincs még egy tér Budapesten, amely ennyire deformálódott volna, mint a „Blaha”, jegyezte meg Térey), a régi zugligeti villamost a barátságos kis végállomással, és végezetül megnézhettük a szintén lebontott Regnum Marianum templom képét (a kommün bukását megünneplendő emelték), valamint Dávid Károly építész egykori, Somlói úti villáját.

Bevezetésképp Térey egy rövid írását is felolvasta az élhető városról

Téreyt még szívesen hallgattuk volna az épületek múltjáról – mert az egymondatos összefoglalók is hihetetlen kincsek történetébe engedtek röpke bepillantást, ahogyan arról is megkérdezhette volna valaki a költőt, hogyan, mikor kezdett várostörténettel foglalkozni –, de a tízperces (roham)séta végén Térey maga búcsúzott el a közönségtől.

Majd egy képernyőn felbukkant Kolozsvárról Serestély Zoltán és Varga Edgár, akik, mint a film végén kiderült, a FISZ színeiben nyilatkoztak az olvasás népszerűségéről. Winkler Nóra elmondta, hogy ilyen videobejátszások még többször megtekinthetők lesznek az éjszaka folyamán. Mi pedig még egy kicsit átadtuk magunkat a kárhoztatott könyvgúlák böngészésének.

 

Szöveg és fotók: Laik Eszter

 

 

Költészet és sport az Olvasás Éjszakáján

 

Egyfelől bosszúság, amikor az ember a teltház miatt nem fér be egy terembe, másfelől örömteli, ha komoly látogatottsága van egy kulturális eseménynek. Az Új Könyvpiac rendezvénye, az először megtartott Olvasás Éjszakája szerencsére ilyen. Lemaradni azonban nemcsak a vártnál nagyobb tömeg miatt lehet az egyes programokról: sok a helyszín, sok a fellépő, a műsorszámok rövidek, a csúszások pedig nem ritkák. Az egyik helyszínen még el sem kezdődött a kiválasztott program, a másikon már véget is ért. Az Alexandra Könyvesház kávézója zsúfolásig megtelik, amikor az inkább humoristaként, mint íróként ismert Dolák-Saly Róbert beszél az olvasás káros hatásairól, és tesz fel művészeti témájú kvízkérdéseket azoknak a nézőknek, akik sikeresen bejutottak a terembe. Egy másik helyszín, a Hátsó Kapu hasonló helyhiánnyal küzd, az író-modell hölgyek divatbemutatója idején például nemcsak az épületbe nehéz bejutni, de még a járdán is kisebb tömeg verődik össze és bámul befelé az ablakon át.

Volt, ahol csak lézengtek, volt, ahová beférni sem lehetett

Közben a Libri Könyvpalotában Csányi Vilmos ragad mikrofont, és csapja fel véletlenszerűen az utóbbi években megjelent könyveit, hogy részleteket olvasson fel belőlük. Több ízben bebizonyosodik, hogy az etológia területéről a szépirodalom vizeire átevező tudósnál íróként is megmaradt az emberi és az állati viselkedés iránti érdeklődés, nem egy írása foglalkozik például ember és kutya kapcsolatával. A felolvasás után videóperformansz következik ugyanott, a filmvásznon a Kemény-lányok, Lili és Zsófi, illetve Fehér Renátó és Gábor Tamás Indiana beszélnek néhány percben az olvasáshoz fűződő viszonyukról. Mint kiderül, e tevékenységet nem egyszerű hobbinak tekintik, sokkal inkább lételemnek, ezzel persze költőként nem igazán tudnak újat mondani. Indiana viszont bevezet minket saját slam-költészetébe: „Minden este ír whiskyvel iszom magam Pilinszkyre”.

 

Az olvasás emberi találmány. Csányi Vilmos

Gerlóczy és drMáriás

Visszatérve az Alexandrába Karafiáth Orsolya beszélgetését halljuk Gerlóczy Mártonnal. Faggatja flegmaságáról, újságírókhoz és olvasókhoz kötődő, különös viszonyáról. Az író fanyar humorát kérdezőként valószínűleg nem könnyű kezelni, Karafiáth azonban végig méltó partner. Még úgy is, hogy Gerlóczy szerint a késő esti időpont nem a legszerencsésebb, egy író általában ilyenkor iszik és használhatatlanná válik, bár ő ma még nem fogyasztott, nem úgy, mint előző éjszaka...

Megtudjuk azt is, hogy a nemrég a McDonald’s-ban tartott magyar napokról szeretett volna publicisztikát írni, de fotózás közben egy nem túl udvarias biztonsági őr utasította rendre, kiharcolva magának, hogy a cikk inkább róla szóljon. A beszélgetés után az íróként, képzőművészként és a Tudósok zenekar frontembereként is ismert drMáriás magánszáma következik. Egy szomorú sorsú festőről olvas fel novellát, majd saját festményeiből mutat be néhányat. Itt már jóval több a vidámság, láthatjuk, hogyan is nézne ki Geronazzo Mária Vincent Van Gogh műtermében, illetve milyen az, amikor Mesterházy Attila érdeklődik a modern művészet iránt, de megjelenik az idősödő Cicciolina, a lovagló Semjén Zsolt és a Facebookon lógó Sztálin is.

drMáriás tarka nyakkendőben

 

Karafiáth tornadreszben

Nem kevésbé izgalmas a Bodyendre című előadás a Hátsó Kapuban, ahová úgy látszik, időről időre érdemes betérni: megint Karafiáth Orsolyát látjuk-halljuk, aki ezúttal tornadresszben elemezi Ady sporttolással kapcsolatos verseit. Mint megtudjuk, a költő mind a szárazföldi („Fut velem egy rossz szekér”), mind a vízi sportok („A Tisza-parton mit keresek?”) elkötelezett híve volt, akárcsak a fogyókúráé, amiről Elfogyni az ölelésben című költeménye tanúskodik. Ady fogyókúrás költészetével eddig méltatlanul keveset foglalkozott az irodalomtudomány, Karafiáth Orsolya pedig reméli, saját életművét hasonló aspektusból szintén csak a halála után fogják elemezni. Azért bevallja, hogy a testmozgást tekintve a köztudottan egészségesen élő Ady helyett sokkal inkább Karinthy és Churchill („No sport!”) követője, amit videófelvétellel támaszt alá: kommentátornak kérték fel egy angol-szlovén labdarúgó mérkőzéshez, ahol elsősorban a játékosok külsejével foglalkozott, a közvetítésben pedig („Hú, hogy fut!”, „Nagyon szépen elrúgja!”, „Kivédte!”, „Mutassátok a mezét, hogy megtudjuk a nevét!”) gyakran megzavarta egy-egy gól vagy gólhelyzet ismétlése…

Karafiáth, a test-nevelő

A fokozhatatlant a Testek az éjszakában című erotikus felolvasással kívánják fokozni a szervezők, és mindez sikerül is. Először Tóth Krisztina olvas fel egy pikáns részleteket tartalmazó novellát, végül Nagy Ildikó Noémi és Garaczi László irodalmi duettet előadva egy kés és egy villa szerelméről mesél. Ezzel  zárul  a főként laza, szórakoztató műsorszámokkal teli, sikeres rendezvény, amely valószínűleg a könyvek szerelmeseit vonzza inkább, mintsem az előtte sem olvasókat, de ha a lüktető pesti éjszakából valaki nemcsak az ajándék kézműves csokoládé miatt tér be, akkor már valószínűleg megérte.

 

Szöveg és fotók: Szarka Károly