HELYSZÍNI

Sziporkázó történetek, anekdoták lapzártáról és ihletről, ruhaszárító kötélen lógó karikatúrák és nagyon sok érdeklődő – mindez Benkő Levente Manók, emberek, fehérnépek című, az Erdélyi Híradó Kiadó gondozásában megjelent kötetének bemutatóján.

Erdélyi glosszák és karikatúrák

Benkő Levente történész, újságíró ezúttal nem a második világháborút, az ötvenhatos elítélteket vagy más, jelentős eseményt választott témájául, hanem humoros glosszáit gyűjtötte kötetbe, Könczey Elemér grafikus karikatúráinak társaságában. A Bulgakov Irodalmi Kávézó emeleti termében ezeket a rajzokat nemcsak a friss könyv lapjain, hanem ruhaszárító kötélre kiteregetve is megtekinthettük.  A közéleti, kulturális és sportélet eseményeit, a férfi-nő kapcsolatok örökös problémáit megjelenítő humoros rajzok a Krónika című napilap hasábjain jelentek meg, ahogy Benkő rövid írásainak zöme is, míg kisebb részük a Háromszékben.

A szerző elmondta: szinte naponta kellett glosszát írnia, nem bújhatott ki a kötelesség alól arra hivatkozva, hogy más, fontosabb cikket kell befejeznie. Borsos Dalma Krónika-szerkesztő könyörtelen volt: a délutáni gyűléstől az esti lapzártáig állandóan követelte a véleményanyagot. Utólag ezért nagyon hálás is volt kollégájának, hiszen másképp valószínűleg csak negyede születik meg a közel háromszáz írásnak, amelyből a kötet anyagát válogatták. Papp Attila Zsolt költő, a Helikon szerkesztője és Egyed Emese költő, egyetemi oktató segítettek abban, hogy a legjobb darabok az Erdélyi Híradó Kiadóhoz kerüljenek, ahol aztán Gáll Attila szerkesztette kötetbe őket.
Papp Attila Zsolt – aki az est moderátorának szerepét is betöltötte – bevallása szerint kezdetben kicsit szkeptikus volt, úgy érezte, hogy a glosszák kötetben nem váltanak ki ugyanolyan hatást, mint egy újságban, ahová eredetileg szánták őket. Most viszont meggyőződése: azáltal, hogy egymás mellé kerültek a glosszák, kibonthatók egy-egy téma olyan aspektusai is, amelyekre egyetlen írásban nincs mód. Szerinte a rajzok meglepően harmonizálnak a szövegekkel, s bár mindkét alkotó hozott anyagból dolgozott, mégis olyan, mintha az illusztrációk direkt az írásokhoz készültek volna.

Az alkotók nem titkolták, hogy a munkafolyamat nem volt zökkenőmentes. Voltak véleménykülönbségek annak kapcsán is, hogy ugyanannyi rajz kerüljön-e a könyvbe, ahány szöveg, de végül sikerült kompromisszumot kötniük. Így a kötetben kétszer ötvenhat glossza és ötvenhat karikatúra kapott helyet, mert a forradalmi évre utaló szám Benkő számára misztikus jelentéssel bír.
Könczey nem volt biztos abban, hogy munkái a szövegek mellett is „működni fognak”, hiszen minden egyes rajznak külön élete, története van, ami szerinte nagyon is egyértelművé teszi őket. De ma már úgy gondolja, hogy a szövegek új értelmet kölcsönöznek a karikatúráknak. Közel négyezer rajz közül választotta ki alkotásait, és ellentétben a szövegekkel, amelyekben fölfedezhető az erdélyi jelleg, az ő munkái „globalizáltabbak”.
A könyvről Benkő elmondta: ezek a történetek rólunk, hétköznapi emberekről szólnak. Manókról, vagyis gyermekekről, akik mindig nagyon őszinték, emberekről, vagyis férfiakról, fehérnépekről, és Grétáról, a 29 éves, öreg Audiról.  „Az élet ugyanis olyan, hogy nem kérdezi meg, hogy az ember mit szeretne, vagy hogyan szeretné. Helyzetek elé állít bennünket, amelyek lehetnek mulatságosak és kevésbé mulatságosak, ebbe a kötetbe a mulatságosabbakat gyűjtöttük össze. Annak idején azzal fordultam Könczeyhez, hogy egy vidám kötetet kéne összeállítani, mert ha az emberek arcára sikerül legalább egy halvány mosolyt csalni, akkor már tettünk valami értelmeset”.
A szerző több fölolvasott írása is bizonyította, hogy a humor képes derűssé varázsolni olyan helyzeteket is, amelyek amúgy bosszúságot okoznak, mint a feleségnek a férj esti sörözése, focimeccs-nézése a barátokkal, vagy akár egy elkallódott golyóstoll, az aktuálpolitikai kérdésekről nem is beszélve. Az öt ciklust tartalmazó könyv első fele családi történeteket tartalmaz, a második részben az író közéleti témákkal foglalkozik, így a magyar–román, illetve az anyaországi–erdélyi különbözőségekről is olvashatunk.  
Papp szerint Benkő Levente publicistaként is olyan egyéniség, aki körül forr a levegő. Ahogy él, úgy is ír, ezért bátran kijelenthető, hogy tipikusan székely írások ezek. A két öreg című glossza például, amelyet a szerző az esten is felolvasott, rávilágít arra, hogy mi a különbség a román és a romániai magyar között, és miért nem tanácsos ezt a kettőt összekeverniük a magyarországi határőröknek az útlevél ellenőrzésekor vagy a közszereplőknek a politikai diskurzusban.

Benkő Levente, akárcsak Könczey, kétlaki életet folytat. S bár mind a Székelyföldön, mint Kolozsvárott vagy környékén otthon érzik magukat, Benkő „csillaga mindig hazafele húz”. A szerző vallja, hogy siránkozás helyett inkább dolgoznunk kell, és akkor nem lehet semmi baj. Ő maga könyvet tervez az ötvenhatos forradalom erdélyi vonatkozásairól és szeretné publikálni tárcáit is. Viccesen jegyezte meg: még az is megtörténhet, hogy a következő könyvet Könczey írja, és ő fogja illusztrálni.

                                        Varga Melinda