A bizarr évei címmel jelent meg a könyvhétre Sárközi Mátyás A Rákosi-korszak irodalompolitikája című 1980-as kötete kibővítve, és korszerűsítve kissé. A második világháború utáni évtized minden írójáról volt a szerzőnek egy anekdotája az Alexandra Könyvesházban tartott bemutatón. Németh László megakadályozott öngyilkossága, Szabó Magda visszavont Baumgarten-díja vagy a megosztott Nobel-díjra mégsem felterjesztett Illyés és Weöres éppúgy szóba került, mint a párt költőinek törtetése és sematizmusa.

Vas és Aczél országa: a munkaverseny élesedik!
 

„Gyerekek, most lerajzoljuk Rákosi Mátyást, népünk bölcs vezérét” – mondja a tanítónő. – „És körzőt szabad használni?” – kérdezi Móricka a viccben Rákosi kerek, kopasz fejére és kövérségére utalva. Korántsem volt azonban ilyen mókás 1945 után az (irodalmi) élet. Aki feledtetni akarta korábbi botlásait, másokat vádolt fennhangon (fasisztának vagy polgárinak, egyre ment), a felszabadító csapatokkal hazatért régi kommunisták a szovjet modellt másolták minden áron. Aki túlélte a sztálini tisztogató akciókat, hatalmat szerezvén maga kezdte a kommunista kánaán előtti múltat végképp eltörölni. Letiltott, bezúzott, meg nem írt művek és „szocialista realista” ámokfutások kora volt ez, amikor a rendszert kiszolgálók kaptak Kossuth-díjat, majd lettek kegyvesztettek, ha irigy pályatársuk befeketítette őket.

   Sárközi Mátyás alapos ismerője a „lódenkabátok korának”, 1956-os disszidálásáig számtalan íróval találkozott, akik a Nemzeti Parasztpárt folyóiratát, a Választ szerkesztő édesanyja lakásán hetente kétszer összegyűlve őszintén beszélgethettek. Kedden gulyás vagy pörkölt nokedlivel várta a népi írókat, csütörtökön rafinált szószokkal ízesített francia borjúköltemények kerültek az urbánusok tányérjára. De a pákosztosok mindkét alkalommal ott voltak, Sárközi Márta legendás főztje feledtette az irodalom mesterséges megosztottságát.

   Veres, Sinka, Kodolányi, Tamási mellett a Válaszban publikálta olyan tanulmányait Bibó István, mint a Zsidókérdés Magyarországon 1944 után, ott jelent meg a „fasiszta magatartása” miatt letartóztatott és internált Szabó Lőrinc Tücsökzenéje, vagy folytatásokba az Iszony és az Égető Eszter. Miközben Németh László vidékre száműzte magát, hogy kerülje a konfrontációt az új rend önjelölt igazságosztóival. Horváth Márton évek múlva is fejére olvasta az 1943-as szárszói konferencián elhangzott szavait: „Képzeljenek el egy szocialista államot, ahol a szabad parasztságot kolhozokba terelték, a kisiparosságnak nagy közös műhelyekben kell dolgoznia, az értelmiség a legszorosabb felügyelet alatt áll, s ebben az államban az ellenőrzöttek magyarok, az ellenőrzők pedig busmanok vagy tibetiek. Ugyebár ez a szocialista állam aligha lesz jobb a legsötétebb jobbágyságnál, még ha formailag tiszteletben tartja is a szocializmus alapelveit? Önök nagyon jól tudják, hogy nem busmanokra és tibetiekre gondolok.”
   Szabó Lőrinc legnagyobb bűne az volt, hogy 1928-as Vezér című versét a nyilas Virradat 1944-ben újraközölte, a költő tudta nélkül.
De ha ürügy sem volt, kerítettek. Füst Milán Leninről szóló ódáját a Szabad Nép jelentette meg 1946-ban, ám mikor két évvel később a Párt kiadta az ukázt, hogy a régi gárdával le kell számolni, Keszi Imre nekirontott és a földbe taposta Füst „retrográd” költészetét. Nem véletlenül kapott Keszi már életében sírverset: „Itt nyugszik Keszi, / Férget a féreg eszi. / Jól teszi.” Ám az ő csillaga is csak addig ragyogott, míg a Felelet-vitában meggondolatlanul nem nyilatkozott. Aczél Tamás olyan halhatatlan verssorokért kapott Sztálin-díjat, mint: „kigyulladnak a csillagok / s én lustán arra gondolok, / milyen jó lesz akkor… / ha a Göncöl szekere helyett az égen / elindul fényesen és merészen / – egy traktor.” Felívelő csillaga oly magasra szárnyalt, hogy a párt kíméletlen irodalomtörténészét (a Vörös Hadsereg elől nyugatra menekült, majd hazasomfordált, s ballépését feledtetendő bárkit szívesen gyalázó)
Király Istvánt is leckéztethette. Így lett a rettegett kritikusból baloldali elhajló. „Aki költő – nézzen a földre, / aki munkás – nézzen az égre, / aki most sem lát – nyakát törje / mit érdekel mázos beszéde! / Csak híresztelje rólam, hogy / sekélyes pártköltő vagyok, / – az van velem, aki velem érez, / együtt leszünk nagyok” – lángolt Aczél, mikor azonban már nem volt a párttal, a néppel egy az utunk, Sztálin-díját eladta egy numizmatikai boltban és disszidált.

   Az 1956-os forradalom leverése után külföldre menekült sorstársaitól szintén tájékozódott Sárközi Mátyás. Munkatársa volt a BBC-nél Londonban Határ Győző, de felkereste New Yorkban a máig élő Püski Sándort, vagy a kiutazási engedélyt kapott, diplomáciai feladattal megbízott íródelegációk tagjait. Utóbbiak közül nem mindenki tért haza, s rögtön másként kezdtek beszélni, 1989 után is megírták többen történeteiket, Sárközi összefoglaló műve viszont már 1980-ban megjelent. Igaz, csak 300 példányban. Becses ritkaságnak számít, a Fehér Holló Press jegyezte, Sárközi Márta kiadójának nevét továbbvíve. A bővített kötet bemutatóján résztvevők kíváncsian forgatták a magammal vitt londoni példányt. A felolvasott részletek alapján kijelenthető, hogy nem sokban változott a könyv szövege. Nem kellett helyesbíteni semmit, közölte a szerző, de például a végére tett Rákosi „titkosított” temetéséről egy visszaemlékezést, melyet Rákosi öccse mesélt el Karinthy Ferencnek, s az ő 1993-as naplójában látott napvilágot.
Sárközi saját megállapításai mellett sok adomát idéz memoárokból. Átnézte az összes magyar lapot is az angol nemzeti könyvtár folyóirattárában, de párthatározatokkal nem akarta túlzsúfolni a szöveget. 1956-ban Magyarországon maradt édesanyja heti két leveléből ugyancsak pontos képet kapott a kor viszonyairól, bár virágnyelven kellett fogalmazni, mert a borítékokat mások is átnézték Londonba érkezésük előtt. Ezért írta egyszer bolondul merészen Sárközi Márta, hogy „Ezt a viccet most hallottam, a cenzornak küldöm: – Melyik a legújabb megye? Kádár megy-e?” Kódolva közölte viszont fiával, hogy két napra letartóztatták, s a biztonság kedvéért álnéven, másik kerületben adta fel a levelet, miután kiengedték. Bele akarták keverni a Bibó-perbe, de Révai József szabadon bocsátatta. „Hogy merték letartóztatni a nyilasok által megölt Sárközi György özvegyét?” – kiabálta a Kútvölgyi kórházban haldokló Révai a telefonba beosztottjainak, mikor a beteglátogató Ferenczy Béni feleségétől megtudta a hírt. Pedig nem állt kapcsolatban Molnár Ferenc lányával. Mikor Erdei Ferenc feleségét szerette volna meghódítani Révai, hívatta Sárközi Mártát, hogy erről „szeretne vele eszmét cserélni”. A szabad szájú szerkesztő visszaüzent: eszmét ő nem cserél, de ha Jociról van szó, bemegy majd.

„Révai eszes ember volt, de elvetemült. Formabontó költőként kezdte, de csalódott. Moszkvában írt Marxizmus és népiesség című tanulmányában a falukutatók módszereit hasznosabbnak nevezte a marxizmus dogmatikus alkalmazásánál, tisztelte a népi írókat az összetartásukért” – mesélte Sárközi, majd Kőrössi P. József kérdésére példával cáfolta, hogy a népi írókkal elfogultabb lenne:

„Darvas József, mint az Írószövetség elnöke igazán kártékony volt. A forradalom alatt sírva bánta meg elnöki és népművelési miniszteri tetteit, utána viszont újra magas pozíciót talpalt ki magának.” Révairól rosszat mondani elképesztő bűnnek számított: mikor külön lépcsőházat építtetett magának a kultuszminisztériumban, hogy nagyobb biztonságban jusson fel autójától az irodáig, s ezt nevetséges allűrnek nevezte Ottlik, azonnal kizárását javasolták az Írószövetségből. Hiába próbálták védeni, a Horthy-korszak kőszegi kadétiskolája sötét foltnak számított múltjában. Vas István közlése döntötte el a vitát. Az ő életét Ottlik mentette meg a fasizmus tombolása idején azzal, hogy lakásán bújtatta hónapokon át – így a megbízhatatlanság vádját ideiglenesen elvetették. (A legenda szerint az egyik pártszervezeti taggyűlésen később Vas István saját kizárását kérte, mondván: lelkileg nem alkalmas megérteni, mi folyik a történelemben. Pedig 1952-ben a Magyar írók Rákosi Mátyásról kötet szerkesztését állítólag azért vállalta el, hogy így maga kimaradhasson belőle.) 

   1949-es betiltásáig a Válasz állandó szerzője volt Vas is, állandó bírálatok közt. Illyést szerették volna megnyerni a kommunisták, felhasználni tekintélyét – ő azonban Sztálin hetvenedik születésnapjáig nem adott behódoló művet –, a Válasz szerzőit viszont folyamatosan ostorozták. „Elég volt a rímes kérődzésből! Hiába öltöztetik a hasonlatok és bonyolult képek papírruhájába, a múltvágyás, az ellenforradalom lepleződik le benne” – írta például Jékely és Sinka nosztalgikus verse miatt Sebestyén György. (Aki 1956-ban Bécsbe emigrált, feleségül vette a PEN Klub titkárnőjét, s így minden művét megjelentették.) Nehéz az elvártnak megfelelő művet írni a még ki nem alakult, változó társadalomban, „ha billeg az íróasztal lába”, védte pellengérre állított írótársait Illyés. „Tolja balra azt az asztalt, majd nem billeg tovább!” – jött a válasz. 1949-ig tartotta magát a világháború utáni Válasz, Molnár Ferenc Amerikából pénzzel segítette lányát, míg a jóakarók azt nem híresztelték neki, hogy fasiszta lapot támogat. A nyomdaszámlákra ment el a Nyúl utcai villa, kifizette belőle a kiadó adósságait Sárközi Márta – aztán néhány hét múlva az államosítással elvették a Fehér Hollót is –, s költöztek egy szobakonyhás lakásba.

   Ma is megbecsült írók laknak a villában, Standeisky Éva és Ungváry Tamás, mondta Sárközi Mátyás, majd zárásként ismertette terveit. Míg a Király utcáról szóló könyvébe egy Krúdy-idézet („A Király utca a legpestibb utca”) nyomán kezdett, most Márainak „A Várban lakni világnézet” mondata vezeti. Minden hétköznapi házban rengeteg érdekes történetre bukkan, élvezi a kutatást. Egykor országos fontosságú dolgokat mondtak ki az írók, vagy legalábbis azt hitték, de jobb, ha maradnak a mesterségüknél. Hiszen Zilahy Lajos szavaival: „Minden politikába mártott író annyit veszít a súlyából, amennyi az általa beszívott pártfegyelem súlya.”

Kép és szöveg: Klein László

Kapcsolódó írások:
28 éve hunyt el Zelk Zoltán: http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/554
Örkény István – 97.: http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/1636
Egy író festő (Szántó Piroska): http://www.irodalmijelen.hu/?q=node/453