A Múlt évezred Marienbadban pontosan rögzíti szereplői környezetét, azt a környezetet, amely őket, a szereplőket is érdekli, így vagy úgy érinti (!). Nem politikai regény ez a könyv, a tizenkét éves Vincze Flórián sem gúnyolódik például a két emblematikus politikussal, a Kuvasszal (Gyurcsány Ferenc) vagy a Vizslával (Orbán Viktor), hanem a saját életének a kereteit értelmezi, és mivel a földi intelligenciát a kutyák intelligenciájára „mintásítja”  a Magyar Tudományos Akadémia némely kutatója, hát az élénk elméjű fiú nem véletlenül kutyálkodik a maga gondolatkísérleteiben.  

Bőség az ég alatt

SZÁVAI Géza 1950-ben született a székelyföldi Küsmődön. Kolozsvári egyetemi tanulmányai után Csíkszentdomokosra nevezték ki, de Csíkdánfalván, majd Gyergyószentmiklóson tanított. Rövid ideig az Előre c. napilapnál, később a bukarest A HÉT c. kulturális hetilap szerkesztőjeként dolgozott. 1980-1988 között Bukarestben élt. 1988-ban Budapestre települt. Azóta a fővárosban él a családjával. A nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején több budapesti lap munkatársa volt, míg 1994-ben megalapította a könyveket (és folyóiratokat) több nyelven kiadó PONT Kiadót. Szávai Géza prózát és esszét ír.

Onagy Zoltán: Géza, nagyon belehúztál az utóbbi években. 2006-ban a szépséges Aletta bárkája, 2008-ban a Valaki átment a havon, ez a könyv – Fekete J. József kritikája szerint – forradalmasítja a regényírás technikáját, ugyanebben az évben megjelentetted a kilencvenes években született politikai megszólalásaidat Szavak a csúcson címmel, aztán 2009-ben egy óriási regény a jelenből, 749 oldal, a Múlt évezred Marienbadban. Olyan tempót diktálsz, a néző csak kapkodja a fejét. Íróemberben benne a vágy, hogy ekkora könyvet tegyen le az asztalra, de közben aggódik is az időhiányos korban, hogy megrettenti az olvasót. Nem voltak ilyenféle aggodalmaid?

Szávai Géza: Bennem nem munkált olyan vágy, hogy nagy terjedelmű könyvet tegyek le az asztalra. Előző könyvem (Valaki átment a havon) címoldalán a következő „műfajmegjelölés” igazítja el az olvasót: Kisregények és nagyregények… Kisebb-nagyobb regényeket akartam írni, amikor engedték az életkörülményeim. Szerintem pár oldalas irásműnek is lehet regényt idéző állaga, súlya, hatása. A Múlt évezred Marienbadban „életanyagát” 750 oldalon tudtam elbeszélni, és nem voltak olyan aggályaim, hogy a terjedelem elriasztja, netán megrettenti az olvasót, hiszen az olvasó reményteljesen különbözik a reménytelenül „elmúló” írótól. Az írók meghalnak, olvasók pedig mindig élnek, én a statisztikai átlagolás szerint húsz év múlva már nem létezem, de húsz, ötven, száz stb. év múlva is lesznek olvasók – és bizonyára lesznek ebben a történelmileg „széthúzódó”tömegben olyan olvasók, akiket nem rettent meg a regény terjedelme. Amikor én még elsősorban olvasó voltam, és az ötven-száz évvel ezelőtti  korból nekem is üzenő – ritka – könyveket olvastam, néha mérgelődtem: bizhatott volna bennem, az olvasóban az író, és nyugodtan kifuthatta volna azt a terjedelmet, amelyre mind a műnek, mind az olvasónak igénye lett volna. A Múlt évezred Marienbadban ekkora terjedelemben él…Van hely az ég alatt!         

OZ: Van olyan kész mondatod, amellyel – ha megtámadna egy rádióriporter – ajánlhatnád a regényt?
SzG: Rádióriporter már „támadott le” ilyesfajta mondatokért, de nem tudok kész aranymondásokkal biztosra menni… Arra a bizonyos olvasóra azonban, amely túlél engem – sőt: minket! – azért mégiscsak gondolok néha, és azt mondanám neki a Múlt évezred Marienbadban-t ajánlva, hogy talán érdemes elolvasnia, mert ez a regény önmagában-önmagából érthető, és olyan pozíciót kínál az olvasói szemlélődésre, amelyből előre is, vissza is nézhet: olykor évszázadokra, és saját magát is elhelyezheti valahol, még akkor is, ha csupán csak „távolságot akarna tartani…”     

OZ:  A Székely Jeruzsálem című identitáskereső-kutató könyved kapcsán látom a következő olvasói megjegyzést: "Tulajdonképpen a szombatosokról szerettem volna többet tudni, ám a könyvet elolvasva sokkal többet tudok a székelységről és az Erdélyben élő magyarokról is." Őszintén megvallva azt gondoltam, hogy a következő nagy anyagod visszatér Erdélybe a jól átjárt, megismert terepre. Ahol nem lehet tévedni.
SzG: Tévedni bárhol lehet, de ha azt kérdezed, hogy mennyiben mozgok biztonságosan az ábrázolt világban, mennyire fontos, hogy ismerjem a „terepet”, akkor azt kell mondanom, hogy talán a székelyföldi, erdélyi világról tudok a legtöbbet, de mindjárt hozzá kell tennem, hogy a transzilván nyitottság és egymás világaira utaltság: alapélményem. Ne feledd, Erdélyben mi nem csupán egy magyar, hanem egy német, egy román világban is – sokszor fájdalmasan! – tájékozódtunk. A tágasságnak ez a közérzete engem egész életemre meghatározott, és ez az ismétlem: hol keserű, hol groteszk, de mindenképpen sokdimenziós otthonosság a világban mégiscsak nyújt valami biztonságot a bizonytalanságok kortárs áradatában.

OZ: Vincze Flórián a kamasz, és öreg barátja, Holló Bence civil életet élnek, mégis mindent átjár a politika, a politikum, a politikusok, nem legfényesebb formájukban, mint a mindennapi életben. Ritka a magyar gyakorlatban, hogy az író ilyen frissen beolvassza a napi politikai történéseket. Veszélyes játéknak tűnik manapság, amikor a közönséges magyar elfordul a politikától, elutasítja a politikát, ha jobb kedvem volna ettől, azt mondanám, a politikus is elfordul a politikától. Pedig egy matematikus gyerekzseni szemén át a mai magyar világ kifejezetten izgalmas tereket nyit. Mi késztetett rá, hogy nevükön, gúnynevükön szerepeltesd a politikai elitet és holdudvarát?
SzG: A veszély csak manapság, tehát átmenetileg veszély. Ötven év múlva már senkire nézvést nem jelent „veszélyt” a regény politikuma. Manapság pedig fontosnak érzem a pontosságot, emlékezzünk Mészöly Miklós törekvésére, aki „pontos történeteket” írt, „útközben”! A Múlt évezred Marienbadban pontosan rögzíti szereplői környezetét, azt a környezetet, amely őket, a szereplőket is érdekli, így vagy úgy érinti (!). Nem politikai regény ez a könyv, a tizenkét éves Vincze Flórián sem gúnyolódik például a két emblematikus politikussal, a Kuvasszal (Gyurcsány Ferenc) vagy a Vizslával (Orbán Viktor), hanem a saját életének a kereteit értelmezi, és mivel a földi intelligenciát a kutyák intelligenciájára „mintásítja”  a Magyar Tudományos Akadémia némely kutatója, hát az élénk elméjű fiú nem véletlenül kutyálkodik a maga gondolatkísérleteiben.

OZ:  A regény kilenc részre tagolódik, nekem a születés kilenc hónapja jut eszembe erről, de a regény kilenc fejezete idézi a kilenc hérodotoszi múzsát is. A tagolásnak van külön jelentősége?
SzG: Igen, a tagolásnak van jelentősége, és nekem ugyan nem jutott eszembe a születésre készülés kilenc hónapja (másegyebek jártak az eszemben), de helyénvalónak és termékenynek érzem az „olvasói” gondolatodat, és köszönöm. Az olvasó él a regénnyel…
 

http://www.ujkonyvpiac.hu/ -2009. szeptember