• Irodalmi Jelen

    Tengernyi nő, tengernyi mondat

    HELYSZÍNI

    A Szépírók Társasága a nőnap apropóján felolvasást rendezett: a Nyitott Műhely „maratoni” estjének szereplői csakis nők voltak. Élménybeszámoló a helyszínről, Hegedűs János fotóival.

  • Irodalmi Jelen

    Falukutatástól az emigrációig

    HELYSZÍNI

    A száz éve született Kovács Imre íróra, szociológusra, politikusra emlékeztek március 5-én az Írószövetségben. A személyiségét és munkásságát méltató eseményen Amerikában élő lánya és unokája is megjelent.

  • Irodalmi Jelen

    Írószövetségi tea – Filterrel

    HELYSZÍNI

    A Parnasszus folyóirat és könyvkiadó által szervezett Filter Írócsoport felolvasó estjének házigazdája Turczi István, az írócsoport szakmai vezetője volt, aki jó mentorként mind a tizenkét felolvasót bemutatta.

  • Irodalmi Jelen

    A világ nemcsak fehér és fekete

    HELYSZÍNI

    Honnan ered az ufológia, gömb alakú-e a Föld és nem üres-e belül, mit hitt Hitler a Holdról – ilyen és hasonló kérdések vetődte fel a kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávézóban az Almásy Kör legutóbbi ülésén, amelynek Mandics György volt a meghívottja.
     

  • Irodalmi Jelen

    Gyerekkor szabadlábon

    Két fiatal művészcsoport, Hímzőkörösök és NÁDha-tagok szövetkeztek egy felolvasás erejéig a Roham Bárban, és a gyerekkor állomásait hívták elő verseikkel. Nem volt hímezés-hámozás, csak nagyon erős szövegek – meg egy kis tényleges nátha. Képriport a Rohamból.

  • Irodalmi Jelen

    Irodalmi klasszikusaink hálószobájában

    HELYSZÍNI

    Budapest egykori irodalmi kávéházainak bohém hangulata, költők, írók, művészek, múzsák tragikus vagy vidám szerelmi történetei – Kolozsváron is bemutatták a hétvégén Nyári Krisztián Így szerettek ők című magyar irodalmi szerelmeskönyvét.

  • Irodalmi Jelen

    Tarka tavasz Győrben

    HELYSZÍNI

    A Klapka című rockmusicallel indul március 15-én Győrben a Négy Évszak Fesztivál tavaszi programsorozata. A szervezők színes és izgalmas programokat ígértek a hétfői sajtótájékoztatón: a városba érkezik többek között a világhírű Bobby McFerrin és idén is megrendezik a már hagyományos Győri Nemzetközi Ütősfesztivált.

  • Irodalmi Jelen

    „A költészet nálam tanult magatartás”

    HELYSZÍNI

    Az Irodalmi Jelen élet és mű viszonyát körüljáró estjén Jónás Tamás mesélt életének megrendítő és felemelő epizódjairól, melyekre a jelenlévő költők és írók a maguk megélt tapasztalatai alapján reagáltak.

  • Irodalmi Jelen

    Slam poetry Erdélyben – Sepsislamgyörgy a Bretteren; Underground Korunk Akadémia

    HELYSZÍNI

    A kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávézóban a múlt héten a slam poetry uralta a terepet. A Bretter Körön sepsiszentgyörgyi, egészen fiatal előadók művelték e műfajt nagy sikerrel, majd a következő napokban közismert magyarországi alkotók, Simon Márton, Pion István és Závada Péter szórakoztatták a zsúfolásig telt kávéház közönségét.

  • Irodalmi Jelen

    Esterházy–Dés, duplán

    A Generációk estjén a Hadikban idősebb és ifjabb Esterházyakat és Déseket hallgathattunk: az apákat nem kell bemutatni, de fiaik, Marcell és András is meggyőztek tehetségükről. Az egyik a vetítővászon segítségével, a másik egy bádogkannán játszva.

  • Irodalmi Jelen

    Ahol a só és a költészet „terem”

    HELYSZÍNI

    Székelyföld különleges szegletével, a Sóvidékkel ismerkedhettünk meg a Petőfi Irodalmi Múzeum estjén. A tájhoz mindvégig hű költő és festő, Páll Lajos alakja is megelevenedett az irodalom, a képzőművészet és a zene segítségével.

  • Irodalmi Jelen

    Az összerdélyi közgyűjtemény bemutatkozása Kolozsváron

    HELYSZÍNI

    Az ősszel megalakult Erdélyi Művészeti Központ bemutatkozó tárlatát tekinthették meg a kolozsváriak a hétvégén a Minerva-házban. A Székely Nemzeti Múzeumhoz tartozó intézmény célja a második világháború utáni erdélyi magyar képzőművészek alkotásainak összegyűjtése, gondozása és bemutatása.

  • Irodalmi Jelen

    Erdélyi glosszák és karikatúrák

    HELYSZÍNI

    Sziporkázó történetek, anekdoták lapzártáról és ihletről, ruhaszárító kötélen lógó karikatúrák és nagyon sok érdeklődő – mindez Benkő Levente Manók, emberek, fehérnépek című, az Erdélyi Híradó Kiadó gondozásában megjelent kötetének bemutatóján.

  • Irodalmi Jelen

    Tabusértés vagy esztétikum?

    HELYSZÍNI

    A lélek sötét bugyraiba kalauzolnak el Czapáry Veronika művei: a nagy figyelmet keltett Anya kacag után az író hírt adott készülő regényéről is. A Petőfi Irodalmi Múzeum és a Szépírók Társaságának "Párbeszélgetés" elnevezésű programsorozatában Reményi József Tamás faggatta a szerzőt.

  • Irodalmi Jelen

    Felráztak az álmaikkal

    HELYSZÍNI

    Az Egorombolók nem romboltak, inkább építkeztek a Roham Bárban, és kilétük csak a kiállított képeknél maradt titokban. A felolvasásokban teljes lényük benne volt, álmaikkal együtt. Képes beszámoló a helyszínről.

  • Irodalmi Jelen

    Otthon Némethonban

    HELYSZÍNI

    Új sorozat indult az Írók Boltjában: egy-egy nemzet kortárs irodalmának hazai reprezentációjáról kaphatunk képet avatott műfordítóktól. Az első alkalommal a német irodalomról tudtunk meg sokat Blaschtik Évától és Nádori Lídiától.

  • Irodalmi Jelen

    Látszólag ellentétes dimenziók

    HELYSZÍNI

    Feleki István divatos irányzatokon túlmutató, gondolatébresztő fotóival, valamint az Exit Kiadónál tavaly megjelent,  Ante mare, undae/A tenger előtt a vizek című albumával a kolozsvári Quadro Galériában találkozhattunk.

  • Irodalmi Jelen

    Cseh üveghatás

    HELYSZÍNI

    Van-e titokzatos, lelki kapcsolat a műfordító és az általa választott nyelv között? A Magyar Írószövetség könyvtárában többek között erről beszélgetett Végh Attila Vörös Istvánnal a cseh irodalom fordítása kapcsán.

  • Irodalmi Jelen

    Ősi írásjelek bűvöletében

    HELYSZÍNI

    Mandics György író és írástörténész előadása vetített képekkel kalauzolt el bennünket a rovásírás történetének és kutatásának néhány állomásához.
     

  • Irodalmi Jelen

    Napra jutni

    HELYSZÍNI

    Az „Írók szanatóriuma” című sorozatban ezúttal Háy János „rendelt” az Írók Boltjában, és fogadta az írások gyógyító erejére vágyókat.