A címben említett bárdok ugyan nem Walesből érkeztek, de egyikőjük legalábbis az Egyesült Királyságból, az anyanyelve azonban mindhárom előadónak az angol. A játékkal egybekötött felolvasáson többet is megtudhattunk róluk.

Budapesti bárdok 

- Bardroom a Nyitott Műhelyben

Először csöppenve a Bardroom (mondjuk talán: „költőszalon”) rendezvényére, mindjárt gyorsan tudakozódtam Finta Lacitól, a Nyitott Műhely házigazdájától, mire is számíthatok itt. A meghívó alapján erősen „közösségi” programnak tűnt a játékkal-versírással-kvízzel egybekötött felolvasás – Isten tudja, nem szólítanak-e fel nyilvános szavalatra, néptáncra, kitudjamégmire, aggodalmaskodtam magamban. Ilyesmire aztán mégsem került sor, mindannyiunk szerencséjére.

A Bardroom tíz évvel ezelőtt jött létre, Budapesten szerveződő angol nyelvű irodalmi, zenés estek sorozata (bár ezúttal a zene épp elmaradt). Most több év után visszatértek a Nyitott Műhely-beli helyszínhez, de az A38-tól a Műcsarnokon át a Centrál Kávéházig számos helyen találkoztak már az angolszász előadók a közönséggel. E költőknek-íróknak többnyire van valamilyen magyarországi kötődése, hiszen ezért is tartózkodnak itt rövidebb-hosszabb ideig. De volt már példa „fordított helyzetre” is: a meghívottak, közreműködők között szerepelt, például, Gyukics Gábor, Tibor Fischer, Palya Bea is.

Rögtön megállapíthattam, hogy az idegenajkú résztvevők mennyivel kevésbé feszengenek egy irodalmi esten, mint mi, magyarok. Az érdeklődők kapásból leülnek akár az ominózus legelső széksorba is, a kvízkérdéseknél pedig a megfejtő lelkesen üvölti be a megoldást. Az előadók meg nem zavartatva magukat, őrült hosszan olvasnak fel, ámde nagy élvezettel (– ennyiben talán mégiscsak „közönségbarátabbak” a magyar rendezvények, morfondírozik el az egyre fáradó hallgató). Node a felélénküléshez ott a kvíz, amiért egyformán rajonganak britek és amerikaiak, kvíz nélkül nincs rendezvény! Itt is többször elhangzottak megfejtésre váró idézetek, amelyek alapján hol egy híres embert, hol egy országot, hol egy művet kellett kitalálni, vicces ajándékokért.

A mostani nyári rendezvény egyik fő apropója volt, hogy Jeff Frawley-t utoljára láthatták-hallhatták itt Budapesten barátai-olvasói, mert a jövő hónapban visszatér hazájába, Kaliforniába. Az író-tanár a New Mexico State University kreatív írás-oktatója, jelenleg – kilenc hónapja – Fullbright ösztöndíjasként tartózkodik Budapesten, ahol regényét írja. A mű a második világháború idején játszódik, középpontjában Budapest ostromával. De, mint Frawley elmesélte, Kaliforniába is egy készülő műve miatt tér vissza, amely majd ott fog játszódni: egy apa és két fia útnak indulnak a nyugati partra, hogy „visszaszerezzék” a fiúk anyját. Ebből olvasott fel egy részletet az író, miután válaszolt a két műsorvezető (magyar részről az angolul író magyar költő, Faragó Kálmán) kérdéseire. A közönség sem maradt feladat nélkül a felolvasás után: stílszerűen Jeff Frawley-hoz írhattak búcsúverset a vállalkozó szelleműek, az alkotások közül a műsorvezetők ígérete szerint a legügyetlenebbet díjazzák.

Amíg a versek készültek, a New York-i születésű Darin Kranick mutatkozott be, aki már 1994 óta él Budapesten. Ő az alkotói módszereibe avatott be röviden: hogyan készülnek elbeszélései (lassan), s hogy hogyan gyűjt anyagot hozzájuk (aprólékosan). Az írás mellett Darin jelenleg angol nyelvet tanít és fordít. Műveiben elsősorban az abszurd családi drámák, a szerelmi bonyodalmak foglalkoztatják. A felolvasott elbeszélés egy öregember és az őt ápoló bevándorló gondozók sajátos kapcsolatai körül forgott – az író előre jelezte, hogy sokféle angol akcentus fog megszólalni a műben, és ezt remekül „hozta” is.

Egy kis szünet után Benjamin Norris következett, aki immár valódi „bárdként” a költészetet képviselte. Norris Nagy-Britanniából érkezett Magyarországra, ahol lektorként dolgozik, valamint művészettörténetet tanít a Szent István Egyetemen. A költő oktatója továbbá egy különleges, fiktív kutatóintézetnek, amely a „The Institute for the Interpretation of Abyssal Life” nevet viseli; az intézet az akadémikusság ellen, illetve kiszélesítése mellett tör lándzsát. Benjamin Norris verseiben szépen ötvözi a bennünket körülvevő hétköznapok világát a mitológiai motívumokkal, és ahogy bemutatásában is kiemelték, nem kis mértékben merít ihletet az itteni, közép-európai létezésből.

A magas színvonalú művek jól megalapozták a „sutasági versenyen” induló búcsúversek karikatúra-szerű hangulatát, amelyek közül nyilván kiemelkedett a győztesé – de ez már az este „levezető köreihez” tartozó attrakció volt, s az egyébként is oldott, kötöttségek nélkül zajló „bardroom” egy még otthonosabb, lazább, közösségi-alkotói-befogadói, vagy csak egyszerűen beszélgetős színtérré változott. Olyan szalonná, amelynek a kulturális sokszínűsége roppant kellemes, ritka és nagyon kívánatos fűszere a magyar irodalmi életnek.

Szöveg és fotók: Laik Eszter