• Irodalmi Jelen

    Közeledjék-e az irodalom a politikához?

    A Kolozsvári Magyar Napok színes irodalmi rendezvényei keretében  Szentmártoni Jánossal, a Magyar Írószövetség elnökével is találkozott az irodalomkedvelő közönség a Bulgakov kávézóban, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának szervezésében. Szentmártonit László Noémi költő faggatta irodalomszervezői tevékenységéről, ennek összeférhetőségéről az alkotói pályával. Az esten többek között az is kiderült: a meghívott már 11 évesen elkezdett írni, és később még a szakácsmesterséget is kipróbálta.

  • Irodalmi Jelen

    Szonett-portréfestés a Bulgakovban

    Ritka pillanatoknak lehetettünk tanúi a Kolozsvári Magyar Napok irodalmi programjainak Bulgakov kávéházi állomásán. Az Erdélyi Magyar Írók Ligájának szervezésében ezúttal nem szépirodalmi szövegek, kiadványok bemutatásán vettünk részt, hanem betekintést nyertünk magába az alkotói folyamatba. Bálint Tamás, Egyed Emese, Karácsonyi Zsolt, László Noémi, Márkus András és Szálinger Balázs szonett-portrékat rögtönöztek mindazokról, akik múzsák kívántak lenni.

  • Irodalmi Jelen

    Kolozsvári Magyar Napok másodszor

    Augusztus 14-én, a második alkalommal megrendezett eseménysorozat nulladik napján szép számú közönség gyűlt össze a Szépművészeti Múzeumban, ahol egyszerre öt rendhagyó tárlatot nyitott meg Călin Stegerean, az intézmény igazgatója. A vers és festészet összefonódásából született képek, rusztikus ruhák, a finom erotika és a digitális fotók világa, az erdélyi témák és motívumok Kolozsvár multikulturális, nyitott jellegének megfelelően a művészetek és a kultúrák párbeszédét, összefonódását illusztrálják.

  • Irodalmi Jelen

    Budapesti bárdok – Bardroom a Nyitott Műhelyben

    A címben említett bárdok ugyan nem Walesből érkeztek, de egyikőjük legalábbis az Egyesült Királyságból, az anyanyelve azonban mindhárom előadónak az angol. A játékkal egybekötött felolvasáson többet is megtudhattunk róluk.

  • Irodalmi Jelen

    Kijózanodó szándékok? – A 39. Tokaji Írótáborról

    Pénzhiány, panasz, politikai propaganda – kulcsszavakban így foglalható össze az idei Tokaji Írótábor. Boldog Zoltán beszámolóját olvashatják.
     

  • Irodalmi Jelen

    Szárnypróbálgatások – Ir(T)ás tábor Visegrádon

    A kompon még adom a széplelkű irodalmárt. Érzékeny pillantásokat vetek a habokra. A Szépírók Társasága kortárs irodalmi táborába, az Ir(T)ásra tartok éppen, valahol Nagymaros és Visegrád közt lebegek a Dunán. – Kozma Leila beszámolója.

  • Irodalmi Jelen
    Irodalmi Jelen

    Műút est Tokajban – TOKAJVIDEÓ 3.

    Tokajban már rendhagyónak számít a Műút folyóirat lapszámbemutatója. Kemény Lili, Kemény István, Solymosi Bálint és Tallér Edina olvasott, az est végén Málik Rolandra emlékeztek. TOKAJVIDEÓ 3.

  • Irodalmi Jelen

    A magyar irodalom élete és állapota - Videóösszeállítás a 39. Tokaji Írótábor első napjáról

    A magyar irodalom élete és állapota volt a címe a 39. Tokaji Írótábornak. L. Simon Lászlótól, Fekete Györgytől, a Magyar Művészeti Akadémia elnökétől, Ács Margittól, Zentai Péter Lászlótól és Szentmártoni Jánostól rögzítettünk előadásokat. Részleteket láthatnak. TOKAJVIDEÓ 1.

  • Irodalmi Jelen

    Slam-piknik tető alatt

    A Millenáris Parkban rendezett slam-poetry est produkcióin keresztül – Bárdos-Deák Ágitól Szkárosi Endréig – megpróbáljuk lépésenként megragadni a jó slamhez szükséges alkotóelemeket és tudnivalókat.

  • Irodalmi Jelen
    Irodalmi Jelen

    Művészetek Völgye 2011.

    Völgyözönvíz – Körkép a Művészetek Völgyéből 2011/6

    A Völgy végéhez közeledve ázott szalmával dagasztottuk a sarat, vérünket adtuk, és a Kaláka Versudvarban rájöhettünk: mégis lehet jól énekelni Pilinszkyt. 

    Irodalom vagy politika? – Beszélgetés Kollár Árpáddal és Lanczkor Gáborral – VÖLGYVIDEÓ 16.

    Lövészárkok mentén s

  • Irodalmi Jelen

    Székely motívumok fiatal festője

    Gyergyói témák, vadul magasba törő tájak, szelíd mezők, fennsíkok, völgyek, portrék, aktok, természetesség, könnyedség, élénk színek jellemzik Simon Szabolcs festőművész munkáit, akinek kiállítására nemrég került sor a gyergyószentmiklósi Pro Art Galériában.
     

  • Irodalmi Jelen
    Irodalmi Jelen

    Völgyözönvíz – Körkép a Művészetek Völgyéből 2011/6

    A Völgy végéhez közeledve ázott szalmával dagasztottuk a sarat, vérünket adtuk, és a Kaláka Versudvarban rájöhettünk: mégis lehet jól énekelni Pilinszkyt.
     
     

  • Fotó: erdelymagazin.hu
    Varga Melinda

    Grófok, kastélyok, úrilányok

    Hogyan élnek az erdélyi nemesi családok 2011-ben?

    Hogyan élnek az erdélyi nemesi családok 2011-ben? Miként lehet hasznosítani az ottani kastélyokat? Mi történik, ha egy arisztokrata család leszármazottja tollat ragad és regényt ír? – Ilyen témák is szerepeltek az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetemen.

  • Irodalmi Jelen
    Irodalmi Jelen

    "Együtt" – a Tér Társulat előadása Kapolcson – VÖLGYVIDEÓ 15.

    Kapolcs leggyönyörűbb helyén lépett fel a Tér Társulat. Mozgásról, táncról, együttlétről kérdeztük a társulat vezetőjét, Szabó Kisannát, továbbá belenéztünk az előadásba is. – VÖLGYVIDEÓ 15.

  • Irodalmi Jelen
    Boldog Zoltán

    Völgyikonok

    Körkép a Művészetek Völgyéből 2011/5

    Ezúttal a Művészetek Völgyének két ikonját és két kevésbé ismert, de hasonlóan tehetséges arcát mutatjuk be.

  • Irodalmi Jelen

    A szabadság hangjai

    Kiállítás nyílt a Szabad Európa Rádió történetéről abból az alkalomból, hogy hatvan éve kezdte el sugározni magyar nyelvű műsorát a legendás müncheni adó. Az OSA Archívum és a Budapesti Cseh Centrum közös szervezésű tárlata a korábban Centrális Galéria néven ismert teremben kapott helyet.

  • Irodalmi Jelen

    Kis udvar tárt kapuval – a szegedi Thealter Fesztivál (2. rész)

     
     
    A vasárnapi zárónappal a kis kovácsoltvas kapu erre a nyárra már bezárult. Véget ért Szegeden a 21. Thealter Fesztivál. Búcsúzóul néhány előadásélmény az utolsó napokból.
     

  • Irodalmi Jelen

    Vakációs színházpótló – Thália sátra Tusványoson

    A 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem fontos kulturális eseménye volt a Magyar Teátrumi Társaság jelenléte. A színházsátorban a kikapcsolódni vágyó diákságot, az érett és idős generációt, de még a legkisebbeket is tartalmas előadások, foglalkozások várták. Vitadélutánokat rendeztek a színház és az oktatás, a színház és a kritika viszonyáról.

  • Irodalmi Jelen

    Völgypróba – Körkép a Művészetek Völgyéből 2011/3.

    Az utóbbi napokban teszteltük a Völgyet, mennyire nyitott, hova is engedik be Hargitai Ildikó pajzán meséit a Likból lött leány című kötetből. Kerestünk hozzá egy székely mesemondó lányt, aki kicsi sámlijával és népviseletében életre kelti a kívánós legényt.
    Fotóriporttal!
     

  • Irodalmi Jelen

    Nagyvárad irodalmi reflektorfényben

    Ady Endre kedvenc városában most is eleven az irodalom, de – akárcsak Erdély más városaiban –, inkább csak egy rétegközönség érdeklődik iránta. A nagyváradi Törzsasztal rendezvényein utóbb hangsúlyosan voltak jelen publicistaként is ismert szerzők, de vendégül látták a Napút folyóiratot és a szilágysági Hepehupát is.