• Irodalmi Jelen

    Gyermekkönyvnapok, avagy kalandozás a mesekönyvek erdejében II.

    Olyan nehezen indul el a legkisebb királyfi, aztán mégiscsak megérkezik a várva várt helyre. Közben megküzd boszorkányokkal és manókkal, vagy azzal aki és ami éppen szembe akad vele. A kalandozás alatt rengeteg élményt gyűjt és megismeri a széles nagyvilágot. A második részben friss szerzők és két régebbi, de frissen ható mesehőst-mesehősöket mutatunk be.

  • Irodalmi Jelen

    Akinek a kertjében vers terem - Megjelent a rögnyiÉg az Ünnepi Könyvhétre

    Hegyi Botos Attila egyszerre kertész, muzsikus és költő, s rögnyi Ég című első verseskötete, amely most jelent meg az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában, híven tanúsítja, hogy mindhárom hivatását rendeltetésszerűen, mélységgel és tehetséggel műveli – Sári Júlia a rögnyiÉg című kötet bemutatójáról.

  • Irodalmi Jelen

    Könyvhét a moziban is

    Idén először az Ünnepi Könyvhét a Puskin mozi termeibe is beköltözik: a Magvető Kiadó néhány szerzőjének estjeit filmvetítések követik, kapcsolódva az újonnan megjelent kötetek témájához. Az első „Puskin-napon” Tóth Krisztina estjén jártunk.

  • Irodalmi Jelen

    Könyvheti képriport 2. (2011)

    A 82. Ünnepi Könyvhét 2. napjáról Szőcs Tekla fotóriportját láthatják.
     
     
     

  • Irodalmi Jelen

    Két világ határán

    ... a történet mindig a véletlenszerűség, hogy ki hogyan menekül, azt mutatja, hogy nem a személyiségnek az önteremtéséből, szándékán vagy akaratán múlnak a dolgok, hanem nagyon véletlen tényezők döntik el a sorsukat, hogy valaki marad, vagy hova kerül, kijut-e ebből a világból, vagy nem, ez nem rajta múlik. Ebből a szempontból a regény világa a szenvedésnek, a kiszolgáltatottságnak az időtlenségét hangsúlyozza.

  • Irodalmi Jelen

    A könyv helyfoglalása a Kincses Városban – Könyvhét Kolozsváron

     
    Sikeresen rajtolt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét: a Mátyás király szülőháza előtti téren felállított standok körül nagyszámú érdeklődő csemegézett a több mint húsz könyvkiadó kínálatából.
     

  • Irodalmi Jelen

    Gyermekkönyvnapok, avagy kalandozás a mesekönyvek erdejében I.

    A 10. Gyermekkönyvnapok számos érdekes, különleges és szép könyvet tartogat a gyermekirodalom kis és nagy kedvelőinek. Az idei újdonságok közül szemezgetünk. Ismert és elsőkönyves szerzőkön túl, külföldi vagy éppen magyar meseírók és illusztrátorok alkotásait is bemutatjuk.

  • Irodalmi Jelen

    Ábrahámtól Ibrahimig

    A Könyvhét első napját meg-megszakító záporok és széllökések elől egy fedél alatti könyvbemutatón találhatott menedéket az érdeklődő: Halmosi Sándor verseskötetéről az Alexandra Kávézóban beszélgetett a szerzővel Géczi János.

  • II. Nagy Felolvasás a Zsivágóban
    Laik Eszter

    II. Nagy Felolvasás a Zsivágóban

    Az Irodalmi Jelen ünnepélyes „Könyvhét-megnyitójának” tekinthetjük a Zsivágó Kávéházban megrendezett II. Nagy Felolvasást, amely többek között abban különbözött az elsőtől, hogy ezúttal még többen gyűltünk össze, hogy verseket, prózarészeteket hallgassunk meg szerzőinktől.

  • Irodalmi Jelen

    Könyvheti képriport 1. (2011)

     
    A 82. Ünnepi Könyvhét megnyitójáról és az Irodalmi Jelen II. Nagy Felolvasásáról Szőcs Tekla fotóriportját láthatják.
     

  • Irodalmi Jelen

    KATTINTÁSNYI KÖZELSÉG – Megnyílt a 82. Ünnepi Könyvhét

    Egy héten keresztül bevetünk mindent: szöveget, képet, mozgóképet, hangot. Riportot, interjút, regényrészletet, videót, felolvasóestet, standot, szerzőket, dedikálásokat. Ezért nem is zavar majd minket, hogy ma senki sem olvas. Mert  soha nem olvastak még ennyien. Megkezdődött a 82. Ünnepi Könyvhét. Az Irodalmi Jelenen részletet olvashatnak Acsai Roland, Blénesi Éva, Böszörményi Zoltán, Jász Attila, Onagy Zoltán, Hegyi Botos Attila, Marton László Távolodó, Szécsi Noémi, Tolnai Ottó és Weiner Sennyey Tibor most megjelenő könyvéből. Továbbá interjúnkat Szécsi Noémivel. Kövessék az Irodalmi Jelenen a Könyvhét eseményeit!

  • Irodalmi Jelen

    Bohémia, avagy képekben lázadás a két világháború között

    A Quadro Galéria elsőként mutatta be a két világháború közötti időszakban jelképes képzőművészeti alkotásokat létrehozó Bohémia Csoport munkáit. A tárlat anyagából számos alkotás mintegy nyolcvan év után először került kiállításra. Olyan kuriózumokat tekinthettünk meg, mint Tasso Marchini Reggeli, Fülöp Antal Andor Iréne és Eugen Gâsca Krisztus a keresztfán című képei.

  • Irodalmi Jelen

    A birtokló szerelem tánca és a modern szimfónia

    A bitorló szeretet reménytelensége, a magányba menekülő emberi lélek pszichológiája csodálatos táncjátékba ültetve, valamint klasszikus zeneszerzők felidézése egy modern szimfóniában – így lehetne összefoglalni a Kolozsvári Magyar Opera legutóbbi két bemutatójának: A Kék balettnek és a Fantasztikus szimfóniának üzenetét.

  • Irodalmi Jelen
    Irodalmi Jelen

    Könyvhét

     

    Hántsuk hát le e bőr rétegeit abban a reményben, hogy találunk valamit, ami kapaszkodót nyújt az életünk éléséhez a mélység felszínén. - Jász Attila Ünnepi Könyvhétre megjelenő új kötetéből olvashatnak részleteket.

     

    Szécsi Noémi legújabb, a Nyughatatlanok című regénye a 82. Ünnepi Könyvhétre jelent meg. Részletet olvashatnak belőle.

     

    A Híd Könyvtár legújabb köteteként Tolnai Ottó A tengeri kagyló című kisregénye.  Az Irodalmi Jelenen most részletet olvashatnak a könyvből.

    Acsai Roland legújabb verseskötete a norvég fjordok világába vezet el bennünket. Részleteket olvashatnak a könyvből.

    Marton László Távolodó Az utolsó funky című, válogatott és új verseket tartalmazó kötete a Könyvhétre jelenik meg. Harmincöt évet kellett várni rá. Most részleteket közlünk belőle.

  • Irodalmi Jelen
    Irodalmi Jelen

    82. Ünnepi Könyvhét 2.

    A Könyvhét első napját meg-megszakító záporok és széllökések elől egy fedél alatti könyvbemutatón találhatott menedéket az érdeklődő: Halmosi Sándor verseskötetéről az Alexandra Kávézóban beszélgetett a szerzővel Géczi János.

    A 10. Gyermekkönyvnapok számos érdekes, különleges és szép könyvet tartogat a gyermekirodalom kis és nagy kedvelőinek. Az idei újdonságok közül szemezgetünk. Ismert és elsőkönyves szerzőkön túl, külföldi vagy éppen magyar meseírók és illusztrátorok alkotásait is bemutatjuk.

    Sikeresen rajtolt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét: a Mátyás király szülőháza előtti téren felállított standok körül nagyszámú érdeklődő csemegézett a több mint húsz könyvkiadó kínálatából. - A könyv helyfoglalása a Kincses Városban – Könyvhét Kolozsváron

    Egy héten keresztül bevetünk mindent: szöveget, képet, mozgóképet, hangot. Riportot, interjút, regényrészletet, videót, felolvasóestet, standot, szerzőket, dedikálásokat. Ezért nem is zavar majd minket, hogy ma senki sem olvas. Mert soha nem olvastak még ennyien. Megkezdődött a 82. Ünnepi Könyvhét - KATTINTÁSNYI KÖZELSÉG, Boldog Zoltán tárcája.

    Hegyi Botos Attila az IJK-nál ma megjelenő verseskötetéből olvashatnak részletet

    Részletet olvashatnak Szécsi Noémi legújabb, a Nyughatatlanok című regényéből és beszélgetésünket a szerzővel, ahol szó esett a marginalizált emigránsokról, előkerültek kísértetek, és nem hagytuk ki az asztaltáncoltatást sem. Az írónő bevallotta, hogy valamiféle „újromantikus” regényt akart írni, mert szerinte a cinizmus és az irónia nagyon kiüresedett, az olvasók patetikus dolgokra vágynak. 

    Nyughatatlan újromantika - Beszélgetés Szécsi Noémival legújabb könyvéről 

    Hántsuk hát le e bőr rétegeit abban a reményben, hogy találunk valamit, ami kapaszkodót nyújt az életünk éléséhez a mélység felszínén. - Jász Attila Ünnepi Könyvhétre megjelenő új kötetéből olvashatnak részleteket.

    A Híd Könyvtár legújabb köteteként Tolnai Ottó A tengeri kagyló című kisregénye. Az Irodalmi Jelenen most részletet olvashatnak a könyvből.

    Acsai Roland legújabb verseskötete a norvég fjordok világába vezet el bennünket. Részleteket olvashatnak a könyvből.

    Marton László Távolodó Az utolsó funky című, válogatott és új verseket tartalmazó kötete a Könyvhétre jelenik meg. Harmincöt évet kellett várni rá. Most részleteket közlünk belőle.

    „Miféle határnak? Van-e határ? Vagy csak a képzeletem játéka az egész? Ott van a határnak nevezett valami, ott elől, a fekete éj selymébe öltözve. A határ az, amit át kell lépnem.” - részletet olvashatnak Böszörményi Zoltán Könyvhétre megjelenő új regényéből a Regálból. FB

    A menekülés egy közbülső stációjába csöppenünk, ha Böszörményi Zoltán új regényének, a Regálnak az olvasásába kezdünk. Jó regény az, amelyik beszippantja az olvasót – mondta Mészáros Sándor a művet bemutatva az Írók Boltjában.

     
    „Én beledöglöttem volna. Talán ezért nem lettem besúgó."- Részlet Onagy Zoltán a Könyvhétre megjelenő új regényéből.

    „Faludy György kritikusi fogadtatása sem mentes az olykor mulatságos, máskor nem egészen jóindulatra utaló ellentmondásoktól" - Blénesi Éva új könyve az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban jelenik meg az Ünnepi Könyvhétre. Részlet.

    „Edgar Allan Poe második koffere nálam volt. Mellékes, hogy megbízott fejvadászaim hány ember élete árán jutottak hozzá, mint ahogy mellékes az is, hogy valójában rajtam és laborom munkatársain kívül mindeddig senki sem sejtette mit rejt." - részletet olvashatnak Weiner Sennyey Tibor Könyvhétre megjelenő új, tizenkét elbeszélést tartalmazó könyvéből A NAGY ERETNEKből. FB

    Írók és olvasók legnagyobb magyarországi ünnepe a Könyvhét. Az Irodalmi Jelen olvasói már találkozhattak Könyvheti körkérdésünkkel. Most a 82. Ünnepi Könyvhét és 10. Gyermekkönyvnapok újdonságainak listáját tesszük közzé. Szerzővel, címmel, kiadók neveivel, oldalszámokkal és a könyvek áraival együtt.

     

  • Irodalmi Jelen

    „A szorongás metafizikája” – A Regál bemutatója az Írók Boltjában

     
     
    A menekülés egy közbülső stációjába csöppenünk, ha Böszörményi Zoltán új regényének, a Regálnak az olvasásába kezdünk. Jó regény az, amelyik beszippantja az olvasót – mondta Mészáros Sándor a művet bemutatva az Írók Boltjában. – Laik Eszter beszámolója

  • Irodalmi Jelen

    Vásári bábjáték a Puckban

    Izgalmas bemutatóval rukkolt elő a kolozsvári Puck Bábszínház, színre vitték a Vitéz László meg a mágus című darabot, amely nagyszámú gyerekközönséget vonzott be. A modern bábjátszás titka nemcsak a korszerűségben, hanem a tradíciókhoz való ragaszkodásban is rejlik – vallja Rumi László, a darab rendezője. 
     

  • Irodalmi Jelen

    Regényes időutazás retrópresszóban

     
    Bár a könyvbemutatón nem ugratták ki a nyulat a bokorból, hogy miért kapta a regény a fenti címet, Fejős Éva kérdései mentén egy kicsit a szerzővel együtt visszaröppentünk az időben.

  • Irodalmi Jelen

    Az erdélyi filmgyártás lehetetlenségei

    Hogyan lehet Erdélyben ógörög drámából filmet készíteni, milyen akadályokba ütköznek az erre vállalkozók? Jakab-Benke Nándor és Oláh-Badi Levente Antigoné című munkája választ ad ezekre a kérdésekre. Az iróniával, humorral fűszerezett film mégsem annyira vicces, hogy csak nevetni tudjunk rajta. A vetítésre és azt ezt követő beszélgetésre a legutóbbi Bretter György Irodalmi Körön került sor.

  • Irodalmi Jelen

    Dicső múlt és élni akaró jelen Tordán

    Idézzük fel a történelmi eseményeket és emlékezzünk a szabadságharcos honfitársainkra azon a konferencián, amit 2011. szeptember 9-10-én Tordán szeretnénk megtartani egy kétnapos rendezvényen az Önök közreműködésével. A konferencia része a Jósika Miklós emlékét felelevenítő munkának, amit 1996-ban a budapesti Kárpát-Alpok Alapítvány tagjai kezdeményeztek. - Felhívás a tordai konferencián való részvételtre.