KO: Ma már tudom: én sosem leszek kedves és rendes lány, akinek biztonságosak a hétköznapjai, de nem leszek kalandornő sem – vagyok, amilyen vagyok, egy kissé lusta ám nagyon vidám lány, akinek valahogyan a biztos pontok nincsenek meg az életében.

Elmúlnak bizonyos parák...

OZ: Mostanában ritkán futunk össze, ami érthető a szörnyű távolságok miatt, de emlékszem, amikor legutóbb valami miatt erős késztetést éreztem, hogy megjegyezzem, hogy "gyönyörű, harmincas nő", erre te, mint totemállatod, a paripa, felkaptad a fejed, és gyilkos szemekkel odamordultál, "nem vagyok még harminc". Felismerted, hogy harminc fölött is van élet?

KO: Hajaj, sőt, most azt gondolom, harminc felett az igazi! Elmúlnak bizonyos parák, megfelelési kényszerek, beáll az élet valami kedvezőbb menetbe, amit nagyon élvezetesnek tartok. Régebben például nem tudtam megbarátkozni a külsőmmel, na ez mára teljesen elmúlt. Tudom persze a kritikus pontjait, vagy a kiemelhető kis kincseit, és együtt élvezem az egészet. Régebben mindig másmilyen életet akartam élni, és ez széthúzott. Ma már tudom: én sosem leszek kedves és rendes lány, akinek biztonságosak a hétköznapjai, de nem leszek kalandornő sem – vagyok, amilyen vagyok, egy kissé lusta ám nagyon vidám lány, akinek valahogyan a biztos pontok nincsenek meg az életében. Máshogy is írok: függetlenebben a kritikától, inkább hallgatok magamra. Ami persze néha csapda, mivel nagyon kedvelem magamat és megengedő vagyok. De ehhez kellenek a jó kontrollok, amik azért megvannak.

OZ: Azért persze látlak, tele veled a televízió. Minden alkalommal új paróka, új fizimiska, csak a gonosz, csipkelődő derű azonos mindig. Láthatóan jól vagy a bőrödben. Jól látható, hogy jól vagy a bőrödben?

KO: Szóval igen jól vagyok. Két éve még súlyosan depressziós voltam, ráadásul alkoholproblémák is: ez ma már a múlté, tudom kezelni a hangulataimat (persze kellett egy év gyógyszeres kezelés). A média más tészta, ott szar állapotaimban is tudtam működni, a mikrofon és a kamera inspirál, de most tényleg minden oké, remélem jó ideig így marad. Nagyon egyszerűen működöm, ha van pasim (és még mindig L.), munkám és alkotókedvem, akkor kerek a világ. Most éppen jól áll ez a hármasság. De mivel minden bizonytalan, nem tudhatom meddig, talán ez adja az értéket. Olyan ez, mint a külalak: mindig vigyázni kell rá, mert nagyon könnyen kihízol a 36-os szoknyádból, és egy ideig nyúlik az anyag, ki is engedheted, de egy ponton túl már nem jó, és akkor nehéz visszatornázni magunkat a nullpontra. 

OZ: Megjelent hosszú évek óta íródó regényed, eredeti munkacímén "Lajos-regény", felnőttkori címén A maffia-klub. Elégedett vagy vele? Milyen a fogadtatása, mit mond a kritika, mit az olvasó?

KO: A kritika igen vegyes volt. Amiket támadtak benne – többek között a felépítését, az jogos. Épp most készül belőle a színdarab, aközben pontosan látja az ember, hol csuklik a dramaturgia, és mit lehetett volna ügyesebben megcsinálni. Nekem mégis nagy tett volt befejezni, és sokan értékelik a nők történeteit. Már írom a következőt, abban következetesebb és fegyelmezettebb leszek. Van mit tanulnom. Az olvasói visszajelzés is vegyes: rengeteg lelkesedő levelet kapok, de sok fikázót is. Ez már csak ilyen.

OZ: És mit mond a kiadó? Aláírtad a szerződést a következő regényre?

KO: Persze, maradok az Ulpiusnál, nagyon jók az eladásaim, a Café X megint kijött, és gyorsan fogy, a Maffia a tízezret ütötte meg. A következő könyv verseskönyv lesz jövő decemberben, szintén cd-vel, és jobb reklámot, mint az Ulpius, nem csinál senki. 2004 óta vagyok náluk, nincs okom váltani.

OZ: Beszéljünk kicsit a pénzről, kisválság után nyakunkon a nagyválság, ilyenkor a kultúrára jut kevesebb, evidencia. Eddig is kevés jutott, most még kevesebb. Felsorolom a díjaidat, és mert ez mindig érdekes, mennyi pénzzel jártak, és röviden, mit műveltél a pénzzel, ha emlékszel:
1998, a Mozgó Világ nívódíja =
1999, Móricz Zsigmond-ösztöndíj = 
2000, a Soros alapítvány ösztöndíja =
2001, az Avon Talentum támogatása = 
2003, NKA alkotói ösztöndíj =
2004, a Zuger Kulturstiftung fél éves berlini ösztöndíja (milyen volt Berlinben fél év?)
2005, A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt =

KO: A pontos összegekre nem emlékszem. Az Avon nettó egymillió volt, az megmaradt, utazgattam belőle, notebookot vettem, kacatokat, az ösztöndíjak összege elfelejtődött, mindig mindent felélek, ilyen típus vagyok, most is, alig jutottam egy kis pénzhez, repjegyeket vettem, imádok utazni, élek is rendesen ennek a szenvedélyemnek. Az érdemkereszt nem jár pénzzel, a berlini ösztöndíj sok volt, királyként éltem ott, és félre is tettem belőle, de mivel miután hazajöttem, és nem volt munkám, elment az életre, meg az utazásaimra. Nem vagyok egy spórolós alkat, minden kifut a kezemből, hülyeségekre és nem hülyeségekre. Annyit nem keresek, hogy vagyonom legyen, még egy lakást sem sikerült összehoznom. Ám közben jó helyeket bérlek (ilyen lakásokat úgysem tudnék megvenni) és pompásan szórakozom. Nem főzök, imádom az éttermeket, dohányzom és kulturálódom, hobbiszinten öltözködöm.

OZ: Mi a helyzet nagysikerű zenekaroddal, az Elektrik Bugi Kommandóval? Újabban nem hallani róla.
KO: A lemezemen, ami  regényem mellé jelent meg (A Maffia-klub című film zenéje) velük játsszuk a büntető utolsó track-et. Ez nem elég?? Aki ebből nem tanult, azt csak sajnálni tudom. Mostanában inkább dalszövegíróként hódolok kedvenc műfajomnak, és mindenkinek jobb ez így.

OZ: Idén jelent meg regényed, nem mondhatom, hogy nem "foglalkozol" eleget irodalommal. De mint olyan irodalmár, aki naponta megmerítkezik a nagybudapesti mélyirodalom habjaiban, úgy, hogy közben kint van a habokból, hogyan látod, van ma komolyan vehető szelete a kortárs magyar irodalomnak? 
KO: Mindenképpen van. Kérdés, ki mit vesz komolyan, szerintem sok fontos és jó mű jelenik meg. Arról senki nem tehet, hogy a körülöttünk lévő lehúzó, beteg környezet nem figyel oda semmire. De nem is az írók dolga törődni ezzel. A művek komolyan veszik magukat.