Rácz Boglárka versei
pesti éjjelek
az álmokból kihallatszik a moraj,
sétálsz a sötétben, opera, oktogon,
hány kikerült kapualj az élet?
fölötted felfújt léggömb- arc a hold
csak néha sejted honnan hová lépkedsz,
legalább százéves leszel, mire megérkezel,
ismerősnek vélt utcákra kiáltasz,
a város visszhangja nem felel
Rácz Boglárka versei
Szeptemberi vers
hajfesték ha néhány hét alatt lenő
pontosan olyan színű őszelő
a hátsó szobában egy lámpát égve hagyok
nem tudom még, hogy megyek vagy maradok
árnyékok bukfenceznek avarszőnyegen
nem kérdezlek meg, legyen vagy ne legyen
az, amire valójában sosem volt alkalom,
körömről a lakk lepereg, ebédre fagyott kapor
amit feltálalok, a fényt nem szűri át magán már
a ház, falak közt hintaszékben alvó nagykabát
pesti éjjelek
az álmokból kihallatszik a moraj,
sétálsz a sötétben, opera, oktogon,
hány kikerült kapualj az élet?
fölötted felfújt léggömb- arc a hold
csak néha sejted honnan hová lépkedsz,
legalább százéves leszel, mire megérkezel,
ismerősnek vélt utcákra kiáltasz,
a város visszhangja nem felel
Éjfél
szögre akasztott szavaimból elfogy lassan
a szándék – másom meg régóta nincsen
csupasz házfalra szárad egy árnyék
égitestekkel koccint az Isten
Amit az elmúlásról tudni vélsz
tompa pislákolás most csak a fény,
a téli házban is matt minden,
színtelen, a falra vetülő árnyék nem a tiéd,
napok óta itthagyott ingeden
alszom, de a legtöbb időt inkább éberen
töltöm, vagy nézem csak a kinti hóesést,
a hajad lesz épp ilyen fehér,
mire a nevedet majd elfelejtem
szakitás
a samponfogyasztás a felére csökkent
a szobákban félbehagyott mozdulatok sora
múlt időben folyton nem létezhetünk
az asztalon megkövült, hideg vacsora
felére a samponfogyasztás, a fogkrémes
tubus középről nyomva, rendetlenségem
azt hiszem többé meg nem zabolázod,
főzök egy kakaót ahogyan régen
emlékarcod az emlékidőkből úgyis eltűnik
majd, mint mikor valaki a deletet nyomja
a billentyűzeten, elválásunk akkor végleges tehát,
ha volna még hogyha az sem érdekel
Vers elmenő kedvesekhez
könnyed ne legyen látható, rejtsd el,
gyűrött arcod, hajad ziláltságát se lássa,
félálomban nevét ne ismételgesd egyre,
mint táltos varázsigét, az üresség csapdája
el ne ejtsen, vigyázz még mozdulataidra,
túl hangos szívdobbanásra, el ne
árulja semmi hiányát, ha elment,
ne ácsorogj tétován lábnyomába
Aki elmegy
csak a sarki traffikba szaladt le aki elmegy,
csak újság, cigaretta, nem, nem hiszem, hogy
messzebb, hogy a hegyeken túlra
vagy át onnan is valami szürreális
égi kavalkádba, hol színek meg fények
világítják át, hogy onnan pillant a világra
RÁCZ BOGLÁRKA
1986-ban született Füleken (Szlovákia). Budapesten él, a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola és a Sellye János egyetem hallgatója. Szerepelt a Szlovákiai szép magyar versek 2006 / 2007 antológiákban, írásait a Szőrös Kő és a Spanyolnátha közölte eddig.