A költészet napja alkalmából Lászlóffy Csaba Ars poetica című versét olvashatják.

  

          "Megzápult próféták, varangyok,
           szókészletük másfél arasz;
           meg se kell húzni a harangot,
           mind saját magára szavaz."

 

 

 

 

 

Lászlóffy Csaba: Ars poetica

 

(Ünnepnap Európában)          

 

Költő vagyok? Kit érdekelne?

Az ember rég nem önmaga,

ha még annyit sem ér az elme,

mint bár a valuta szaga.

 

Hittük mindig: a humanizmus

humusz alól is feltör a

fényre. (Belzebub vár vagy Krisztus!

– mind közönséges mágia.)

 

Szemünket elfedte a hályog;

illúzió a hit s remény,

eltűnt időkben botorkálók:

s ha bűnként húz le, nem erény.

 

Európa, gyilkos hecc s métely;

hány hulla/dék/gödröt  koholt.

Bomlott agyat riaszt a kétely:

az értelem csak szolga volt!

 

Hajlott rémítő kard s hazugság

előtt – kérdés, most mit akar,

igazat vagy valódit? Tudván,

a küzdelem mocskot takar.

 

Stábok, spiclik – kicsi/nagy banda,

zabálnak és ürítenek.

Habzó történelmi halandzsa

határolná be létedet.

 

Megzápult próféták, varangyok,

szókészletük másfél arasz;

meg se kell húzni a harangot,

mind saját magára szavaz.

 

Keserves munka volt idáig

eljutni. Ma övék a lét.

A tökély korának, úgy látszik,

fújtak megint – romlás a tét.

 

Valami kortalan világít,

a szellem árnyékban marad.

Valamit elsodor egy másik,

vak kannibál-gén indulat.

 

Szolgálatos tábornok hangja:

„Hatalmam van felettetek!”

– üvölt (elefántból lett hangya),

s fölindulnak a vesztesek.

 

Világ mészárszéke ma zárva.

(A nyelvedet le ne harapd.)

Mindig lesz böllér; s nagy az ára,

hogyha az áldozat te vagy.

 

2010. március