A nagyszebeni születésű Franz Hodjak elismert német lírikus, regényíró, elbeszélő, esszéista. Románból fordít. Jelenleg szabadfoglakozású íróként Usingenben él.Versei a könyvhétre jelennek meg Halmosi Sándor fordításában. Egy kis csokorral adunk közre ebből az anyagból.

 

 

 

Franz Hodjak versei

 

 

– válogatás.

 

 

Halmosi Sándor fordításai

 

FEHÉRBEN FEHÉR
[Deutung in Weiß II]

Eredő bűnünk a fehér.
Ennyi – ropogó fehér papír.
Nyugalom, örök hó
És az arany középút
És az ártatlanság.
Mind fehér.

És az örök cezúra benne
A fekete.
Én.

/

EGY ÁJOZÓ KARÓ MONOLÓGJA
[Monolog eines Baumspaliers    ]

folyton kétfelé cibálnak.
de én a helyemen állok,
rendületlenül.
a dialektika bája. én vagyok.

/

KORZÓIRODALMÁROK
[Promenadenliteraten]

pórázuk hegyén
szavak.
peckesek.

/

NAPLÓRÉSZLET
[Eintragung ins Tagebuch]

folyton csak szemerkél
körös-körül mindenütt
szemlátomást aláhull
rágja át magát
száz titkos utakon
résen lyukon karcolásokon
kimos kicsavar
üregít
folyton csak
folyvást

mindenhonnan csöpög szivárog
ver koppan dobog lüktet
esőnek mondod pedig nem az

/

JELENTÉS A FRONTRÓL
a derék távírásztól, Svejktől
[Frontenbericht
des braven Telegrafisten Schwejk]

halló itt Budweis
nem Budweis igen minden halott halló költő
igen Budweis aki a hősi halált
halló nem igen Budweis énekelte meg
és aztán igen halló
itt Budweis a hősi halált
igen igen meg is halta
halló halló
sajnáljuk
nemnemnem Budweis igen
őszintén

itt Budweis nem Budweis
mert ők igen Budweis
halló így hát többet nem halló
halló énekelhetik meg
igen Budweis a hősi igenigen Budweis halált
hallóitthalló
igen Budweis
nemnemigen

/

VILLON FELTÁMADÁSA
[Villons Auferstehung]

Margot Margot
istenem ó
adj egy kis pénzt kölcsön
Margot
mit gondolsz
mennyibe kerül a világ
ma vasárnap van
ma nem hordunk álarcot
az újság mint minden
reggel a postaládában
és minden bizonnyal hétfőig ott is marad
mint mi az ágyban
ölök ha a légynek sem ártok
ha hátba nem támadok senkit
és ha mégis
az a senki biztosan egy nőszemély lesz
Margot
hadd fújjam ki egy kicsit magam
a sírból
egyenest a te karjaidba futottam
jaj ne sóhajtozz ilyen hangosan kérlek
aki a fejét menti
nem adja olcsón a bőrét
és hogy én lennék az utolsó gazember
meglehet
de ki az első
nem nem kérdezek csak levegőt veszek
Margot
ha nem tévedek
jópár évszázada nem használtam ezt az ajtót
de milyen ajtó ez
és kinek a testén keresztül
és kinek a lelkéhez
persze jöttek tisztes szélhámosok is szerivel
pusztán időtöltésből
ötven nyolcvan év pokol után
őket küldtem mindig
hűségem jeléül
de mit hallok
fűnek-fának arról áradozol
hogy a nyakkendősök a legszebb emberek
hogy süllyedhettél ennyire
hogy járhatsz olyan férfiakkal
akik sminkelik magukat
és a hajukat púderezik
miközben a lelkük hízik és kurvul
Margot Margot
hogy is jönnek az ő kétes üzelmeik
az én becsületes késeléseimhez
és hol van az ő selyemegük
az én bütykös nyikhajomhoz képest
Margot
most őszintén
négyeljen fel inkább a hóhér
semmint hogy pénzből éljek
amiből a hóhérokat fizetik
Margot Margot
ne vedd rossznéven tőlem
talán mégis egyszerű ez
és idővel mindent
meg lehet szokni
csak én vagyok ezekhez az időkhöz túl hülye
akárhogy is van
mint gyerekek festetlen haja
én maradnék olyannak
a hétfő úgyis seggbe rúg
mennyien lakják könyvespolcomat
és az orvosi lelet is mindig ugyanaz
sem halott sem beteg nem vagyok

minden olyan olajozottan folyik

besötétedett
Margot
mert a fény
mezítelenre vetkőzött

/

CAFÉ. AMSTERDAM
[Café. Amsterdam]

Ha igaz az, hogy én ülök
itt, egy üres kávézóban,
mexikói

zene mellett, melyben
még a csapos arca is
átlényegül,

mintha minden egyes
szerződését tényleg előnyösen
kötötte volna meg,

a magánnyal, Van Goghgal, a bankkal,
a hazával, saját lelkiismeretével,
a világvéggel

és ami utána jön, és én meg
itt azzal töltöm az időmet,
hogy a lépcsős oromzatot

bámulom és folyton azt ismételgetem
magamban, hogy a lépcsők túl rövidek,
nem érnek el az égig

de még a pokolba sem, mire is várok
hát, arra tán, hogy egy besúgó
mellém telepedjen, már ha igaz az,

hogy én ülök itt,
egy üres kávézóban,
mexikói zene mellett?

/

45 MÁRCIUS
[März 45]

Az ég tündöklése és bukása
elhallgatott valamit. Egy idegen

angyal lépett a házba és fekete
kendővel letakarta a tükröket.

Nagymama, aki nem akarta a háborút
a házba engedni, bezárt ajtót, ablakot.

Az idegen angyal megevett egy
tányér levest, majd feloldotta őt

az összefüggések alól. Hirtelen
minden megváltozott, az árnyékok

dolgokat vetettek, és nem fordítva.
Aztán a határok minden országnál

nagyobbra nőttek, és Krisztus
fejében egy csillag vöröslött.

/

NÉPDAL
[Volkslied]

é menne i haj ja
mondja a népies
é menne i haj ja
ünnepli őt az első sor
é menne i haj ja
csap át a lelkesedés
ja haj i menne é
javít a népies
visszhangzik a rivalgás
é menne i haj ja
éri el éppen a háromszázötvenkettedik sort
é menne i haj ja
ragad át a lelkesedés további
hétezerhatszázhárom sorra
ja haj i menne é
élteti őt az első sor
é menne i haj ja
száll tovább a rigmus
a hajja tillá rom
hirdeti a népies
a hajja tillá rom
ismétli az első sor
és még nyolcmillió
é menne i haj ja
mondják ötmillió sorban
ja haj i menne é
skandálják két-hárommillió sorban
félek hogy azok a sorok
ahol az a hajja tillá rom
a ja haj i menne é
és az é menne i haj ja
kiáltások találkoznak
nagy tragédiák színhelye lesz
de hál' istennek
csak kis félreértéseké

/

KÉKHAGYÓ KEDD
[Blauer Dienstag]

A nyúl lábat a banktetőn vonszol
Tristan Tzara kettővé oszol
nem kell a kés ki van tiltva
penészes kenyér a kedély lyukas finta
csörrennek a cserepek
mintha bukott angyalok verebek
kis szomorú a legekben
reményre se félelemre okot
nem ad horizontot tágít
billeg a nyelv bomol
az élet mint mindig megzsarol

/

MORITÁS
[Moritat]

Egy romániai német török vagyok,
egy balkáni fojtóangyal tehát, ki Izlandon
érzi jól magát, Franciaországban
és máshol, és ki megkérte a kezét

csakhogy lelépjen a színről
egy csárdáskirálynőnek
hogy bevegye Bécset
és később Tessint.

Időm lassan lejár.
Szörnyen csipkednem kell magam.
Százkét útlevelet kérek, semmi cécó.
Békében hódítom meg a világot.

Csak semmi virágot a síromra, kérem.
Csak semmi felhajtást. De egy folyami
kavicsot,– felőrlődött ő is, míg ideért.
És akkor legalább az útlevelek. Különben

hogy is cserélném fel
a síromat egy másikra, mondjuk
Jerevánban vagy Dublinban.
Hogy is.

/

A VERS BECSERKÉSZÉSE
[Die Überlistung des Gedichts]

Jerkem berkem hívom a versem
hívnám csalogatnám a Pusztából
ide hozzám a második jövőbe gyere
mondanám bátorítanám önteném a lelket
beléjük a szavakba a bénákba
vezetném őket a Pusztából ki
a Semmiből hogy úgy mondjam ebből
a keszekuszaságból ki van itt
na ki van itt ordítom megint a Pusztába
bele amíg végre üres szemeit rámveti
ügyes vagy jól csinálod mondom cilu cilu
ide hozzám hogy megetesselek a nagy
jambust eljátszam veled elhexamétereljelek
vessek rád első követ leonidust palimszeszt
ódát asszociáljunk logoszoljuk át az éjszakát
verseljem el gátlásaid elégiázzam ki csontos
morád üzleteljünk na ki van itt jól csinálod
ügyes vagy még viheted valamire
hízelgek neki éjt nappallá téve
ne bolondozz gyere na jerkem berkem
nézd ki van itt jól van na jól van
a második jövő az van itt
ordítom a Semmibe bele
hangosan halkan de szünet nélkül
egyre-másra amíg meg nem hallja
és óvatosan idemerészkedik hozzám
és a homlokomat nyalja
és mint egy rossz versláb
nyávogni nem kezd

/

ROSSZ IDŐK A FÁKRA
[Schlechte Zeiten für Bäume]

Nos, mivel elmúlt a veszélye
annak, hogy a fákról
beszéljünk, kihalnak lassan
a versből. Az elszáradt
ágakat tovább toszogatom,
magam előtt. Az utcán,
oldalt, egy kidőlt bükk.
Lakknyomok rajta.
Talán a horpadások miatt.
Vagy a halálért. Felállítanám
én azt a bükköt, csak ne lennék
ennyire gyenge. Ha az emlékezetem
nem csal, velem egyidős lenne most
az erdő, ami már rég nem az,
ahol mindent szabad, ami tilos.
Hogy a vágyakozás ne lankadjon,
kifutópályákra van szüksége,
hangárokra, benzinkutakra.
Amerre a szem ellát, felhőkarcolók
tartják az eget, ami már egy másik.
A fa már magáért sem beszél.

/

USINGENI ELÉGIA
[Usinger Elegie]

Számítok, nyelvügyvéd Uram, a diszkréciójára,
s hogy hallgat, mint a sír. Nos, nekem nincs két
hazám, mint minden rendes emigránsnak,
lassan nyílik a nyelvtani feketerigó,
nekem csak két hontalanságom van,
egy új, természetesen, meg egy régi.
Egyikből ugrálok a másikba, ahogy éppen kell.
Hétfőtől péntekig többnyire az egyikben
nézek körül, a hét többi napján a másikban.
De mint biztosan tudják, a törvény szerint
csak egy hontalanság létezhet, ezért nekem
csak egyről van papírom. Így hát, más lehetőség
nem lévén, minden hétvégén eltűnök, és a véget
nem érő, hosszabbnál hosszabb szombatokat és
vasárnapokat úgy vészelem át, mint egy körözött,
köztörvényes bűnöző, reszketve, fázva, álmatlanul,
egy isten háta mögötti fészerben, elhagyott vágányok
alatt, egy várrom ködös múltjában, vagy egy halott
kalapja alá bújva, a nyelvtől fényévekre messze,
ahol nem találhat meg senki.
És remélve, hogy legalább az Utolsó Ítéletkor
megértik, és nem kell még a halálom felét is
illegalitásban töltenem,
üdvözlöm hát tiszta szívből
a Német Akadémiát.

 

 

 

 

A szerzőről:

FRANZ HODJAK (1944, Nagyszeben)

Elismert német lírikus, regényíró, elbeszélő, esszéista. Románból fordít. Jelenleg szabadfoglakozású íróként Usingenben él. Munkáiból magyar nyelven eddig megjelent: Franz Hodjak versei (Európa Könyvkiadó, Budapest, 1983), Joho kutya (mesék, Ion Creangă Kiadó, Bukarest, 1985), Papírsárkány (versek, Kriterion Kiadó, Kolozsvár, 1987), A folyosón (elbeszélések, Pont Kiadó, Budapest, 1999), Legenda a kútról (versek, novellák, mondoráma, Kriterion Kiadó, Kolozsvár, 2004).

A fordítóról:

HALMOSI SÁNDOR (1971, Szatmárnémeti)

Költő, műfordító, matematikus. Tagja a Magyar Írószövetségnek és a FISZ-nek, elnöke a stuttgarti ECHIvOX Irodalmi és Művészeti Társaságnak. Prima Verba díj, 2003. Németből és románból fordít. Rendszeresen publikál, eddig öt verseskötete jelent meg a budapesti Littera Nova kiadónál: a démonokkal flancoló, 2001, napleány voltál, 2002, babérliget, 2003, mely a salamoné, 2004, annapurna déli lejtőin – szeretők könyve, 2006. Ez utóbbi közös kiadás a Polisszal és a Fisszel.
A 80. Könyvhétre várhatók a szerző újabb kötetei: Gileád – a fenntartható csodákról (versek, noran2004, 2009) Kékhagyó kedd (műfordítások, válogatás Franz Hodjak verseiből, noran2004, 2009)