De mi lesz az írónővel?

Kénytelen voltam munkába állni, egy ifjúsági havilapot szerkesztek, illetve annak a portálját, és még egy nagyon szép és vaskos szezonális periodikát, ami remek, de nagyjából elveszi minden szusszanásnyi időm. A napi túlterhelés, a stressz és az ingázás a város két legtávolabbi pontja közt kiveszi az összes ihletem. Szinte minden nap nekem ugrik agyam kisördöge, és felteszi a kérdést: mi lesz így az írónővel? Ilyenkor csak bután nézek rá. Mondanom sem kell, ő meg röhög. 

De mi lesz az írónővel?

  Adamkó Fanni: író, szerkesztő, drámapedagógus, rendező. A JPTE (azóta PTE) - Bölcsészettudományi kar - művelődésszervező szakát végezte. Dolgozott a Pesti Estnél rovatvezető-szerkesztőként, és számos nyomtatott és  internetes magazinban, (a Relax.hu és Goldencity c. Internetes magazinban). Kritikákat, interjúkat és ajánlókat ír film-, színház-, könyv- és szórakozás témakörökben és szerkeszt bármilyen témakörű újságot vagy portált.
  A Független Színpad III. drámapedagógia-tanára, szervezője volt, A 7Főszín Társulat stúdióvezető-drámapedagógusa és szervezője, 2004-től A Móri Színház Alkotótábor éves nyári kurzusának szervezője és tanára. 2005-ben jelent meg Exszeregy című regénye a Noran kiadónál.

  - Tavaly karácsonykor olvastam egy tőled érkező kör-emilt, hogy költöztél, és hogy kikerültél a kórházból. A költözés, mélcímek cseréje esetedben nem újdonság, de mi ez a betegség? Lehet beszélni róla? 
  - Jó lenne beszélni róla, mert elég bicskanyitogató eset. 2006-ban történt a tragikomikus kálváriám, amelyben egy vakbélgyulladással majdnem sikerült átsétálnom a túlvilágra. Onnantól kezdve, hogy az ügyeletes orvos közölte, nem tetszem neki, majd hazament, odáig, hogy három napos kórházi megfigyelés után haza akartak küldeni, végre csináltak egy ultrahangos vizsgálatot, ahonnan azonnal életmentő műtétre vittek, de még mindig nem vakbélgyanúval. Néhány nap lebegés élet-halál között, hat nap az intenzív osztályon, mikor figyeltem a számos testembe vezető csövet, és sok minden mást, amikről sosem akartam tudni, sok mindenre megtanított. Talán adomány volt ez a sorstól, hogy jobban értékeljem az életet. Még a betegágyon, fejben elkezdtem írni ezt a történetet, de aztán letettem róla. Arról viszont nem tettem le, hogy a malackoncoló vágásnak a hegét, amit szereztem, tetováltassam valami viccesre. Elvégre örökre emlékeztetni fog, hogy bármikor meghalhatunk.

  - Azt is hallom, olyan munkát találtál, ami elszívja az erőt, nem dolgozol, nem írsz. Remélem, nem újságot, napilapot vállaltál, mert a napi robot mellett tényleg nem lehet regényt írni. Tehát: mit dolgozol?
  - Kénytelen voltam munkába állni, egy ifjúsági havilapot szerkesztek, illetve annak a portálját, és még egy nagyon szép és vaskos szezonális periodikát, ami remek, de nagyjából elveszi minden szusszanásnyi időm. A napi túlterhelés, a stressz és az ingázás a város két legtávolabbi pontja közt kiveszi az összes ihletem. Szinte minden nap nekem ugrik agyam kisördöge, és felteszi a kérdést: mi lesz így az írónővel? Ilyenkor csak bután nézek rá. Mondanom sem kell, ő meg röhög.

  - "Vettünk egy lakást, a hitel is szorongat" – mondod valahol. Ezek szerint férjhez mentél. Majd jönnek a gyerekek, a két regényig tartó liezon véget ér a pelenkahegyek, rékli- és férfiingvasalás közepette. Ha így értem, jól értem?
  - Nem, nem teljesen. Férjez sem mentem még, bár már három lemondott időpont is volt a házasságra, és baba sincs még. Régi álmom, hogy a napfényes teraszomon ülök, a notebookomba rovom regényem sorait, miközben a gyerek és az apja a kutyával játszik a kertben. Ehhez az álomképhez igyekszem közelíteni. Számos összetevője megvan már, mint például a tündéri kis lakás nagy terasszal, a pasi, a kutya meg a notebook. Majdcsak eljutok a célig. Nem szeretném, hogy kétregényes liezon legyen az írás, lévén, hogy tudat alatt egész életemben erre készültem. Az élet most kissé távolabbra sodor, azért ott van példaként Margaret Duras, aki haláláig írt. Talán még lesz időm eleget írni, ha most kissé nehezebb is megoldani.

  - Második regényed, a Cukor nevű lányok című új regény még mindig kiadásra vár. Miért? Nem fogyott el az első (Exszeregy címmel a Noran kiadó jelentette meg), a kiadó nem lát benne fantáziát? Mit tudsz?
  - Azt tudom, hogy a szép ígéretek nem teljesültek – sajtót nem kapott az Exszeregy, és hiába akad számos rajongója, a kiadott példányok fele a raktárban porosodik. Amiről hallanak az emberek, azt szeretik venni, tudok is számos példát rá, hogy kevésbé értékes holmik is elfogynak, mert jó reklámjuk volt. Alig lehet kapni az első könyvet, hallom az ismerősöktől, hogy csak interneten rendelve jutnak hozzá. A Cukor nevű lányokról pedig semmit nem tudok, és ez az, ami kiábrándít a szakmából: Twist Olivérként bánnak a szerzőkkel. Egy kiadó, ahol már társszerzőként megjelentem, bekérte a kéziratot, először elvesztette, egy év múlva újra bekérte, és lassan megint eltelt egy év, és egyetlen szót sem szóltak hozzám. Más kiadók szintén nem kommunikálnak, még olyanok sem, ahol pedig személyes ismerősöm van. Több ügynökkel is próbálkoztam, de ennek még nincs hagyománya hazánkban. Legnagyobb megdöbbenésemre volt, aki még odáig sem jutott el, hogy a kapcsolattal rendelkező kiadó legalább elolvassa a kéziratot. Még a kapun sem segített be. És persze milyen kiadó az, aki lehetőséget ad, hogy elszalasszon egy kasszasikert (nem pont az én könyvemre gondolok, bármelyikre) azzal, hogy bele sem olvas? Közben pedig ismerősök közt terjed a regény, és valaki szeretné megfilmesíteni, de ez még nagyon friss dolog, nem sokat mondhatok róla. A tapasztalatok alapján el is tudom képzelni, hogy előbb kerül filmre, mint nyomtatásra a történet.

  - Azt gondolom, és a tapasztalat is az, hogy az írást író nem fejezi be ("Isten fejez be, én abbahagyom", olvastam éppen most egy Kukorelly-mondatot), aki mégis, azt nemigen nevezik írónak. Fejes Endre más szerkezet, a kor sem e mostani, amikor rávágta a tetőt az írógépére, őt ne hozd ellenpéldaként. Valójában miért is nem írsz?
  - Írok, csak pillanatnyilag fejben. Jelenleg is van elkezdett regényem, és több tervem is. Várom, hogy kikerüljek a mókuskerékből, realizáljam az álmom, és végre úgy dolgozzam, ahogy szeretnék. Hiszem, hogy van még rá időm.

  2009. január 

  Kapcsolódó: http://onagy.nolblog.hu/archives/2009/01/05/Leanyregeny_es_realitas_Adamko_Fanni_2x/