Márton László hozzászólása Onagy Zoltán cikkéhez
Nem árt, ha mielőtt leírunk valamit tájékozódunk. Onagy Zoltán ezt elmulasztotta, amikor Koestlerről tett néhány felületes megjegyzést. Koestler a francia idegenlégióból nem "szökött át" az angolokhoz. Azért lépett be az idegenlégióba, hogy a német megszállók ellen harcoljon. Miután a francia kormány letette a fegyvert, a nácik ellen akkor egyedül harcoló Angliába ment (nem kevés nehézség, sőt börtön árán).
Brit állampolgárságát sem "háborús érdemeiért" kapta meg – jóval a háború vége után, hanem mert már több mint tíz évet élt Angliában, adót fizetett és szerzői jogainak bevételeivel gazdagította választott hazáját. Mellesleg a brit királyi irodalmi akadémia és a csillagaszáti társaság tagjává választották és a Birodalmi rend parancsnoki rangjával tüntették ki. Kalandor volt-e? Nem lehet a dolgot egyetlen mondattal elintézni. A XX. század egyik legnagyobb elméje volt – és Onagy úr információival ellentétben pályája elején írt és publikált magyarul, élete végéig büszke volt magyar születésére és tökéletesen beszélte anyanyelvét. Az sem felel meg a valóságnak, hogy a jelenlegi kormányzat ne támogatta volna a Koestler-évet. Ha kissé késve is, ez év januárjában tartottunk előadást a párizsi Magyar Intézetben és e célból utazunk Izraelbe március végén. Koestlerről az elmúlt években négy könyv jelent meg magyar szerzőtől. Körmendi Zsuzsa: Arthur Koestler, harcban a diktatúrákkal, Márton László: Koestler a lázadó, Staller Tamás: Menekülés az emlékezetbe és Szívós Mihály: Koestler Arthur. Ezen kívül a Pro Philosophia, a Magyar Tudomány és a Polanyiana folyóiratok Koestler különszámot adtak ki. Akit a téma valóban érdekel ezekből megismerheti Koestler Arthur életét és tevékenységét.
Márton László
Onagy válasza:
Úgy tűnik, Márton úr el vagyon tévesztve némiképp. Nyugatra szakadt hazánkfiaival gyakorta megesik, amikor letrombitálnak helyi Parnasszusukról, hogy helyükre billentsék az elnyomorodott agyú "Kádár-huszárokat" (copy: Gömöri György).
A Bőség zavara – amellyel megszólalásra késztettem Márton urat - eredetileg se primer irodalomtörténeti sorozat, arra ott áll a polcokon tömegben a lexikon, nem életrajzsorozat, ahhoz is talál a kíváncsi olvasó megfelelő kiadványt, hanem sajátbejáratú irodalomtörténeti sorozatom. Mit látok, hogyan látom, hogyan találkoztam nevezett íróval, hogyan nem, milyen nexbe kerültünk, milyenbe nem.
Ebből következően arra nemigen szükséges reagálnom, hogy szökött a Vichy-kormány alatt (vagy nem szökött), kalandor (vagy nem kalandor), meglehet, a szavak nem ugyanazokat a tartalmakat hordozzák folyamatos anyanyelvi viszonyok között, mint idegen nyelvterületen, megesik az ilyen, nem gond.
De hogy Koestler büszkén és tömegesen publikálta volna büszke magyar nyelven írásait a pálya kezdetén, meglep, Márton úr. Minthogy 21-évesen Palesztinában él (a századelőn Jeruzsálem nyilván tele magyar nyelvű lapokkal), aztán Párizsból és Berlinből tudósítja német kiadóját (nyilván Berlin sem, Párizs sem élne meg magyar napilapok, folyóiratok nélkül). Azután 1932. nyarától Moszkva. Talán a moszkvai magyar lapokat írta tele. Vagy Moszkvából írt a Horthy-éra baloldali lapjaiba, terjesztette a hitet, amíg ott nem hagyta Moszkvát is.
De mindez nem volna érdekes.
Érdekesnek a modort találom, a hangsúlyozást.
-
Amúgy pedig, gondolom, meglepi Márton urat, hogy Körmendy Zsuzsa (ha ugyanarról a Zsuzsáról beszélünk) kötetét ismerem is, látom is. Persze ennek sincs sok jelentősége.
Onagy Zoltán
