Irodalmi Jelen

Tiltott Ábrázolások és Irodalom 1.

2009. február. 01. - 18:24

OZ: Az, hogy a hivatalod, a hivatalos munkád nem irodalom, akkor az irodalom felfrissülés?
GJ: Az irodalom nem felfrissülés, de élvezetes kifáradás. Tudod, amikor belehalsz…
OZ: Egyszerűbben: az irodalom is munka?
GJ: Persze, hogy munka, nagy és önkéntes munka -, nem jár érte pénz, nem is baj, hiszen merő élvezet.

OZ: Tulajdonképpen miért ír az ember?
GJ: Miért ír? Sokféle a válasz. Nekem, mert többnyire kiteljesedés, teremtés, megkísértése a teljességnek. Persze sokszor bosszú. Vagy perverzió, a szöveg nyalása.
OZ: Mindhárom úgy igaz, ahogy mondod.

Tiltott Ábrázolások és Irodalom 1.

Géczi János (1954) költő. Szegeden kutató biológusként végzett, s az Ilia Mihály bevezette Gazdátlan hajók c. antológia egyik szerzője. A Vadnarancsok című munkája által vált ismertté. A könyvciklus után teljesen visszavonult az irodalmi és a közélettől. Veszprémben él, művelődés- és neveléstörténeti kurzusok oktatója a Pannon Egyetemen illetve a Képzőművészeti Egyetemen. Fél évtizedig az általa alapított Vár Ucca Tizenhét szerkesztője volt. Az Iskolakultúra című neveléstudománya havilapot 1991-től szerkeszti.
*
A szokásokkal ellentétben ő kérdez először, a riportalany, beszélgetőtárs az interjú készítőjétő. Nevezetesen, hol tart az alany által néhány nappal korábban küldött ötszáz nagyalakú oldalnyi, káprázatos miniatúrákból szerkesztett regényében:

GJ: Hogy állsz a Tiltott Ábrázolások Könyvével?
OZ: Mindig nyitva van, most is itt hasal mellettem. Remélem, nem bánt, ha azt mondom, velem van ebédnél, kávéfőzéskor, etc.
GJ: Szóval nem tudsz vele mit kezdeni. Sajnálom, mert nagy dobásnak szántam.
OZ: De bizony tudok.
GJ: Baljós...
OZ: Azért el kell ismerned, hogy nem sok segítséget adsz az olvasónak.
GJ: Elismerem. De tudod, az olvasó se adott eddig sok segítséget nekem.
OZ: Tudom, hogy nagy dobásnak szántad. Látszik benne a hatalmas meló.
GJ: Ha látszik a meló a könyv mögött, az baj? Szerintem nem, de a fene tudja az új trendet.
OZ: Dehogy baj, - én se tudom, mi az új trend.

GJ: Három éve írom az esszéregényemet (ez a Dolgozószobában van fenn a honlapon, www.geczijanos.eoldal.hu, kb. 25-26 ívvel vagyok készen, abba ugyancsak beleadtam apait-anyait), ott tettem engedményt az olvasónak, abban, hogy ígérek titkot és önfeledt olvasást, nyilván azért, mert ez esetben hiányzik máris az, aki olvas.
OZ: Az olvasó egyszer csak elkezd hiányozni...
GJ: Ja, ja, 55 év körül! Szerintem ez a klimax eleje.
OZ: Hehe.
GJ: Ami rajtam segítene most, nem kevesebb, mint 1-2-3 éves ösztöndíj.
OZ: Van rá esély?
GJ: Nincs. Semmit nem tettem az ösztöndíjakért, miként a díjakért sem. Szeretnék azonban írni, és sokat olvasni. Bepánikolok, hogy nem tudom megírni a maradék 2-3 könyvemet. Szerintem ezt te is ismered.
OZ: Jancsi, én megírtam a főkönyvemet, az Énekek énekét, de jó éve már ki se nyitottam, bele se merek nézni. Egyébként se bírok Onagyot olvasni.
GJ: Én se Géczit. Eléggé snassz helyzet. A verseimet se, pedig azok újabban többnyire befejezettek.
OZ: Én néha összefutok egy-egy régi novellámmal, azt élvezem. De mintha nem én írtam volna őket. És tudod, mit figyeltem meg? Mintha üvegen olvasva értéktelenebb volna a szöveg, mobilabb, változtathatóbb, kevésbé végérvényes, mint amikor Erikán kopogtattam, és minden vesszőre figyeltem, nehogy újra kelljen gépelni.
GJ: A matériától függ a dolog, de aztán attól nagyon! Át kell értékelni a dolgot, az irodalmat - nem a belefeccölt munkától, sokszor nem is a szöveghagyománytól, nem az alkalmazott nyelvtől függ a szöveg minősége, hanem valami mástól, ami mélyebben, a nyelv alatt, a mondatok mögött rejtőzik. pl. az üvegtől, papírtól, festékszalagtól. A hozzátársulónak vélt járulékoktól! Pl. attól, hogy magyar vagy. Vagy attól, hogy hím vagy. Vagy attól, hogy 50-es.
OZ: Vagy attól, hogy a Kádár-érában nőttünk fel. És mindent másképpen látunk.
GJ: Meglehet.

OZ: Jancsi, ha arányaiban nézed, hány százalék egy hétből az irodalom, mennyi a munkád?
GJ: Nehéz ez... Általában 20-22 órát tanítok, ez legalább jobb esetben 80-100 óra tanulást jelentene (így meg talán 50-et). Keveset alszom. Élvezem az életet, ha tanítási időszakban heti 3-4 órát dolgozhatok irodalommal. Plusz télen egy hónapot, és nyáron 2,5-et, ekkor napi 14-16 óra írás, ha összejön. Ezen a decemberi-januári időben írtam kettő esszét, és még talán egyet befejezek.
OZ: Az, hogy a hivatalod, a hivatalos munkád nem irodalom, akkor az irodalom felfrissülés?
GJ: Az irodalom nem felfrissülés, de élvezetes kifáradás. Tudod, amikor belehalsz…
OZ: Egyszerűbben: az irodalom is munka?
GJ: Persze, hogy munka, nagy és önkéntes munka -, nem jár érte pénz, nem is baj, hiszen merő élvezet.

OZ: Tulajdonképpen miért ír az ember?
GJ: Miért ír? Sokféle a válasz. Nekem, mert többnyire kiteljesedés, teremtés, megkísértése a teljességnek. Persze sokszor bosszú. Vagy perverzió, a szöveg nyalása.
OZ: Mindhárom úgy igaz, ahogy mondod.
GJ: Vagy favágás, ami az izmokat annyira elfárasztja, hogy belezuhansz az ágyadba. Az irodalom csinálása mindahány nap más. Neked kell ezt mondani?

OZ: A Tiltott Ábrázolások Könyve hagyományos regény, Veszprém-esszé, Géczi-esszé, Géczi-önéletrajz, Cholnoky-esszé, esszé-regény, törmelékes történet vagy micsoda?
GJ:: Hm. Én valamikor azt hittem, hogy 3 műfajú az irodalom, de 20 éve izgat az, amire azt mondják: szöveg. Amikor nem a műfaji törvények szabják meg, mi az, amiben/ami által megvalósulsz, ha már írsz, hanem a műfajtalanság
OZ: A kérdés ennél konkrétabb: minek szántad?
GJ:: Minek szántam a TÁK-ot? 1. Önmagam meghatározásának. 2. Veszprém (a vidék) elmondásának -, ha már rátettem az életemet erre a reves helyre. 3. Az irodal(mam)om átértékelésének.
OZ: Az irodalmat át kell értékelni?
GJ:: Sok ez persze, mert az íróember mást se akar, mint olvasható, élvezetes szöveget csinálni. Aztán kiderül, hogy nem szabad műveltebb lenni az olvasónál, vagy ha netán itt-ott az vagy, nem illik ezt láttatni. És nem érdemes a mondattan megcsontosult törvényei szerint létezned, mert az se különb ketrec a városodnál, a történetednél, vagy a földrészednél. Szörnyűséges, amikor kiderül, korod foglya vagy - nem a nyelvé, nem a tudományodé, nem az ismereteidé, nem a szociológiai közegedé, hanem együttvéve mindé, és legfeljebb referenciára fognak használni egyszer, a kor referenciájára, ha egyáltalán kiérdemled. Nincs esélyed arra, hogy ne másként nyilvánulj meg, mint a korod.
OZ: Ebbe a kettősségbe halt volna bele József Attila? Ezt a kettősséget látjuk Berzsenyinél?
GJ: Az irodalmat át kell-e értékelni? Naná, minden nap! Ami tegnap irodalom volt, ma már nem az, szégyenletes lenne egy Petőfi-mivolttal az olyan nyelvi állapotban, ami neki adatott, megjelenni. Ja, ja, J. A-nak és Berzsenyinek és Babitsnak se irodalmi problémái lehettek, és persze távolról se esztétikaiak
OZ: Állj! Állj! Egy Száz Zoltán nevű irodalomtörténész már a múlt századelőn revízió alá vette volna Petőfit, mint fűzfapoétát... Szász, ha jól emlékszem
GJ:: Igen.
OZ: JA-nak, Berzsenyinek éppen hogy súlyos irodalmi problémái voltak. Babits nem tartozik ide, neki éppen nem voltak, illetve nem irodalmiak voltak a problémái.
GJ:: No, nem.
OZ: Berzsenyit kinyírta Kölcsey, ezért tette le a pennát. József Attilát nem fogadta el a közönség, pedig arra vágyott. Nem értették. Babits diktálta az irodalmat, óriási különbség. Három külön ág.
GJ:: Mindegyik a saját életére keresett valami megoldást - és ezt az akkor éppen így, vagy úgy, de irodalminak nevezett játszótéren tették, mert ott lehetett az individuális nyavalyájukat legitimizálni, közbeszélni, arról szót ejteni. Egzisztenciális kérdései voltak, szerintem tojtak arra, hogy mi ebben a primer irodalmári...
OZ: Berzsenyi idejében egyáltalán nem fizetett az irodalom.
GJ:: Az irodalom se más, mint saját élet. Amúgy szerintem se kell, hogy fizessenek a mániámért.
OZ: Ezt fel se fogom. Nem is akarom. Meg se próbálom. Az irodalom szakma, munka, energia. Szakértelem. Mi az, hogy ne fizessenek azért, amihez értek?
GJ:: Örülök, ha nem verik ki a tollat a kezemből. Minek kéne a munkám mögé tapsonc? És bér? És a szöveg, amelyben megláthatom, milyen fasza gyereké az arcom. Az irodalom - a saját életem. Még csak az kellene, hogy bért kapjak érte. S azt se igényelem, hogy beleszóljanak, a (többnyire éh)bérrel ellentételezett dolgokba.
OZ: Ezen el kell gondolkodnom. Én másfelől nézem. De nyilván, lehet úgy is, ahogy te.
GJ:: Vajon az eredményeid elismerése méltatlan lenne? Én szeretném azt hinni, hogy a teljesítményt el lehet elismerni, miközben az elismerés nem jelent számodra béklyót.
OZ: A helyet, amit így jellemeztél, a Mennyország, nem Magyarország.
GJ:: Szóval szeretnék független maradni.
OZ: Majd egyszer kérünk magától valamit, Pelikán elvtárs...
GJ:: Naiv vagyok.
OZ: A világ így vagyon berendezve, valamit valamiért. Lehetsz független, megteheted, hogy nem adod el magad, de akkor nem várhatod el a szövetségeseid tapsát, mert nincsenek szövetségeseid.
GJ:: Nem tudom, nem hiszem. Nem bírok bölcs lenni.
OZ: Jancsi! te provokálsz!

OZ: Jól értettem, amit tegnap mondtál, hogy a TÁK második kötete megjelenik az idén?
GJ:: Jól. Igéri a Gondolat.
OZ: De ezen nem jelzed, hogy jön a következő, hogy ez az első kötet, miért?
GJ:: A címe: Anekdota. És nem is terjedelmes anyag. A mozaikosodás második magyarázata van benne, az első regény ’okolása’, s persze más is, mégpedig egy középkor eleji bizánci regény.

OZ: Mondj erről a bizánciról valamit.
GJ: A TAK elején található az a ravennai helyszínen játszódó betétnovella, egy (két) mozaikkészítő mestertől. Ez a történet teljesedik ki, a hőse (talán) Romanosz, egy neves kontakionszerző, vagy (talán) a történetíró.
OZ: Kérdeznék egy illetlent.
GJ:: Mondjad.
OZ: Megírható (felfejthető) a ravennai mozaikok kultúrtörténete úgy, hogy izgalommal olvassa az olvasó? Szerinted hány olvasót izgat fel ma Magyarországon a ravennai mozaik?
GJ:: Mindenkit, persze!
OZ: Dicséretes önbizalom.
GJ:: :)
OZ: Még egy illetlen...
GJ:: Igen...
OZ: A nyolcvanas években a neveddel volt tele minden. Ma nem annyira. Érzékeled a különbséget? Bőrödön érzékeled?
GJ:: Hülye vagy, egyszerűen. Se az első, se a második állításod nem igaz.
OZ: Talán nem tudod, vagy nem emlékszel, de a Vadnarancsok idején nem lehetett olyan társaságba menni, ahol nem a kötet volt a téma. Köteteidről minden folyóirat írt, az egekig menesztettek. Nem hiányzik ugyanez manapság?
GJ: Nem.
*
OZ: Rosszkedvű lettél...
*
OZ: Jancsi, a rózsatörténelembe belenyomtál tíz évet, ha nem húszat. Mi volt a cél? Ezen akkoriban is eltűnődtem, nem jöttem rá. Szakmaiság? A múlt búvárolása? Miért kapott el ilyen nagyon a rózsa?
GJ:: Te, ez nekem már interjúnak tűnik...
OZ: Hehe. Le akarsz feküdni?
GJ:: Le.
OZ: Jó éjt!
GJ:: Szia. Majd holnap.