Iancu Laura versei
csak árvíz van –
ilyenkor tavasszal
panaszáradatként mállik a szó
a vásott ajkakon
Iancu Laura versei
tavasz
csak árvíz van –
ilyenkor tavasszal
panaszáradatként mállik a szó
a vásott ajkakon
özvegyek vagyunk
betonlapon ülünk
a parkban
hullik a hajunk
hullik az alkony
csillagos kendővel borít az éj
lebben, int
kőtakaród alá nyúlok, tested őrzőm
ki ne takarja a vízözön
a test
a szalmaágyat szereti a fáradt test
a színlelt álmodozást
- fakó töviságyban lélek
kihallgatott deszkák között
kihallgatott csókokra
emlékezz –
repülni nem tudó madár
világában
az elázott határfal szárad
kapcákkal hantolt oltáron nőtt
virág vagy
körömversek
*
ablakod nyitva – testünkön rács
barokk tömlöcbe
penész céduláz
*
fölveszem a szálat
fölrepedés
költözik a hold
áldozni kész
*
a szívem papírosba
véres tenyered lúgozza
*
hazaérkeztem a nyelvbe
minden szó elégve
bezár az utca
a hamuba sült ige
nem sétál kedvére
*
kormos égen fecske
kútba ejti röptét
elkapom a szél kezét
halottasház az ég
