Békássy Éva versei

„Lelkem, te lenge, fesztelen,
Földi testemnek vendége, társa,
Hol fogsz bolyongni, esztelen,
Sápadt lész, rideg és meztelen,
Ha majd játéknak, tréfának vége.”
Békássy Éva versei

Békássy Éva versei

A TENGER FÖLÖTT

A tenger fölött futnak a felhők
fehéren, sugaras szegéllyel.
Nézi halszagú szerelmem
ki hálóját javítja
a régi Ostiában.
De nem sejti, jaj nem sejti
hogy én is már
aranyos felhőként
zivatarokat görgetek
a Tirréni tenger fölött.

BÚS ÉNEK A REGINA COELIBŐL* 

A római nagy ég alatt
áll az idő, az út szalad
s nyargal velem az ég felé
míg eljutok az Úr elé.
A tirréni kék ég alatt
ittam tengert, fogtam halat,
az életem míg elszaladt
a tirréni kék ég alatt.
És vágtatott a zord idő,
a véres múlt, a halk jövő.
S eszem követ, iszom falat
az életem míg elszalad
a római bús ég alatt.

*Regina Coeli, azaz a Mennyek Kirélynéja,
a római börtön gúnyneve (a szerző megjegyzése)

ANIMULA, VAGULA, BLANDULA*

Animula, vagula, blandula,
Hospes, comesque corporis,
Quae nunc abibis in loca,
Pallidula, rigida, nudula;
Nec, ut soles, dabis jocos.

*

Lelkecske, lengécske, gyöngécske,
Test társa, pártfogója is,
Oly tartományba térsz, amely
Sápadt, szigorú, mezítelen,
És nem játszol többé soha.

(Weöres Sándor fordítása)

*

Lelkem, te lenge, fesztelen,
Földi testemnek vendége, társa,
Hol fogsz bolyongni, esztelen,
Sápadt lész, rideg és meztelen,
Ha majd játéknak, tréfának vége.

(Békássy Éva fordítása)

* Hadrianus utolsó szavai

ZSIGMOND KIRÁLY PALOTÁJA

Nézd idegen, kit sorsod ide vet,
íme a vár, ez volt a múltunk;
a mi akarásunk csupán csak cement,
összefoglalja azt, ami voltunk.
De az Ő akarása mint faragott kő,
díszít és örvendeztet. Itt lakott ő,
Zsigmond király. Azután elment.

Öt nyelven pengett itt az ének,
„Mondd Oswald*, hogy szólt az a régi dal?
Hadd áldozzunk itt versnek, zenének,
vígságom védje sok királyi fal.
Építsetek palotát nevemben,
íves ablakán benéz majd az Isten,
s a folyó szelíd kanyargása
lesz országlásom legbölcsebb tolmácsa.
Mondd Oswald, hogy szóit a régi nóta?"

Sok súlyos század elfutott azóta,
szégyenét, vérét a Duna tudja.
Ládd idegen, ki erre járkálsz,
íme a vár, ez volt a múltunk.

* Oswald von Wolkenstein, várúr és költő trubadúr,
Zsigmond kebelbarátja volt. (a szerző megjegyzése)

(Közreadja Weiner Sennyey Tibor)

Kapcsolódó:

Weiner Sennyey Tibor: Békássy Éva – egy elfelejtett magyar költőnő és kalandos élete