Fél óra a jókedvű Rapai Ágnes hadnaggyal március 15-én

Sorsszerű találkozás volt. A főkapitány rám nézett és nekem annyi volt. Beleszerettem az útirányba, s azóta is vele utazom. Harcolunk az egyenjogúságért, a prostitúció, és a romák megkülönböztetése ellen. Amikor a Parlament leszavazta Sándor Klára női kvótára vonatkozó javaslatát, ott ültem a karzaton Karcsival (a férjem!). Piros lapot mutattunk föl a Tisztelt Háznak.

Rapai Ágnes 1952-ben született, Szekszárdon. 1985 óta öt kötete jelent meg, először a Magvetőnél, legutóbb a Novella kiadónál Mindenhol jó címmel. Könyvei jelentek meg Svájcban, német nyelvre az ott élő magyar költő Sándor András fordította. A svájci orte irodalmi folyóirat többször megjelentette, valamint külünszámban is foglalkozott a költőnő verseivel. Sándor András szavaival élve Rapai az újszenzibilitás magyar képviselője, költészete emóciókból, asszonyi érzelmekből építkezik, nem filozofikus tartalmakból, s így az ún. új amerikai líra, a nem-költői költészet képviselője.

Onagy Zoltán: Ági, jönnének a kérdések, bár már rögtön tíz óra, és nyilván nem hagyhatsz ki egyetlen napot sem, ha lakásfelújítás van édesanyádnál. Tehát, az első kérdés: ha lakásfelújítasz, honnan jut erőd a költészetről diskurálni, ráadásul egy ilyen ünnepi napon, mint március 15-e?

Rapai Ágnes: Tudod, előbb lakást újítok fel, aztán megünneplem március 15.-ét, s közben mindenkivel a költészetről beszélgetek. A vízvezeték szerelővel, a Demszkyvel, a családommal és veled.

 
 
OZ: Látom, milyen derűsen elbeszélgetsz kritikusoddal a Könyvesblog kommentplaccán. Gyakori?

RÁ: Olyan gyakran nem írnak rólam kritikát, úgyhogy nem tudom, hogyan viszonyulnék következő kritikusomhoz. Minden esetre az internetet élvezem, nekem még mindig újdonság.

 
 
OZ: Hogyan fogadta az olvasó – és persze a szakma – a Mindenhol jó kötetedet?

RÁ: Zolikám, az úgy van, hogy az embernek meg kell szerveznie a kritikai visszhangot. Egy nagyot ordítani: "Írj a kötetemről, s majd meghálálom valahogy!" De nagyon be voltam rekedve akkoriban, amikor megjelent a "Mindenhol jó". Ebből következtethetsz a visszhangra. Kivétel: Bodor Béla kritikája a Kortársban, ő magától írt.

 
 
OZ: Mindenesetre úgy nézett ki, hogy legorombol a Könyvesblog, aztán mégsem, sőt. A „háziasszony” felütés szinte már a bulvárkritika hangneme, aztán visszafogja a lovakat. Hogyan, milyen érzéssel nyitottad meg a postot?

RÁ: Kicsit örültem (nagyon), és nagyon le voltam sújtva (egy cseppet sem). Szóval, vegyes érzésekkel nyitottam meg a postot, arról nem is szólva, hogy Kálmángét összetévesztettem Kálmáncével...

 
 
OZ: Egy költő nem költhet mindig, mert gyorsan elköltené a költenivalóját, mit csinálsz, amikor nem? Nem lennék szívesen nő is, író is, költő pedig főleg nem. Miképpen békéltél meg a sorssal?  

RÁ: Nem bírok megbékélni a sorsommal, ezért írok verset. Ugyanazt csinálom, mint azok a férfiak, akik nem tudnak megbékélni a sorsukkal. Ülünk a gépnél, olvasunk, kávézgatunk, cigizgetünk, de semmi sem segít. Amikor felállok a gép mellől, próbálom kinyújtóztatni a derekamat és helyrerakni a porckorongsérvemet. Aztán elmegyek az Artisjus választmányi ülésére – egy évben kétszer, de nekem az is sok! -, és próbálok javasolni ezt-azt, 0 sikerrel.
Szerencsére munkahelyem nincs, ami azt jelenti, hogy a saját kizsákmányolóm vagyok.

 
OZ: Emlékezetes Arc poétika című köteted elé a következőket írja Lengyel Balázs: „szellemesen, a vershallásmódot felismerve igyekszik valami hasonlót csinálni. Nemcsak bírál, negatív panegiriszt ír, henem mély érzékkel rátalál a költők jegyeire.” Így olvastam én is, verseid mögül előbukkannak a a parodizált költők. De mit szóltak a paródiákhoz – paródiafélékhez – a pályatársak? Az lett volna izgalmas, ha a beérkező méleket a versekkel párhuzamosan újra kiadja a kiadó. Irodalomtörténeti csemege. Gondold csak meg, mennyire hiányzik a polcról a reakció, ahogyan a kortársak tömege reagált Karinthynak az Így írtok ti kivégzőosztag-szerű verseire…

RÁ: Valóban remek ötlet, hogy a méleket is megjelentesse a kiadóm, csak az a probléma, hogy előtte nekem rengeteg emailt meg kellene írnom a különböző költők stílusában. Ezen majd elgondolkodom, elvégre éljen az intertextualitás! De komolyra fordítom a szót, néhányan jelezték (Zalán Tibor, Gergely Ágnes, Kalász Márton), hogy örültek a paródiának.

 
OZ: Amikor azt gondoltam – nyilván tévedés - a költőnő családi magányába visszahúzódva kotlik költeményein, fordítja a megbízásokat, ezzel szemben mit látok az elmúlt években, Rapai Ágnes hadnagy a kortárs irodalom női osztagában, kiváló prózákat ír a nő teste tárgykörben, harcos amazonként jelenik meg a televíziókban a női főkapitány mellett… Mi történt? Hogyan találtatok egymásra?

RÁ: Sorsszerű találkozás volt. A főkapitány rám nézett és nekem annyi volt. Beleszerettem az útirányba, s azóta is vele utazom. Harcolunk az egyenjogúságért, a prostitúció, és a romák megkülönböztetése ellen. Amikor a Parlament leszavazta Sándor Klára női kvótára vonatkozó javaslatát, ott ültem a karzaton Karcsival (a férjem!). Piros lapot mutattunk föl a Tisztelt Háznak. Röviden ebben foglalható össze feministaságom története. Ami a prózaírásra vonatkozik: nagy bajban vagyok. Sokan próbálják elhitetni velem, hogy akár író is lehetnék, azonban nekem kételyeim vannak. A főszerkesztő rendelt tőlem novellát a Kitakart Psziché sorozat következő kötetébe, de az istennek se sikerül összehoznom. Zolikám, megírod helyettem?

Kapcsolódó: Rapai Ágnes a Bőség zavarában