Faludy György élete utolsó öt esztendeje nemhogy eseménytelen csendességben telt volna, hanem merőben új szakasza kezdődött egy szerelemmel, az ő „hangos feleségével”, ahogyan a költő nevezte kedvesen rajongójából lett társát. Faludy Kovács Fannyval erről az időszakról, valóság és mendemondák viszonyáról be­szél­get­tünk.

 

 

 

A hangos feleség

 

Beszélgetés Faludy Kovács Fannyval

 

 

– Bár sok helyen beszéltél már róla, de elmesélnéd-e most az Irodalmi Jelennek, hogyan ismerkedtetek meg Faludy Györggyel?

– Egy verseimből készült francia fordítást vittem fel Gyurikának és egy filmszinopszisról szerettem volna megkérdezni a véleményét. Ott állt az ajtóban, gyönyörű hímzett fehér ingben, fekete nadrágban, és én abban a pillanatban tudtam, hogy nem fogok innen többé elmenni… és ez így is történt. Elkezdett mesélni, én pedig ittam a szavait. A szerelmünk harmadik hónapjában elvitt Erdélybe, akkor ismertetett meg Orbán János Dénessel, akit ő nagyon szeretett.

– Ezek szerint nem Erdélyben ismerkedtetek meg, ahogy ezt olvasni lehet itt-ott?

– Nem, csak Erdélyben vette meg a karikagyűrűt. Orbán János Dénesnek volt egy titkára vagy sofőrje, ő vitt el minket egy kolozsvári ékszerboltba.

– Mennyiben alakult át a Faludy-képed, amikor rajon­gójából a társa lettél?

– Azt hiszem, ő mindig legenda volt, valami pátosz lengte körül. Költőként nekem kezdettől kedvencem volt Szabó Lőrinc mellett. De nem hiszem, hogy lehetne csak azért szeretni valakit, együtt élni vele öt évig, mert nagyon jó verseket ír… Ha „sorrendet” kellene felállítani, mi ragadott meg benne el­sősorban, akkor Gyurka személyisége: embersége, aláza­tos­sága, kedvessége volt az. Mellette jobb ember lettem. De Faludy mellett szükségszerűen mindenki jobb ember lett. Itt megint Orbán János Dénest kell említenem, aki azt nyilatkozta egyszer, hogy nem ismert nála jobb embert. Én sem. Örülnék, ha őt csak megközelítően jó emberrel találkozhatnék még. Az együtt­létünk során a róla kialakított kép csak még pozitívabb lett.

– „Faludy fehéren-feketén” című interjúköteted beve­zetőjében azt írod, „egy hippilány és egy költőfejedelem” víg estéinek krónikája ez. Mit gondolsz, Faludynak inkább hagyományos Múzsára volt szüksége, vagy hippiszerelemre?

– Ezt tőle kellett volna megkérdezni. A különlegesség biztos őt is motiválta, tetszett neki, mint mindenkinek. Első feleségét, Valit például általában kispolgárnak tünteti fel a könyveiben, és vele nem volt túl gyümölcsöző a kapcsolata hosszú távon. Valószínűleg abból adódóan, hogy zseniként, nem kis­pol­gá­rokra volt szüksége – de lehet, hogy ez épp fordítva van.

– A „szereposztás” hagyományosnak volt mondható a kapcsolatotokban?

– Én nem vetettem alá magam, teljesen egyenrangú kapcsolatban éltünk. Ő mindig férfi volt, én mindig nő. Nem ápolónő, nem kislány, egyszerűen nő.

– Hogyan készültek az interjúkötetek?

– Gyurkának voltak kedvenc italai, amiről Márkus Bar­ba­rossa János is beszél az Irodalmi Jelen egyik számában, a malt whiskyk például, meg a somlói juhfark, egy ilyet felbontottunk és kötetlenül beszélgettünk. Volt, hogy már megjelent interjúkból vettem át mondatokat, ilyenkor Gyurka mondta, hogy azt már egyszer itt és itt jól megfogalmazta, nyugodtan használjam fel. Két ilyen interjúkötet jelent meg, az egyik a Faludy fehéren-feketén, a másik a Pokolbéli víg óráink, szerintem jól sikerültek.

– Faludy második feleségével, Zsuzsával két közös kötetük is született. Ezek szerint megkönnyítette számára a munkát egy társ-alkotó közreműködése?

– Eric Johnson volt az egyik ilyen társa, de Zsuzsát is nagyon nagyra tartotta, tehetségesnek, remek újságírónak és írónak, nagyon jó volt tanárnőnek is.

– Zsuzsa emléke, mítosza mennyire volt jelen köztetek? Nem volt számodra zavaró, mint egy kísértő szellemé?

– Voltak ilyen „szellemek”, de Zsuzsáé soha. Azt hiszem, őt szerette a legmélyebben Faludy.

– Az egyik legszebb és legérdekesebb rész az inter­jú­kötetben, amikor Ericről, Faludy fiúbarátjáról beszélgettek, aki végül is kisétált az életéből. Mi történt Eric-kel?

– Eric halálos beteg volt, amikor elment Indiába, és bár egyesek azt mondják, ekkor még nem tudott róla, én biztos vagyok benne, hogy már tisztában volt vele. Amikor visszament Nepálba, már biztosan készült a halálra. Nem azért lett öngyilkos, mert egyszerűen nem akart élni, hanem így nem akart tovább élni. Az agyában is voltak áttétek, csontrákja volt.

– A korábbi interjúkban ellentmondásosan jelent meg, hogy a megismerkedésetek után Faludy kérte meg Ericet, hogy költözzön el, vagy magától döntött úgy, hogy kiszáll a kapcsolatból?

– Mi felajánlottunk Ericnek, hogy maradjon Gyurka mellett, de ő úgy döntött, hogy elmegy. Eric egészen különleges ember volt, nagyon okos, kiváló képességekkel, a Jóisten biztos, hogy örömében alkotta.

– A kézirat-hagyaték gondozása közben bukkansz-e még érdekességekre?

–– Nem én csinálom, hanem Matyi Dezső, az Alexandra Kiadó tulajdonosa. Volt kézirat, ami elveszett, például Erasmus – s-sel, ahogy Gyurka mondta –  magyar eredetije. Ilyen esetben a munka zömét mi Orbán Jánoskával megcsináltuk, Szőcs Géza közreműködésével. Volt még egy tükörfordító, aki megelőzte Jánoskát, nekik köszönhető, hogy Gyurka kötetei nagyon jók lettek. Ő maga ezeket még életében jóvá is hagyta. Amikor már nem látott jól, én felolvastam neki a kötetek anyagát.

– Voltak-e megvalósulatlan tervei?

– Nagyon sokan könyörögtek neki, hogy legyen a Bibliának egy Faludy-fordítása. Hízelgett neki, hogy erre ennyire sokan kíváncsiak lettek volna, de nem kezdett bele. Verseket szeretett volna még írni, tanácsokat adni fiatalabbaknak, tehetséges embereket fogadni az otthonában, szerette volna, ha Jánoska ír még és nem lesz főállásban kocsmáros. Szerette volna, ha még az ő életében Szőcs Géza megkapja a Kossuth-díjat. Többször írt ez ügyben a magyar kormánynak, ezt onnan tudom, hogy én gépeltem a leveleket.

– Kik azok a barátok, akik mindvégig megmaradtak mellette?

– Gyurka a rajongóira volt a legbüszkébb. Ma is örülne neki, hogy a metróban ott vannak a versei, hogy megszólítanak engem, hol lehet Faludy-kötetet kapni, hogy keresik-szeretik őt a halála után is. Mivel az Irodalmi Jelen Aradon jelenik meg, fontosnak tartom elmondani, hogy Szőcs Gézát, Kányádi Sándort, Orbán János Dénest, Böszörményi Zoltánt és Márkus Barbarossa Jánost szerette a legjobban az irodalmárok közül.

– A szakmai közönség Faludy-reflexiói viszont sokszor mintha visszásak lettek volna, és nem a helyén kezelték volna.

– Azt kerek perec kijelenthetem, hogy ennek az irigység az oka. Sokan voltak irigyek a tömött sorokra, a népszerűségére, arra, hogy milyen remekül beszélt, ahogy megfogta az embereket, hogy rengeteg nyelven beszélt, politikailag is mindig tudta, hol a helye, nem voltak túlkapásai, és amikor kellett, akkor elment. A negatív értékelések biztos, hogy csak irigységből fakadnak, nem szakmai hozzáértésből.

– Gondolod, hogy a Népszabadságban annak idején megjelent cikk is…

– … ezt példázza. Mi nem olvastuk azt a lapot, ez a cikk minősíti.

– Az önéletrajzi trilógia olvasásakor az a benyomása az embernek, mintha kerülte volna a hosszú távú, mély emberi kapcsolatok kialakítását.

– Inkább csak egyszerűen nem volt ideje befejezni az utolsó kötetet, sürgette a kiadó. Szándékosan biztos nem törekedett felszínes kapcsolatokra. De erre szintén ő tudna válaszolni. Sokan hivatkoznak arra, hogy „Gyurka ezt és ezt mondta”, én nem szeretnék ebbe a csapdába esni, nem tudok és nem is akarok helyette nyilatkozni. Amit elmondott, azt elmondta, amit nem, azt a sírba vitte a titkaival együtt.

– A budapesti léteteknek elég viszontagságos szakaszai is voltak.

– Voltak nehézségek, de ahogy Gyurka mondaná: boldogak voltunk.

– Nagy port kavart annak idején a Penthouse magazinban megjelent fotósorozat. Honnan jött az ötlet?

– Megkeresett bennünket Klivinyi Zoltán, aki akkor a lap tulajdonosa volt, úgy emlékszem, ez volt a második száma, az elsőben még nem szerepelt híresség. Amikor felkértek bennünket a fotózásra Gordon István főszerkesztővel, mi igent mondtunk. Gyurka is nagyon büszke volt rá. A fotózás után ők pezsgőztek, én meg felfáztam.

– Mintha a hírértéke sajnálatosan sokkal nagyobb lett volna e megjelenésnek, mint mondjuk a versesköteteknek.

– A hangosabb közönség számára, nyilván.

– De azért Faludy felkészülten, ügyesen használta a legmodernebb média közvetítő erejét is, nem?

– Ő inkább igyekezett megfelelni a médiának. Egyetlen fórumot, újságot, tévéállomást sem akart kirekeszteni. Mindenkinek adott interjút, őszintén beszélt, ahogy éppen gondolta. Az őszinteségével éltek vissza leginkább, gyakran használták fel ellene.

– Budapestet mindenesetre nagyon szerette. Volt olyan hely a világon, amire nagy nosztalgiával gondolt?

– Budapestet tényleg imádta és Erdélyt is – Erdélyországot, ahogy ő nevezte. Sose felejtem el, amikor Márkus Barbarossa Jánosnak azt mondta 94 évesen, hogy ha még egyszer építkezne valahol, akkor azt Segesváron tenné.

– A hosszú életének a szivarozás, a whisky vagy a szerelem volt a titka? Vagy együtt a három?

– Szivarozni is, meg cigizni is szeretett. A whisky (ezt is s-sel mondta) mellett szerette a jó borokat, az erdélyi pálinkát és általában mindent, ami jó: a barátokat, a társaságot, a rajongóit; szerette, ha őszintén mesélhet nekik. És szerette a szerelmet.

– Imádták a nők. Mi volt a varázsa?

– Nemcsak a nők, szerintem a férfiak is. A varázsára azt mondanám, hogy „nehéz körülírni, de könnyű ráismerni”. Ahogy járt, ahogy italt töltött, ahogy megszólalt, amilyen udvarias volt, ahogy gesztikulált, a haja esése, illata, ahogy a szemedbe nézett, ahogyan a tudást önmagáért szerette, ahogyan az irodalmat minden elé helyezte, a helytállása, hogy mindig az igaz emberek oldalára állt. Ezt gyakran kihasználták.

– Te mennyire tudtad megvédeni? Egyáltalán szüksége volt-e rá?

– Csak remélni tudom, hogy maximálisan segítségére tudtam lenni. Szerintem Gyurka életében ez egy jó szerelem volt, szerette volna élete utolsó éveit maximálisan kihasználni. Jó verseket írni, jó borokat inni, járkálni szerte a világban. Elmentünk együtt Amerikába, Egyiptomba, Hollandiába, sokat jártunk Erdélyben, Lengyelországot én mutattam meg neki, korábban még nem járt ott. Sok jó belefért ebbe az időszakba. Biztos, hogy volt már korábban hasonlóan jó szakasza az életének, én csak remélni tudom, hogy ez a pár év legalább olyan jó volt. Stabil volt a kapcsolatunk.

– Melyik volt számotokra a legmulatságosabb pletyka a kettőtökről felröppent hírek közül?

– Talán az, hogy pornófilmes szereplésekre készülünk. Most is annyi mindent terjesztenek, én már semmin nem lepődöm meg.

– Írsz-e még verset? Megjelent egy köteted 2003-ban.

– Nem, az volt az utolsó kötetem, Gyurka válogatta az addig megjelent verseimből. Aztán elmaradt a versírás. Arra jutottam, nem kell szükségszerűen ebben kiteljesedni. Kommunikáció szakon végeztem eredetileg, szervezéssel foglalkozom, az együttműködések összehangolása, a tervezés megy jól.

– Erre Faludy mellett is bőven volt lehetőséged…

– Igen, ráadásul akkoriban vettem részt egy Faludy-szabadegyetemen.

– Hogy érzed: a 100. születésnapra elég sok kiadvány megjelent-e, helyére került-e Faludy György életműve?

– Majd akkor kerül teljesen helyére, ha lesz Faludy Györgyről elnevezett általános vagy középiskola vagy Faludy Egyetem, vagy ha majd lesz utca, ami a nevét viseli, ha megjelenik róla több monográfia, és az iskolákban tanítani fogják. Talán a Damjanich utcában lesz most egy emléktábla, hogy itt született.

– Radnóti egy, a maga Fannijához írt versét így fejezi be: „kezében egy nagy mákvirágszirom / s elűzi azzal tőlem a halált”. Hogy érzed: jelenléteddel el tudtad űzni tőle a halált?

– Amikor egyszer viccesen azt mondtam Gyurkának, hogy én nem akarok mellé temetkezni, akkor a szeme megtelt könnyel és azt kérdezte: „Ki fog rám akkor vigyázni, ha nem az én hangos feleségem?”
 

Készítette Laik Eszter és Weiner Sennyey Tibor. Fotó: Szőcs Tekla