Azt tapasztalom, őrzi tekintélyét a JA díj a szakmában, meg azon túl is, úgyhogy ez rendben van, viszont a vele járó összeg  nem „életszerű”. Vannak olyan nem állami díjak már, amelyek remek kuratóriumi döntések eredményei, elismerések ezek is a javából, jóval komolyabb pénzjutalmazással. Így hát, ha megjelennek az éppen munka alatt lévő könyveim, úgy rendre állok a díjesők alá, nehogy már én legyek valami jónak az elrontója.

Solymosi Bálint József Attila-díjat kapott 2009. március 15-én (Kitüntetések március 15. alkalmából). Az írót Csapody Kinga kérdezte.

Semmi jónak elrontója - interjú Solymosi Bálinttal

Csapody Kinga: Azt hiszem túlzás nélkül mondhatom, hogy mindenki meglepődött, mikor a  nevedet olvasta a József Attila díjasok listáján. Kizárólag csak azért, mert mindenki biztosra vette, hogy neked „olyanodnak már lennie kell”. Gratulálhatunk, és valóban csak most kaptad meg? ;-) A késedelemért akár egyfajta kárpótlásképp is, de melyik másik díjnak örülnél kifejezetten?
Solymosi Bálint: Túlzott elvárás volna magamtól és talán az én munkáimat olvasóktól, becsülőktől is, ha komolyan venném ezeket az egyébként rendkívül hízelgő megjegyzéseket, szerencsés egy fordulatnak tekinthető mindössze, már amennyiben az lehet. Elbizakodottságra adna okot, ám úgy alakult, hogy újabb munkákban vagyok, és ezek pont elég elégedetlenséggel látnak el. Egyébként meg, a díjakat illetően, akár egy apróhirdetésben, az is állhatna, hogy „minden megoldás érdekel”, annak ellenére, hogy nem vagyok egy díjsóvár alkat; hanem az értő figyelem, gondolom, még nekem sem árthatna, aki amúgy szeretne könnyű szívvel lenni, legalább a dolgait tekintve. Az érdeklődés természetszerűleg jól esne minél több irányból tehát, kinek nem, annak ellenére, ha már a szív munkáját vesszük, hogy azért az egy „magányos vadász”. Azt tapasztalom, őrzi tekintélyét a JA díj a szakmában, meg azon túl is, úgyhogy ez rendben van, viszont a vele járó összeg  nem „életszerű”. Vannak olyan nem állami díjak már, amelyek remek kuratóriumi döntések eredményei, elismerések ezek is a javából, jóval komolyabb pénzjutalmazással. Így hát, ha megjelennek az éppen munka alatt lévő könyveim, úgy rendre állok a díjesők alá, nehogy már én legyek valami jónak az elrontója.

CsK: Ha díjakkal nem is halmoznak el, hogy érzed, mennyire figyel rád az irodalmi élet manapság?
SB: Fogalmam sincs; nem veszek részt igazán benne, egyáltalán, csak sejtem, mi is az, amit „irodalmi életnek” neveznek. Vannak barátinak mondható kapcsolataim még régről, és általuk, vagy általuk sem értesülök semmiről, mert általában megkímélnek ettől, de néha valami pletyka, vagy fontosabb esemény persze engem is érdekel, kimondottan egy rendkívül rövid ideig, nincs túl nagy kedvem hozzájuk. Általában véve én máshonnan nézem az életet és az irodalmat, hiszen azzal már kamasz koromban kényszerűen le kellett számoljak, hogy polgári vagy hivatalnoki metódusokon, elgondolásokon törjem a fejem. Mindazonáltal eme baráti figyelmességeken túl mintha a fiatalabb korosztály kitüntetne az érdeklődésével, akármilyen hülyén is hangzik, ez megtisztelő.

CsK: Az Életjáradék szerkezetileg is nagyon egyedi, izgalmas regény. A szétrobbantott történet később újra egymás mellé rendezett repeszei sokszor csak bekezdésnyi egységek. A készülő regényed tematikailag ott folytatódik, ahol ezt lezártad – formailag is ezt a vonalat folytatod?
SB: Nagyjából csak a pontosság kedvéért; nem én robbantgatok stb., hanem nem akarok egy történetet összetákolni, ahogy ez mostanság szokás, ugyanis azt könnyűszerrel meg lehet tenni, valószínűleg éretlen (mert értetlen) vagyok rá. Ebben az esetben is nyilvánvalónak tekintem, hogy kísérletről van szó, vagyis arról, hogy mi a legalkalmasabb forma, hiszen nem akarok egy kész valamit átvenni, abban nem volna semmi idegfeszítő, másként fogalmazva, engem nem nyűgöz le egy szépen elmesélt, szép és igen fordulatos történet önmagában, ahogy egy bravúrosnak mondott nyelvezet sem. Így állunk hát; nem győzök visszavenni és előretörni. Ha a sebességet lehetne műfaji meghatározásként venni, akkor az volna az új tervem, már csak a napi miheztartás végett is; szóval egyfajta lendületes fejezetekben gondolkodom, ez megfelel talán a kamaszkornak, az akkori késztetéseknek, szerelemre, öngyilkosságra stb.

CsK: Formálódik egy Anna-ciklus – lehet Tőled hallani mostanság.  Hogy találtál vissza (szerencsére) a versíráshoz is, és miért pont Anna-versek?
SB: Ennek van egy titkosabb vonulata – három nőszemélyt lehetett ezzel a névvel egy kalap alá venni, avagy három női karakternek a közös nevezője. Átabotában mondva a múlt, a jelen és a jövő pillanatnyiságban megmutatkozó allegóriája volna az Anna név. Másfelől istenien megfelelt történeti és motivációs szempontból is, hiszen alig használt a magyar irodalomban (ez itt poén volna). Alkalmasnak véltem arra, hogy a lehetőségükig meg azon tovább vigyek költői mondatokat és megfontolásokat (régi szokásom), vagyis úgy írjak verssorokat, hogy azok megálljanak a túlfeszítettségükben, hűen tárgyukhoz, alanyukhoz. A fölmerülő ötlet is ilyesmi volt; ennek a ciklusnak a keletkezéstörténete egy vonatúthoz köthető, amely végtelenül depresszív és egzaltált állapotban talált. Téli út a balatonfüredi fordítóházba; évek óta nem írtam már akkor verseket, de akkor tisztán megjelent előttem az egész, a versek sora, és mindjárt föl is jegyeztem négynek a témáját, illetve sorokat, a megszólalás mikéntjét próbálgatva, merthogy akkor már a kiiskolázott költészeti formákat izgalmasnak közel sem találtam volna. 

CsK: Ha 10 év múlva kérdezném meg, hogy mi van veled, miről számolnál be a legszívesebben?
SB: Arról, hogy van alkalmad megkérdeni. Élünk hát. Méghozzá nem is akárhol élnék én, mondjuk Capri szigetén; és hogy akkor nem kellene azt mondom – több meleget és több nyugalmat és több fényt (haha)! Szóval, lenne minden úgy, ahogy sose.

Kapcsolódó:

VISSZAHÍVOTT ÉLETJÁRADÉK - helyszíni tudósítás

Solymosi Bálint: Életjáradék (részletek)

Solymosi Bálint költő, író. Született Kunszentmártonban, 1959, július 19.
Kötetei: A műnéger, versek, JAK Budapest, 1992 
Ágak egy hamisciprusról, novellák, Seneca Budapest, 1995 
Detonáta, regény, Orpheusz Budapest, 2000 
Életjáradék, regény, Kalligram, 2007
Díjai: Móricz-ösztöndíj, 1989
Artisjus Irodalmi Díj, 2001
József Attila-díj, 2009