Fehérre meszelt utcafal tövében,  
az ajtó mellett ül. Apó, szólítgatod  
félénken, piros virágok lógnak le  
az ablakból. Muskátli szagú a kezed.
Nagypál István versei

 

 

 

NAGYPÁL ISTVÁN

 

A Babaház

 

 

Ez az én régi házam. A Babaház.  
Kicsit rozoga, kicsit félelmetes.  
Még anyuval raktuk össze.   

 

Az oldalára felfestettem egy  
nagy h betűt és minden  
szobába keresztet aggattam.   

 

Magam vagyok, játszogatok. 
Fésülgetem a műhajadat – 
Ilyen rúzs még egy nincsen.  

 

 

Beraklak az egyik szobába,  
ahol minden ágyban lesz egy  
báb. Nem leszel egyedül.  

 

 

Triptichon 

 

1. 

Az apóról  

 

 

Fehérre meszelt utcafal tövében,  
az ajtó mellett ül. Apó, szólítgatod  
félénken, piros virágok lógnak le  
az ablakból. Muskátli szagú a kezed. 

 

Úgy számoltam, vagy tíz macskakő 
a háztól a móló széléig, gyere, gyere, 
ne félj Apó, ha beleesnél, itt lesz, 
megfog a kisfiú. Egy, kettő, három,  

 

itt szoktunk ugrókötelezni, látod? 
A vászonnadrágján gyurmaszerű 
földgolyóbisok csüngnek. A kisfiú 
szólítgatja. Apó. Apó. Apó. Apó.   

 

2. 

A halászról  

 

 

A piacon egy halász játszik a halak- 
kal, mint egy bolond, sós ujjbegyét  
végig húzza minden. Fekete pikkely. 
Tengeri halak. Egy se friss, mondja   

 

 

a többinek. Mind azt mondja, bolond,  
hisz vak vagy, honnan tudnád, nap- 
hosszat fekszel a piacon. Megszólalna 
Apó, de a halász leinti, megmarkolja   

 

 

a kezét, ahogy megtalálja, közel húzza  
magához, mondd, érzed Apó? Asztalok  
alatt ülnek és a sós, furcsa halszagot  
szagolják. Olajos fémízű az összes hal.    

 

3. 

A halász meg az apó  

 

 

El ne mondd azoknak az árusoknak,  
meg azoknak vén csibészeknek, hogy  
tavaly nyár óta kevesebbet fognak,  
kevesebbet fognak harcsát, keszeget.  

 

 

Egymás előtt szégyellik. Mindent 
szégyellnek. Szégyenkeznek eleget  
odahaza, szégyenkeznek fiaik előtt,  
szégyenkeznek az ima előtt, este.  

 

 

A halászok legyintenek a két öregre, 
ahogy ott fekszenek, beszélnek és 
mosolyognak, mi ketten meg állunk, 
talán mi is így figyeljük egymást.

 

Ét

 

Demiánnal gyárlátogatásra megyünk,
a nővéremet látogatjuk meg. Csillogó
szemmel nézi a vitrint, mint egy jég-
tömb, úgy áll ott. Hidegből van. Ez egy
csokoládé-malom,  megkóstolnám, de
Demián kezemre csap, ez a nővéred 
vitrinje, ki van preparálva. Étédesség,
a hasa babákkal tömve. Hiányoznak
a babák. Szerettem őket, mint a teát.

 
 

 

 

 

Nagypál István így vall magáról: "1987-ben születtem, Budapesten. 2009-ben diplomáztam a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Kommunikáció és médiatudomány szak, vizuális kommunikáció szakirányán. Diplomamunkámat az LMBT közösségek kommunikációjának empirikus vizsgálatából írtam. Ennek eszközéül a terepmunkát mint kutatói stratégiát választottam. (...) Tanulmányaim során Bor István, filozófus-esztéta, Mélyi József, művészettörténész, műkritikus és Bátori Zsolt, nyelvfilozófus nyitotta fel a szemem a költészet és a képzőművészet közötti elmosására - többek között Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Nemes Z. Márió, Pollágh Péter költészete, illetve Esterházy Péter és Umberto Eco prózái hatottak és hatnak rám. Legelső verseim a műegyetemi Műhely című kéthetente megjelenő lapban jelentek meg. Később a Kolozsvári Helikon, a Prae, az Új Forrás, a Napút , a Műút, a Börzsönyi Helikon és az Árkád szépirodalmi folyóiratokban, illetve a DOKK.hu, Új Lenyomat és a Prae.hu irodalmi portálokon publikáltam. Önálló kötetem még nem jelent meg. 2009-ben a József Attila Kör Irodalmi Egyesület tagja lettem. 2009 novemberében pedig barátommal, Zerza Béla Zoltánnal közösen létrehoztuk az Új Hormon versblogot, csoportot, amely jelenleg 10 tagból áll: Karádi Márton, Baranyi Gergely, Kiss Gabriella, Nagy Kata, Kókai János, Németh Bálint, garai péter sándor, Pakulár Erika, Zerza Béla Zoli és jómagam."