Ugrás a tartalomra

Interjú Danyi Zoltánnal - filmfelvétel

 
 
Danyi Zoltán nyerte az Irodalmi Jelen próza-díját. Tízperces interjúnkban arról beszélt, hogy az esszé, vers, próza műfajok közül melyik áll hozzá közelebb, hogy miként került kapcsolatba Hamvas Béla írói hagyatékával, s hogy mit gondol a határontúli irodalomról. Az aradi Jelen Házban tartott gálaesten készült felvételen elmondta, hogy a "dohányzás és a költészet öl". Az interjút Veres Rudolf és Boldog Zoltán készítette.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2. A piacon sétálva – Danyi Zolihoz,

az Irodalmi Jelen-díj próza kategóriájának nyerteséhez

 

A hajnalban ébredő piacon sétálsz. Éppen Danyi Zoli gyümölcsverseihez keresel hozzávalókat, vagyis inkább a költő gyümölcseit kutatod a valóságban. Kifinomult kíváncsisággal koslatsz az élmény után, nyáladzik a lelked, mert úgy hiszed: a valóság is lehet olyan, mint a líra.

A lapok helyett a napodat édesítenéd, málnával éppen. De csak darabokat találsz a pultokon, málnafoszlányokat a gyümölcsversekből. „Egy tűszálaktól szőrös gally gyümölcsbe nyíló sóvárgása – Minden megismételhetetlen.” – emlékezel a könyvre. Látják az árusok, hogy bizonytalankodsz, így kóstolóval kínálnak. Elfogadod. A vershez képest tompa íz pedig bizonyítja a megidézett sóvárgás megismételhetetlenségét.

Danyi Zoli lírájával tehát nem lehet piacra menni, mert soha nem találod meg a málnát, amit a Gyümölcsversek óta keresel. Nem fér be a sóvárgás a műanyagdoboz és a folpakk mögé, nem úgy, mint a papírlapok közé. Te viszont inkább gyümölcsöt ennél, mint könyvet és lírát, és a Maslow-piramisra gondolsz, ami helyesen tudja: ha nincs meg a napi gyümölcscukor, nem kívánod az irodalmat, és mellesleg éhen halsz a lírával, amitől nyáladzik a lelked.

Így a piacon sétálva be kell vallanod, hogy reggeli előtt a prózai vágyak jobban érdekelnek. És inkább Hajnali húst kérsz egy erotikus novellához, vagy Párhuzamokat, flamingóval, ez utóbbinál a kofák minden bizonnyal furcsán emelik szemöldöküket. A prózaolvasó vevőt ők is jobban szeretik. Bár ha Danyi tolvajnovellájával lopakodsz a közelükbe, felednek minden metafizikát, és övtáskájukhoz kapnak, mert ugyanúgy, mint olykor a nyájas olvasó szokott, ők is ragaszkodnak az evilági értékeikhez. Te viszont csak mosolyogsz, Hamvas-Danyi-gondolatokkal kacérkodva, melyeket sajátoddal vegyítesz, és miközben a málnás turmix hozzávalóit pakolod a táskádba, a rózsaáruslány kezét éppen megszúrja egy tövis, ami a szerző rózsakertjéből keveredett a valóságba: egy tűszálaktól szúrós gally sziromba hajló sóvárgása.

 

 

 

 

Boldog Zoltán

 

 
Danyi Zoltán: Szorítástól fehér ujjak

Irodalmi Jelen

Irodalmi Jelen

Az Irodalmi Jelen független online művészeti portál és folyóirat. Alapítva 2001-ben.

.